Nyitókép: nemzeti.net
Két éve távozott sorainkból az újkori felvidéki magyarság ismert személyisége, Pogány Erzsébet
Hát, igen. Két évvel ezelőtt Somorján, egy szép májusi napon lehajtott fejjel álltunk sírja előtt. Mindannyian, akik szoros munka, s egyben őszinte baráti kapcsolatban álltunk vele, éreztük: Itt, s most, valami nagyon rossz dolog történt. Hosszú, embert próbáló betegség után, olyan VALAKI távozott sorainkból, akinek szerénysége, embersége, önzetlen segítő készsége, kitartó tettrekészsége még hosszú-hosszú ideig hiányzik majd szeretett szülőföldünk, vagyis, a felvidék magyarság számára.
És csengett a telefon…
A kilencvenes évek közepén Pozsonyban, kiadói, s reklámügynökségi irodámban megszólalt a telefon, s Pogány Erzsébet volt a vonal túlsó végén. Budapestről hívott, mivel annak idején a Magyarok Világszövetségében töltött be rendezvényszervezői, egyben menedzseri posztot. Elmondta, hogy értesült arról, hogy vezetőségi tagként aktív szerepet vállalok a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társulásában (SZMKT), én is rendszeresen kiállítok.
Így felajánlotta, hogy több tárlat megrendezésére készül náluk, a szövetség épületének impozáns kiállítótermében,s részt vehetnék ennek szervezésében. A felkérést örömmel fogadtam, így az SZMKT tanácstagjaként, főleg a pozsonyi, s a Pozsony környéki képzőművészek mozgósításában vállaltam szerepet. Vagyis mi is időben készülhettünk alkotásainkkal a budapesti tárlatra.
Az első ilyen grandiózusan megszervezett kiállítás az SZMKT tagjainak munkáit volt hivatott bemutatni. Később Erzsébet eltervezte, hogy egyenként megszervezi az anyaország határai mögé kényszerülő magyar képzőművészek, országok szerinti csoportos kiállításait.
Akkor, közel a rendszerváltás (pontosabban, módszerváltás) után ez a tárlatsorozat társaimmal együtt engem is, amolyan büszkeséggel töltött el, hiszen közösen bizonyítottuk azt, hogy igenis van képzőművészeti élet, nem is akármilyen, az elszakított területeken. Az anyaországban erre korábban nem igen figyeltek.
Ezek a tárlatok az új társadalmi berendezkedés kezdeteinek kezdetén arról szóltak, hogy többnyire a sznob, „pest-belterjes,” a globalizáció mentén haladó, túlértékelt, s túlhonorált művészvilág elé tükör tartatott abban az értelemben, hogy nemcsak a sok esetben felületes módon prezentált (a Rothschildek által a nagyvilágban, a múlt század eleje óta napjainkig gazdagon támogatott), absztrakt művészet jelenti az Akropolisz csúcsát, hanem a jó, európai hagyományokra alapozott, ám a jelen világ jegyeit feldolgozó művészet is.
Budapesten jól szerepeltünk
Erzsébet akkor, a fentiekben említett kiállítás-sorozat után megsúgta nekem, a felvidéki tárlat volt nemcsak szerinte a legkompatibilisebb, a kárpát-medencei nemzetközösségünkkel, s egyben a világgal.
Mivel nagyon is jó érzéke volt az értékes művészet iránt, ezzel egészítettem ki véleményét: teoretikusan, ezer kilométeres határszélen élnek a felvidéki magyarság képzőművészei, Királyhelmectől Pozsonyt és Brünnt érintve, egészen Prágáig, így nagyon is széles az a skála, ahonnan az átkosban is meríthették alkotói irányultságukat.
Ugyanis nagyon jó rálátásunk volt a magyar képzőművészeti hagyományok mellett a lengyel, osztrák, cseh, prágai iskola, ezzel párhuzamosan a német, vagyis a berlini iskola, persze az osztrák, a szlovák, a lengyel művészeti életre. Innen is fakadt az a sokszínűség, amely a szülőföld szeretete által inspirált veduta (látvány, identikus látkép) és tájképfestészettől egészen az absztraktig, a performanszig, a koncept és videoművészetig terjed.
Ehhez a véleményezéshez persze hozzá kell fűzni azt is, hogy a határok annak idején szögesdróttal voltak zárva, a nyugati világ irányába való utazás csak a káderek számára, ezek gyerekei, no meg azok részére, akik valahol valamit „aláírtak,” volt lehetséges.
