Kultúra

Sírtak, ríttak a losonci leányok… – emlékezzünk Lehár Ferencre 1.

Történelme során valószínűleg Lehár Ferencki volt Losonc egyik legszeretettebb személyisége.

Tudomásom szerint nincs olyan „statisztika,” amely arról szólna, hogy történelme során ki volt Losonc legszeretettebb személyisége. De ha lenne ilyen, valószínűleg nem nagyon tévednék, ha azt mondanám, hogy azon Lehár Ferenc (1870-1948) nagyon előkelő helyen végezne.

 

 

Lehár Ferenc 1890-ben került Losoncra, ahol a 25. gyalogezredében a Monarchia legfiatalabb karmestere lett. Nagyon hamar nagyon népszerű lett. A zenekarnak addig kevés fellépése volt, Lehár szívet, tüzelt lehelt belé, de bőven maradat ideje arra is, hogy ismerkedjen a zeneszerzés tudományával. Első nyilvános hangversenyét 1890. október 11-én tartotta meg. Az előadott 10 alkotása között egy, az ötödik,  saját szerzeménye volt „Perzsa induló” címmel.

Hirdetés(x)

 

A helyi lap így írt az eseményről:

 

A fiatal zenész a zenekart nagy tűzzel és buzgósággal vezényelte, mi a zenekart is láthatólag magával ragadta…”.

 

Népszerűségének növekedését nem lehetett megállítani. Fellépései, koncertjei telt ház előtt zajlottak, mégnem 1894 elején egy konfliktus következményeként eltávozott a városból.

 

Az alábbi írás szerzője Kardos István kicsit romantikus, kicsit mesés környezetbe öntve mesél Lehár losonci éveiről.

 

 Tény, hogy a losonciak, főleg annak ifjú leányai mély szomorúsággal vették tudomásul, hogy szeretett karmesterük, a losonci korzó bálványozott katonája eltávozott a körükből. Hogy hogyan is történt mindez a maga valóságában, arról a következő részben olvashatnak. Most élvezzék a történet szépségét, s felejtve a mostani bezártságot egy rövid időre látogassanak el a város másfél évszázaddal előtti időszakába.

 

LEHÁR Úr akkor Losoncon ugyanannyit jelentett, mint itt Budapesten a „szép Bachó“, akinél szebben pálcával és szemmel integetni akkor senki sem tudott széles ez országban. Amikor Lehár úr a huszonötös zöldparolis regiment élén keményen végiglépett Losoncon a híres Gácsi-utcán, megremegtek az utca testébe szögeit hatalmas kockakövek, de megremegett az asszonyok és rózsásarcú kisasszonyok szíve, amely forrón dobogott a deli Kapellmeisterért.

 

 

A Gácsi-utcáról kiérve a  Fő-utcára vasárnaponkint, amikor a díszszázad felvonult és Lehár ur ragyogó díszbe öltözötten dirigálta hatalmas vezénylő botjával a marsokat, kint volt egész Losonc az utcán és kalaplengetve köszöntötte a karmestert. Ha jókedve kerekedett, a losonciak igen nagy örömére elmuzsikálta kedvenc nótájukat, amely így szólt:  


„A losonci kiserdőben…”

 

Ilyenkor odavolt az egész város és aznap nem volt híresebb ember ott Lehár Ferencnél, aki a polgárok kedvéért mindent megtett és akinek csak egy gondolat motoszkált szüntelenül agyában, hogy örömet tegyen a lakosságnak.

 

 

IGEN ÁM, de a generális, vagy talán generalissimus — ki emlékezik az akkori csillagjárásokra? — nem vette valami jó néven, hogy a Kapellmeister magyar nótákkal kedveskedik a civil-népségnek és az ünnepségre díszbe bujtatott császári és királyi bakákat olyan pergőütemű dalokkal kíséri végig a főutcán, amelyek a magyar földben születtek és amelyeknek az útszéli ferdetetős csárdák bujkáló betyárja a poétája.

 

Megintették hát Lehár Ferenc császári és királyi karmestert és arra utasították, hogy ezentúl k. u. k. (kaiserlich und königlich azaz császári és királyi – P.J.) dalokat parancsoljon a bandának, amely jobban áll a dobhoz, trombitához, meg a cintányérhoz. A parancs parancs! Lehár urat rákényszerítették, hogy császári muzsikával hozza izgalomba Losonc tekintetes város derék lakosainak szívét, lelkét.

 

A LOSONCI NAGYKASZÁRNYA túlnan,  a város Végén terpeszkedett nagy erátis kényelemben és a gyerekek játszóterétől hatalmas földdarabot elkövetelt magának. Különbirodalom volt ez, az uniformisba bujtatott polgárok külön-országa, amelyben rengeteg polgár él és amelynek egy korlátlan hatalmú ura volt: az ezredes, aki szuverén fejedelme volt ennek a földrésznek.

