Nyitókép: YouTube

 

A világhírű olasz tenor a milánói polgármester és milánói dóm főpapjának meghívására ad koncertet a város jelképének számító épületben, melyet élőben követhetünk majd Andrea Bocelli YouTube-csatornáján április 12-én, vasárnap 19.00 órától.

 

Az előadásnak nem lesz közönsége, csak Bocelli és Emanuele Vianelli orgonista lesz jelen a dómban.

 

 hirdetes_810x300  

A koncert a Music For Hope (Zene a reményért) nevet viseli, az elhangzó áriákat pedig az esemény fő üzenete jegyében válogatták össze. Ez pedig nem más, mint a szeretet, a gyógyulás és a remény.

 

„Nagyon boldoggá tesz minket, hogy Andrea elfogadta a meghívásunkat”

 

– mondta Guiseppe Sala, Milánó polgármestere, majd hozzátette:

 

„Ebben az évben mindannyiunk számára nagyon más lesz a húsvét: a boldog, derűs érzést beárnyékolja a mindannyiunk életére ránehezedő járvány. Biztos vagyok benne, hogy Bocelli különleges hangja gyógyírként szolgál majd: olyan lesz, mint egy különleges, erős ölelés, ami megmelengeti nemcsak Milánó, hanem Olaszország, és az egész világ szívét is.”

 

Maga a művész pedig így beszélt a felkérésről:

 

„Hiszek a közös ima erejében; hiszek a keresztény húsvétban, amely a feltámadás szimbóluma – amire most mindenkinek hatalmas szüksége van, függetlenül attól, hogy hívő-e vagy sem. A zene ereje egy live stream segítségével is képes összefogást és közösséget kovácsolni: olyan lesz, mintha mindannyian megfognánk egymás kezét, és átölelnénk az ezer sebből vérző Földet. A nagylelkű és bátor Milánó hamarosan újra a reneszánsz motorja lesz, egész Olaszországgal együtt, és én már alig várom ezt!”

 

 

travelo.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.