Ide tartozik az is, hogy még a kilencvenes évek digitális világában is csak korlátozott méretben voltak jelen a világ képzőművészetében való történések, így az alkotói tájékozottság is csupán árnyformájában volt jelen. Ma természetesen már nagyot fordult a világ, egyben a digitális elérhetőség, s közeg is. Így főleg a fiatal, felvidéki képzőművészeink is járják már a földgolyót, s a világ bármelyik művészeti irányultságú intézményében bővíthetik látáskörük horizontját.
És elindult a vonat…
Mi, pozsonyi képzőművészek, 1998-ban megalakítottuk a Pozsonyi Műtermek nevű szabad művészeti társulást, s főleg Pozsonyban állítottunk ki. Részt vettünk az SZMKT által rendezett tárlatokon. Kiállítottunk a Várgalériában, Szlovák Parlament Braseria galériájában, a Pozsonyi Casino-ban, a Magyar Intézetben, a metropolis néhány kiállítótermében.
Aztán, sokéves tapasztalás után, részünkről előállt az igény: kellene egy olyan közeg, egy állandó kiállító terem, ahol magyar jellegű emlékező, emlékőrző, havonta megtartott tárlatokat is rendezhetnénk. Meghívhatnánk bemutatkozás céljából az egyes honi és határon kívüli magyar alkotócsoportokat, ezek tagjait, emellett önálló, s jubileumi kiállításokat is rendezhetnénk.
Pogány Erzsébetnek említettem ebbéli felvetésünket, aki azon nyomban így reagált a javaslatra: „Pozsonyban, a Csemadok központi épületének nagyterme szolgálhatna erre a célra, hiszen itt a magyar jellegű találkozók alkalmával is aránylag sokan megtekinthetnék a Pozsonyi Műtermek által szakmailag irányított, rendezett kiállításokat. Tehát mozgósítom a Csemadok országos elnökét, s közösen megbeszéljük a dolgot.”
Így is történt. A találkozóra már egy névjavaslatot is hoztam magammal (Pozsonyi Magyar Galéria), s Hrubík Béla örömmel fogadta az elképzelést, s támogatásáról biztosított. Ezzel el is kezdődött a havi rendszerességgel megrendezendő tárlatok szervezése.
Először itthon, majd a határon kívül is…
A Pozsonyi Műtermek alapító tagjai, név szerint Mag Gyula szobrászművész, Fodor Kata, festőművész/+/, Jaksics Ferenc, illusztrátor és festőművész, Nagy József grafikus és festőművész/+/, Lőrincz Zsuzsa grafikus és festőművész, Gáspár Péter szobrászművész, Nagy Zoltán illusztrátor és festőművész, a később hozzánk csatlakozó Schrantz György/+/ s Godány Sándor festőművészek nagy lelkesedéssel fogadták az adódó lehetőséget, s ezzel, az én kurátorságom mellett, most már új lehetőségekkel bővülve el is kezdődött a munka.
2006 az a dátum, amikor nemcsak a pozsonyi magyarság kulturális életének felpezsdítése kapcsán érdekes történésekre került sor.
Pogány Erzsébet, a már működő Szövetség a Közös Célokért társulás (SZAKC) ügyvezető igazgatója, az Erdély.ma példájára megalapította az első felvidéki magyar digitális portált, a Felvidék.ma elektronikus újságot. Ezzel beindult az első felvidéki, nemzetiségi hírportál, amelyik jóformán óráról órára (megelőzve a napilapot, s a hetilapokat) informálta a felvidéki, s az anyaországi magyarságot a hatszáz kilométeres határmente magyarságának életéről az itt történő kulturális és társadalmi eseményeiről.
Az említett évben, 2006-ban alakult meg a Pozsonyi Magyar Galéria is
József Attila hommage kiállításának a bemutatásával kezdtünk, melyen alkotásaikkal részt vettek az SzMKT tagságának a zöme. Egyéni tárlatokat is rendeztünk, de bemutattuk a budapesti Olajág, keresztény képzőművészeti társulás csoportos kiállítását is. Májusban már érzékeltük, hogy nagy az érdeklődés a hivatásos képzőművészek alkotta tárlataink iránt, hiszen sokan látogatják, s a bíztató hangokkal kapcsolatban Pogány Erzsébet, Hrubík Béla, s a Csemadok pozsonyi alapszervezeteinek tagjai is ebbéli örömüket fejezte ki.