 

 

Az ezredes komoly, sokat tanult, ősz katona, bár külső országból szakadt ide hozzánk, igen jó szívvel volt a rebellis magyarok iránt és szerette a fiatal és fess karmestert, Lehár Ferencet, akinek külön és kivételesen megengedte, hogy kaszárnyái szobájába zongorát állíthasson föl.

 

— Ha ez a zongora nincs, ki tudja, ma ki vagyok, mi vagyok — szokta mondogatni Lehár Ferenc, aki annakidején éjszaka-hosszat ült a nagy épület kicsi szobájában és igyekezett a zongora fehér-fekete billentyűire átvinni minden örömét, fájdalmát.

 

Ezen a zongorán születtek meg először azok a lehári melódiák, amelyek később bejárták az egész világot.

 

 

HÍRE MENT — hisz ilyet lakat alatt nem lehet őrizni, — hogy a huszonötösök karmestere éjszakánként a muzsika ördögeivel cimborái és szobájában, amely az erdő felé vezető útra nyílt, még virradat felé is égett a sárgán izzó gazolin-lámpa s a szobából muzsika száll kifelé reggel, este, éjszaka, minden időtájban.

 

A muzsika huncut ördögeivel praktikái a karmester és elhanyagolja a k. u. k. marsokat — ez volt a hit felőle. A hír természetesen eljutott a kassai kegyelmes úrhoz, a kerületi parancsnokhoz, aki azután rövidesen elintézte a karmester sorsát.

 

Egy szép napon megjött a hivatalos irat, amely Lehár Ferenc császári és királyi huszonötös karmester urat arra parancsolta, hogy minden gondolkozás és apelláta nélkül szedje a cók-mókját és sürgősen utazzék a császári székhelyre, Becs városába, mert ezentúl ott lesz ő Kapellmeister. Nem első, mint Losoncon, de nem is utolsó.  A losonciakra szívet indítóan hatott e hír.

 

 

Elviszik Franzot, a mi derék Franzl-unkat Bécsbe — jajdultak fel a derék losonciak, s egy szép napon összeállt egy deputáció, hogy Kassára utazzék a végig aranygalléros kegyelmes úrhoz Lehár Ferenc érdekében.

 

A deputációt a generális szívesen fogadta, de kijelentette, hogy — bár szívesen viseli a katonaság és polgárság közötti békés együttlétet. Együttműködést és barátságot, amely mind csak a Kaiser hatalmát gazdagítja, — e kérésnek még sem tehet eleget, mert Kapellmeister Franz Lehár nagyon elpolgáriasodott Losonc városában és a Waffenrock zsakettnak tetszik rajta.

 

Lehorgasztott fővel mentek vissza a gördülő vonaton a derék kiküldöttek és tudatták Losonc nagyérdemű közönségével, hogy a deputációzás nem járt sikerrel, amennyiben a kegyelmes úr nem hajlandó megengedni, hogy Lehár Ferenc továbbra is Losoncon maradjon.

Mit volt hát mit tenni, Franzl csomagolt és felkészült az útra.

 

ÉJSZAKA INDULT A VONAT Losoncról Becs felé. Aznap éjjel, amikor Lehárt búcsúztatták, hangos volt a losonci pályaudvar, mert kint volt a város apraja, nagyja, hogy utoljára még kezet szorítson a ritka népszerűségű karmesterrel.

 

 

A sínek mentén összeállott egy hatalmas zenekar a gácsi, a füleki, a feledi cigányokból, sőt eljöttek a rappi, meg a kalondai vályogos cigányok is, hogy a muzsikustól búcsút vegyenek. Rudi, a losonci prímás — ő volt a kiválóság ebben a társaságban — száz magyar nótát játszott el a búcsúzás szívfájdító szomorúságában. A losonciak sírtak és kendőket lobogtattak. Lehár pedig mélységesen megrendülve állott az egész város nagy szeretetének középpontjában.

 

De már nem volt sok idő, mert a vonal nehéz lélegzéssel elindult Budapest felé, hogy folytassa útját a Kappelmesterrel. A losonci úriasszonyok virágokkal szórták tele a váróteremtől a vasúti kocsi feljárójáig vezető utat és Lehár Ferenc a virágok bársonyos szirmain lépkedve érte el a vaskocsit, amelybe felszállott.

 

 

Rudival élén a hatalmas cigánybanda még- egyszer rárántotta a vonót. A hegedűkből Franzi nótája (Lehár kedven dala – P.J.) zokogott:

 

„Cserebogár, sárga cserebogár,

 

Nem kérdem én tőled, mikor lesz nyár.”  

 

Az utolsó hangokat már elnyelte a kerekek dübörgése. A losonciak még sokáig néztek a vonat után, amely messzire vitte az ő kedves karmesterüket, Lehár Ferencet.

 

(Kardos István: A Függöny mögött, Esti Kurir, 1928. május 25., 118. szám)

 

 

Összeállította, korabeli képekkel ellátta: Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket