Nyitókép: Körkép.sk

 

Alig pár perccel vagyunk este nyolc óra előtt. A panelházak között halk susogás, beszédfoszlányok zajai szűrődnek át. Borospoharak koccannak az erkélyeken, néha egy-egy nevetés szeli át a csendet. A várakozás izgalma lep el mindent, valami készül, valami forr a levegőben. Pontosan nyolc órakor immár harmadik hete kinyílik az egyik lépcsőház ajtaja. A kevés fény miatt egy nem túl jól kivehető alak egy szál gitárral a kezében araszol a félhomályban.

 

Ekkor már az ablakokban, a házak tövében összegyűlt nézősereg hangos ovációja kíséri. Valaki egy zseblámpa fényével mutatja az utat. Aztán leül egy padra, megszólalnak az első akkordok, kiereszti férfias öblös hangját. Kezdődhet az ipolysági panel rock esti mini előadása.

 

Koterík Tamás az egyik fellépése közben. Kép: reprofoto (Raffay Zita, fb)

 

 hirdetes_400x285  

Koterík Tamás (28) húsvét előtt egy héttel az ipolysági Tabán lakótelep ablakában feleségének az ötletétől vezérelve eljátszott egy LGT slágert. Mindezt akkor, amikor az emberek közösen megtapsolták az egészségügyi dolgozókat munkájuk miatt. A második tapsvihar azonban már Tamás élő performanszának szólt.

 

Mindjárt az első est után híre terjedt a városban és a szomszédok, ismerősök a folytatásra buzdították. Az első pár alkalommal még az ablakban játszott, de mivel a ház lakói nem látták és hallották őt tökéletesen, pár nap után a lakótömbökkel körülölelt játszótéren folytatta.

 

 

Koterík Tamás egyébként képzett zenei előadó, gitárművész. A zenei konzervatóriumot végzett fiatalember szerint nincs olyan este, hogy ne érezze a fellépés előtti egészséges drukkot. A számok legtöbbször aznap kerülnek kiválasztásra, átnézi a szöveget, az akkordokat, majd elpróbálja.

 

Koterik Tamás a lépcsőházban, épp az egyik fellépése előtt. Kép: Facebook (Koterík Tamás)

 

Repertoárja kiapadhatatlan. Kedvencei a magyar klasszikus rock nagyjai. Úgymint az LGT, Demjén, Omega, Máté Péter de természetesen a szlovák zenei élet színes palettájáról is szívesen válogat. Mostanában már felkéréseket is kap ismerőseitől, hogy melyik előadótól vagy együttestől szeretnének számot hallani.

 

A róla készült videók ellepték a közösségi oldalakat, melynek következtében esténként a város másik végéből is eljönnek, hogy megtekintsék „koncertjét.“Az elmúlt hetekben egyetlen nap kivételével minden este zenélt. Nagypéntek szentsége az elcsendesülésé volt, ekkor még a harangok sem szóltak, de elmondása szerin így is nagyon sokan várták. Az ablakon beszűrődött a szűnni nem akaró taps és ováció.

 

Kérdésünkre elmondta, jó érzéssel tölti el, hogy ezekben a nehéz időkben adhat valamit az embereknek. A zene ereje határokon átívelő, nyelvezete egységes, összeköti és nem szétválasztja az embereket.

 

 

Reményei szerint nemsokára túl leszünk a nehezén, de addig is örül, hogy a zenén keresztül kicsit könnyebbé varázsolhatja ezt az időszakot. A visszajelzések őt igazolják.

 

A panelházak tövében minden este nyolckor szól a rock n’ roll. Igazi felvidéki panel rock. A miénk. A hűs ipolysági estében egy csillag született.

 

Figyelem, szavazás!

 

A végére egy igazi különlegesség: Koterík Tamással egyeztetve most a Körkép.sk olvasói szavazással dönthetik el, hogy az elkövetkező napokban melyik számot játsza el nekünk Tamás.

 

Eldőlt: Ezt a számot énekli csütörtökön élő adásban a panel rock ipolysági csillaga a Körkép.sk olvasóinak kérésére

 

Az előadást bónuszként a Körképen olvasóink élőben is megtekinthetik. Szavazzunk minél többen!

 

Melyik számot játsza el nekünk legközelebb Koterík Tamás?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

Dian Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 69 olvasónak tetszik ez a cikk.