Elérkezett a keresztények legnagyobb ünnepe, ami idén már körülmények között zajlik. Így van ez annál az erdélyi fiatalembernél és családjánál is, akik Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának napjait eddig Erdélyben töltötték. Olvasóinkat most ellkalauzoljuk a házasságkötése után Dunaszerdahelyen élő Klőr Levente húsvétjába. Az erdélyi fiatalember elhozta Csallóközbe az igazszívűségét, miközben ő is a keresztény szeretet egyik alázatos képviselője.

 

A beszélgetésből megismerhetjük az illésházi alapiskola pedagógusának, aki egyben angol-magyar fordító és számtalan jótékonysági rendezvényt szervezője, gyermekkori húsvétját. Emellett „belekóstolhatunk” az ünnepi asztal kínálatába, miközben kiderül, melyik ízvilág dominál náluk az ünnepen. Klőr Leventét kérdeztük hagyományokról, és húsvéti szokásokról.

 

 

 hirdetes_810x300  

Elérkezett a nagyböjt vége, s ezzel együtt a feltámadás ünnepe. Közösségi oldaladon számtalalanszor láthattuk, hogy másokat is hitre, lelki felkészülésre biztattál. Neked, nektek miben volt más a böjti 40 nap a hétköznapoktól? Hogy hangolódtatok a Szentháromnapban a feltámadás ünnepére?

 

Az ünnepek és az azt megelőző felkészülési időszak mindig kell, hogy különbözzenek a hétköznapoktól. És itt nemcsak arra gondolok, hogy külsőleg készülünk az ünnepre, takarítás, díszítés, sütés, főzés, hanem lelkileg is rá kell hangolódni az ünnepre. Az idei Nagyböjti időszak más, mint az eddigiek, a járványra való tekintettel. És talán ez egy újabb lehetőség volt, mely megállásra késztetett mindenkit, az állandó rohanásból. Megállásra, befele fordulásra, elgondolkodásra. Nagyböjt a bűnbánat, önmegtartóztatás ideje. Nemcsak a testi böjtről van szó, hanem böjtölni lehet lemondásokkal is. Olyan dolgokról, amiktől nehezen tudok elszakadni. Jót cselekedni, imádkozni szeretteinkért, jótevőinkért, a világért, hogy jobbak legyünk, megtérjünk és tekintsünk fel a keresztre.

 

A család, mint kötelék még erősebbé vált az idei Nagyböjtben, hiszen együtt vagyunk. Talán ennyi időt soha nem töltöttek együtt a családok, mint most a karantén idején. Átértékelődött sok minden. Mi a Szentháromnapban bekapcsolódunk az online szentmisékbe, szertartásokba, közösen imádkozunk, böjtölünk, készülve legnagyobb ünnepünkre, a húsvétra.

 

 

 

Mi volt gyermekkorod legszebb pillanata húsvétkor, mire emlékszel legszívesebben?

 

Gyermekkoromat Erdélyben töltöttem, a dési ferences templomba jártunk nagymamámmal és szüleimmel. Ministráns voltam, nagyon szerettem az Úr asztalánál szolgálni. A szolgálat számomra a mai napig fontos. Szolgálni Istent es embertársaimat szeretettel a családban, a világban, a munkahelyen.

 

A Nagyszombat esti Vigília az, ami számomra a legfelemelőbb szertartás volt. 9 órakor tűzszenteléssel kezdődött, majd a sötét templomba a tűzről meggyújtott gyertyával vonultunk be. Éjfélkor az Oltáriszentséggel és a Feltámadt Krisztus szobrával, égő gyertyákkal a kezünkben megkerültük körmenetben Dés főterét, a világnak vittük az örömhírt, hogy Krisztus feltámadott, van remény, emberek örüljetek a megváltás beteljesedett, az örök élet kapuja megnyílt.

 

 

 

Milyen különleges szokások voltak Erdélyben a díszítés, készülődés terén?

 

Úgy ahogy említettem a családok együtt készültünk, keresztútra jártunk, részt vettünk a liturgiában, megtisztítottuk lelkünket és otthonainkban készültünk az ünnepre. Kitakarítottuk a lakást, feldiszítettük, tojást festettünk, hímeztünk.

 

 

Ezekből a Csallóközben, Dunaszerdahelyen is megtartotok valamit?

 

Őszintén megvallva, húsvétra mindig hazautaztunk Erdélybe, mert itt már nem annyira fontos az embereknek a húsvét. Már a hagyományok is kihalóban vannak, az emberek inkább elutaztak húsvétra. Így mi az előző években fiainkkal együtt Erdélyben készültünk a Szent három nap alatt és ott ünnepeltük Urunk feltámadását. Idén a járvány miatt itthon maradtunk a Csallóközben és a családban készülünk az ünnepre.

 

 

Az ünnepi ételek mennyire erdélyiesek? Vagy inkább a csallóközi ízek dominálnak?

 

Ami az ünnepi ételeket illeti, Erdélyben a báránysült a húsvéti menü, jól bepácolva, megsütve és hagymás krumplisalátával tálalva. Ezt a hagyományt mi is őrizzük. Ajánlom kipróbálásra mindenkinek. Ezenkívül a töltött tojás, melynek fehérjét megtöltik pástétomos kenővel és leöntik majonézzel. Természetesen a húsvéti sonka sem hiányzik a menüből, melyet tormával és friss tavaszi zöldségekkel tálalunk.

 

Az ételszentelésnek Erdélyben nagy hagyománya van. Húsvétvasárnap reggel a szentmisében áldják meg a hívek által hozott kosarakban az eledelt, melyeket az oltár elé helyeznek. Idén mindez online is érvényes lesz.

 

 

Jártatok öntözködni? Idén ezt mivel pótoljátok?

 

Az öntözés hagyománya minden évben megvan. Húsvéthétfőn fiaimmal együtt a családtagokat, rokonokat, ismerősöket látogatjuk meg és rózsavízzel locsoljuk meg őket. Szép kis köszöntővel készülünk nekik. Fontos ez a hagyomány, hiszen ilyenkor öröm a találkozás, a beszélgetés.

 

Idén online fogunk locsolni. Már a köszöntő is át íródott online változatra. A személyes találkozások most elmaradnak, de még nagyobb lesz a találkozás öröme, amikor Isten segítségével véget ér a járvány.

 

Az idei köszöntőnkkel szeretnék kedveskedni minden hölgy olvasónak:

 

Pálinkás jó reggelt kívánok e háznak.

Főképp a dolgos szülők jól nevelt lányának!

Elmondom én gyorsan chatelésem célját:

Megöntözöm online a környék legszebb lányát.

Kívánok e háznak hát mindenből eleget,

Főképp békességet, egészséget és szeretetet!

Ebben a ház udvarában szép kis bimbó nő.

Nevelje majd szépre, jóra a jó Teremtő!

Víz helyett egy imát hoztam, szálljon áldás őrá mostan. Szabad-e locsolni?

 

 

Köszönjük a beszélgetést. Áldott, békés és szeretetteljes húsvéti ünnepeket kívánunk Neked és szeretteidnek.

 

Én is köszönöm. S a köszöntőkkel való kedveskedés után végezetül szeretném mindenkinek azt kívánni, hogy a Feltámadás öröme töltse be szíveteket hittel, reménnyel és szeretettel. Az Úr áldása legyen minden családon, az egész világon.

 

Krisztus feltámadott, alleluja!

Valóban feltámadt, alleluja!

 

A végén egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több hasonló anyagot készíthessünk nektek!

 

Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 13 olvasónak tetszik ez a cikk.