Ábelfalván barangolva II. – Mikoviny Sámuel életútja

Ábelfalva legnevesebb magyar egyénisége Mikoviny Sámuel, mérnök, császári udvari tanácsos, térképész. Születési helye, ideje nem teljesen tisztázott, de az elérhető életrajzok nagy többsége szerint Ábelfalván született 1698-ban vagy 1700-ban egy elszegényedett nemesi család gyermekeként. Édesapja Mikoviny Sámuel (1658-1730) evangélikus lelkész volt, akit 1693-ban választotta mega község papjának. Édesanyja nem sokkal születése után meghalt.

 

 

A család 1712-ben még Ábelfalván élt, apja 1693 körül Rózsahegyre költözött. Valószínűsíthető, hogy az írás és olvasás művészetével, a tudományok alapjaival helyben, a népiskolában ill. Losoncon Bulovszky Ferenc magániskolájában ismerkedett meg. Kivételes tehetsége már ekkor megmutatkozott.

 

 

A kor szokásainak megfelelőennaz evangélikus egyház támogatásával 1711-1721 között Pozsonyban, az evangélikus líceumban tanult, ahol édesapja barátja, Bél Mátyás (neki is vannak nógrádi kötődései, egy évet Losoncon, az evangélikus gimnáziumban tanult) is tanította és valószínűleg segítette a további tanulmányainak elvégzésében is. Feltételezhetően az ő közbenjárására Németországba került, ahol előbb az altdorfi (1721-1722) majd a jénai egyetemen tanult.

 

 

Pályafutásában meghatározó szerepet játszottak a természettudományok, főleg a matematika szeretete, de magas szinten sajátította el a csillagászatot, rajzolást, s ezekkel összefüggésben a helymeghatározást is. Nürbergi tanulmányai alatt Johann Georg Puschner műhelyében rézmetszést is tanult, művészi rézmetszeteket készített német városok leírásaihoz.

 

 

A Nürberg nevezeteségeit bemutató, 1723-ban megjelent könyv (Nürnbergische Prospekte) 37 rézmetszete közül 11 az ő munkáját dicséri. Ugyancsak az ő illusztrációi díszítik (Deménfalusi barlangok, Natragulya sive Belladona) Bél Mátyás 1723-ban megjelent Prodromus (Hungariae antiquae et novae prodromus) című művét.

 

 

Mérnöki diplomáját 1723-ban Jénában szerezte meg, majd európai körútra indult. Erről nagyon keveset tudni. Valószínű, hogy Bécsben térképészetet tanult, s járt Berlinben is. 1727-ben Estreházy József Tata-Tóvárosi udvarában dolgozik.

 

 

Hazatérve Pozsonyban telepedett le, Pozsony vármegye mérnöke lett, amely tisztséget 1735-ig töltötte be. Munkássága kezdetén folyószabályozási és gátépítési munkákkal bízták meg, de közben több más helyre is hívták. Az általa elkészített felmérések alapján valósult meg pl. a tatai mocsár lecsapolása és a pozsonyi Duna árvízvédelme is. Felmérte az Esterházy család birtokát, 1729-től az Udvary Kamara első mérnöke.

 

 

III. Károly 1731-ben, valószínűleg Bél Mátyás közbenjárására megbízta, hogy a Notitia Hungariae című, Magyarország történelmét és földrajzát bemutató könyve számára készítse el a vármegyék térképeit. Mikoviny 1732-ben egy Bél Mátyáshoz írt levelében foglalta össze azt, hogy kívánja ezt kivitelezni.

 

A 24 oldalas latin nyelvű munka „Sámuel Mikoviny Epistola de Methodo Conciunandarum Mapparum Hungriae Topo- graphicarum ad virum clarissimum Matthias Bél“ címmel Pozsonyban jelent meg. Ebben leírta, hogy négy szempontot fog szem előtt tartani: csillágaszatit, mértanit, mágnesest és víztanit. Mintául egy, nevezett elveket betartó térképet is mellékelt, melyen a Pozsonytól Zólyomig és Csábrágtól Körmöcbányáig terjedő országrészt ábrázolta.

 

 

Mikovínyi térképei fordulópontot jelentenek a magyar térképészet történetében, ő volt az első, aki pontos mérések alapján készített topográfiai térképeket. Méréseinek fontos elemét képezték a csillagászati és magassági megfigyelések.

 

 

1732-ben, Pozsonyban jelent meg egyik legjelentősebb műve, az  Epistola de methodo concinnandarum mapparum Hungariae. Ebben leírja, hogyan kell kivitelezni a térképek elkészítését: térképészeti elveket és gyakorlati eljárásokat.

 

 

Munkájával kivívta a Berlini Tudományos Akadémia elismerését, mely 1735-ben tagjává választotta.  1735-ben Selmecbányai Bányászati Akadémia tanárává nevezték ki. Matematikát, mechanikát, hidraulikát, föld- és bányamérést, geodéziát oktatott. Térképészeti munkálataihoz felhasználta tanítványai segítségét is. Itteni házát Hellenbach gróftól vásárolta meg 1741-ben.

 

 

A selmecbányai bányák energiaigényének biztosítására egy 60 km hosszú, 16 tóból és csatornákból álló tórendszert épített, mely máig fennmaradt. A tavakban tárolt víz biztosította, hogy a vízzel hajtott gépek szárazság idején is működhettek. E munkája alapján később megbízzák a hodritschi és a rossgrundi víztározók megépítésével. 1743-ban két találmányt is nyújtott be: a hidraulikus prés és a lépcsőzetes vízhajtású zúzómű terveit.

 

 

Munkájára a császári hadsereg is igényt tartott, melyet kamarai mérnökként szolgált. Őrnagyi rangot szerzett. Az osztrák örökösödési háború idején 1742-ben a magyar-morva határterület felmérésével és védelmi vonalának kiépítésével bízták meg. 1745-ben részt vett a sziléziai hadjáratokban, ahol erődítményeket tervezett, térképészti felméréseket végzett.

 

 

1749-ben a tervei alapján kezdték meg a budai vár újjáépítését, 1750-ben a Vág folyó szabályozását. Utóbbi végzetes lett a számára, a gátakon megfázott és 1750. március 23-án Trencsén közelében elhunyt. Sírjának helyszíne ismeretlen.

 

 

 

Puntigán József

A sorozat első része:

Ábelfalván barangolva I.