Egyéni kiállításokat is szerveztünk (Csótó László, Lőrinc Zsuzsa, Lábik János, Schrantz György, Nagy Zoltán Kocsis Ernő, Kalita Gábor, Jaksics Ferenc, Nagy Zoltán, Fecsó Szilárd, Koós István), de anyaországi művészcsoportok, pld., a Mosonmagyaróvári Fotóművészek kiállításait is láthatta itt az értő közönség. Tehát, a Csemadok nagyterme új életre kelt, hiszen az itt megrendezett más jellegű összejövetelek résztvevőit, már nemcsak a puszta falak várták.
Az induló év októberében megrendezett esztergomi Keresztény Múzeumban való kiállítás nemcsak számunkra volt nagy élmény. Erzsébet, aki közvetítette ezt a lehetőséget, kifejezte örömét azzal kapcsolatban, hogy az ez ideig ismeretlen MS Mester alkotta, nyolc táblaképből álló besztercebányai oltárkép felavatásának ötszázadik évfordulója tiszteletére rendezett közös tárlaton, melyen a legjelesebb magyar festőművészek, s szobrászok is részt vettek, jól szerepeltünk.
Nagy József a keresztút grafikai megjelenítésével, Schrantz György festményén a krisztusi szenvedést örökítette meg. Jómagam, egy közel ember magasságú korpuszt készítettem MS Mester tiszteletére, mely patinált anszámblázs (assemblage art), az autentitást célozva meg, a selmeci hegyekben összegyűjtött, minerál kövekkel körbe rakott, bronz-korpuszt ábrázolt, alatta egy kisebb táblaképen volt látható a Mária vizitációja Erzsébetnél című, a nyolc közül az egyik táblakép, általam olajjal felfestett reprodukciója volt látható.
2007-ben egy bátor tervemet említettem meg Erzsébetnek, s rákérdeztem:
„Mi a véleményed azzal kapcsolatban, hogy a felhívás, vagyis a felkészülés után jövőre beindítanám azt a vándorkiállítást, mely tematikus tárlat címe a következő lenne: Hommage a Esterházy János, festmény szobor és grafikai gyűjtemény.”
Ugyanis elterveztük, hogy folyamatosan új munkákkal gyarapítjuk majd a gyűjteményként jelzett vándorkiállítást.
A Pozsonyi Magyar Galéria jelenlétével átölelte az egész Kárpát-medencét
Pogány Erzsébet ez alkalommal is azonnal konkrét támogatást kínált:
„Ezzel a terveddel megismertetem Martényi Árpádot, a budapesti székhelyű Esterházy János Alapítvány elnökét, aki munkatársaival együtt nagy segítségünkre lehet majd a gyűjtemény anyaországi mozgatásában.”
2008 májusában a Pozsonyi Magyar Galériában mutattuk be először a gyűjteményünket, melynek szép sikere eleve elővetítette ennek sorsát: A bemutatókat folytatni kell.
Elkészült ezzel kapcsolatban egy színvonalas leporelló is, ami jó szolgálatot tett már a novemberi, budapesti kiállításunkra is, amely a Budai Várban, a Mátyás Templom mellett található, akkori neve szerint a Magyar Kultúra Alapítvány (mai elnevezése szerint Magyarság Háza) eklektikus épületében került bemutatásra. Ekkorra már a székesfehérvári festőművész, Simon M. Veronika, s az ő csoportjának a tagjai, s más, neves anyaországi képzőművészek is gyarapították a gyűjtemény anyagát munkáikkal.
Erzsébetnek, s Árpádnak köszönhetően az ünnepélyes megnyitón több mint kétszáz vendég vett részt, köztük a nemzeti gondolkodású magyar politikusok színe java, művészek, közszereplők, érdeklődők. Nagy élmény volt ez számunkra, képzőművészek számára is, hiszen erőt, bíztatást kölcsönzött további alkotó munkánkhoz.
Alkotásainkon keresztül emlékeztünk gróf Esterházy János értünk való kiállásáról, emberségéről
A mártír nemes emlékének őrzésére, hirdetésére hivatott gyűjteményt eddig a Kárpát-medencében 40 helyszínen mutattuk be Pozsonytól Kassáig, majd több alkalommal Budapesten. Például, Nagy János Esterházy szobrának felavatása alkalmából a Gesztenyéskerti MOM Kulturális Központ kiállító termében is, mely tárlat alkalmából Magyarország elnöke, Áder János mondott ünnepi köszöntőt.
