Nyitókép: Andreas Solaro, AP

 

Európában szolidaritást, a világban azonnali és globális fegyverletételt, a nemzetközi szankciók és a szegényebb államok adósságának enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében, amelyet a járványhelyzetben az üres Szent Péter-bazilikában mondott el.

 

Ferenc pápa a hívők nélküli bazilika központi oltára előtt, egyedül állva olvasta fel olasz nyelvű húsvéti üzenetét. A beszéd hagyományos témája, a béke helyett az egyházfő az új koronavírus-járvány kihívásáról szólt, amely „a többi korszakváltó kihívás közepette újabb kemény próbára teszi az emberiséget”.

 

 hirdetes_400x285  

„Ez nem a közöny ideje, mivel az egész világ szenved, és egységre kell találnia a pandémiával szemben. (…) Ez nem az egoizmus ideje, mivel ez a kihívás nem tesz különbséget. (…). Ez nem is a megosztottság ideje”

 

– hangoztatta Ferenc pápa.

„Közöny, egoizmus, megosztottság, feledés, ezeket a szavakat nem akarjuk most hallani. Örökre száműzzük őket!”

 

– tette hozzá.

 

Vigaszt és reményt kért azoknak, akiket a fertőzés továbbra is próbára tesz

 

Mindenekelőtt a betegeket, halottakat és családjaikat említette, akik gyakran utolsó búcsút sem tudtak venni szeretteiktől. Az egyházfő vigaszt és reményt kért azoknak, akiket a fertőzés továbbra is próbára tesz, az időseket és a magányosokat emelve ki.

 

„Sokak számára ez a magány húsvétja, amelyet gyász és számos nehézség között élnek meg, testi fájdalommal éppúgy, mint anyagi gondokkal”

 

– mondta a pápa.

 

Erőt és reményt kért az orvosoknak és ápolóknak, akik utolsó energiájukkal és nem ritkán életük feláldozásával tesznek tanúvallomást az embertársaik iránti gondoskodásról.

 

Megjegyezte, több millió ember élete hirtelen megváltozott. Az otthon maradás elmélkedésre ösztönözhet, megszokott rohanó életünk megfékezésére, valamint a szeretteinkkel való együttlétre, de a járványhelyzet bizonytalanságot, aggodalmat, a munkahely elveszítése miatti félelmet is keltett. A politikai felelősöket arra szólította fel, hogy a polgárok javáért cselekedjenek, minden eszközzel segítsenek a mindenki számára méltó életkörülmények biztosításában, és a hétköznapi élethez való visszatérésben.

 

A világ és a városok peremére szorult „gyengébbekre”, hajléktalanokra, menekültekre emlékeztetett, számukra is megfelelő egészségügyi ellátást sürgette. A gyógyszer- és más létszükségletű szállítmányok egyes országokba való eljutását akadályozó nemzetközi szankciók feloldását sürgette, valamint a szegényebb országokat terhelő adósság részleges vagy teljes elengedését kérte.

 

Sorsdöntő kihívás előtt áll az EU

 

Külön szólt Európához, arra emlékeztetve, hogy a második világháború után a szolidaritás erejével volt képes újjászületni. A pápa úgy vélte, a járvány sorsdöntő kihívás elé állította az Európai Uniót, és ettől nemcsak Európa, hanem az egész világ jövője függ.

 

Azonnali és globális nemzetközi fegyverszünetet sürgetett, „fegyverek helyett életmentést”.  Azt kérte, a többi vészhelyzet ne merüljön feledésbe a járvány miatt: a hosszú konfliktus leállítását sürgette Szíriában, Jemenben, a feszültség oldását Irakban és Libanonban, a párbeszéd újraindítását a palesztinok és az izraeliek között, a lakosság szenvedésének véget érését Kelet-Ukrajnában, humanitárius segítséget számos ázsiai és afrikai országban, politikai-társadalmi-gazdasági megoldást Venezuelában, védelmet a migránsoknak és menekülteknek Líbiában, valamint Görögöroszág és Törökország határán.

 

Beszéde után Ferenc pápa latin nyelvű Urbi et Orbi áldást adott Rómára és a világra.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!