Majd Székesfehérvárott, Veszprémben, Szombathelyen, Sopronban Győrben, Tatabányán, Nagykanizsán, s az anyaország további városaiban is láthatta alkotásainkat az értő közönség. Persze ezen kívül a szlovéniai Lendván, az ausztriai (Burgenland/) Felsőőrsön, Prágában, Brünnben, s Lengyelország Eszterházy munkásságával kapcsolatos emlékhelyein is bemutatásra került a gyűjtemény.
De, sok ezren láthatták „Esterházynkat” (majd később a Kitelepítés 70 című kiállításunk anyagát is) a Révkomárom melletti, Martosi Szabadegyetem nyári ifjúsági táborában is, ahová rendszerint azok a nemzeti, s keresztény érzelmű, felvidéki magyar fiataljaink látogatnak el, akiknek nem kell tartaniuk attól, hogy a balos, a magyar kormányt idehaza, s külföldön zsinórban támadó, honi, s anyaországi, álliberális, globalista előadók „érzékenyítő” előadásaikat kell majd végig szenvedniük.
Ebben a kiállítási „maratonban” Martényi Árpádon, s Cseh Józsefen, a Rákóczi Szövetség szombathelyi alapszervezetének elnökén kívül, részt vett Molnár Imre, jeles Esterházy kutató is, korábban a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.
Mindannyiunk számára nagy megtiszteltetésnek számított, hogy több helyszínen (Székesfehérvár, Veszprém, Nagykanizsa, Győr stb.) megyéspüspökök, érsekek mondtak köszöntőt a nyitóünnepségek alkalmával.
Kiállítás kiállítást követett…
Még felsorolni is hosszadalmas lenne azoknak a kiállításoknak a jegyzékét, melyek követték a sikeres, jelentősebb tárlatainkat is. Munkáinkkal emléket állítottunk József Attila mellett az érsekújári származású, világhírű, kubista festő, író, költő Kassák Lajosnak (1887-1967), Kempelen Farkas (1734-1804), pozsonyi feltalálónak, s polihisztornak.
Megszerveztük a PMG zászlaja alatt, a Pozsonyi Casino kiállítótermében a világhírű Szász Endre (1926-2003) festőművész emlékkiállítást, de a PMG-ben megemlékeztünk műveik bemutatásával elhunyt kortársaink, egyben barátain, Nagy József, Fodor Kata, Janiga József, Dúdor István művészi életútjukról.
Többször kiállítottunk az Esztergomi Várgalériában, majd ennek Rondella galériájában, s a PMG-ben cserekiállítás keretén belül fogadtuk az Esztergomi Művészek Céhe tagjainak csoportos tárlatát.
2010-ben útjára indítottuk a Szent István Pozsonyban című vándorkiállításunkat
Amikor Pogány Erzsébetnek, s Hrubík Bélának megemlítettem, hogy egy újabb vándorkiállítást tervezünk, Erzsébet, amolyan anyáskodóan „reám szólt:”
„Titeket már le sem lehet lőni …” – Persze, nem véletlenül mondta ezt, hiszen szemtanúja volt annak, hogy időközben megkezdtük a Leonardo Galéria működtetését is, Pozsony egyik exluzív éttermének emeleti foajéában, Hodúr Éva közösségszervező vezetésével.
Persze mind a ketten, Erzsébet és Béla, azon nyomban ötletekkel álltak elő, hogy a Szent István Pozsonyban című tárlatunkat, a PMG-ben való „főpróba” után merre is lehetne majd „mozgatni.”
Az említett vándorkiállítás összesen tizennégy helyszínt járt be. Eljutott Nagybányára is, a magyar festészet Avignonjába, ahol 2011 augusztusában jeles királyunk ünnepségei folytak. De a honi bemutatók mellett az Aranybulla Művészeti Napok ünnepség keretén belül Székesfehérvárott is bemutattuk a gyűjteményt.
Esztergomban is láthatta a tárlatot az értő közönség, a Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konferencia Központjának történelmi épületében, az Art Sacra, évente megrendezett keresztény rendezvény keretén belül. Ezen kívül 2011-ben, Szlovákia magyarországi nagykövetének akkori rezidenciájában (Nad Lomom 28) is bemutattuk a tárlat anyagát, ahol Heizer András nagykövet mondott beszédet.
Fiatal képzőművészek támogatása
Pogány Erzsébettel együtt odafigyeltünk a fiatal képzőművészeink induló pályájára is, így a PMG keretén belül korábban kiállításokat szerveztünk számukra, többnyire Budapesten.
Méry Beáta, a somorjai, fiatal tehetséges képzőművészünk, a szintén somorjai Pogány Erzsébettel közölte tervét, hogy a jubileumi év alkalmából szervezzük meg a Kitelepítések 70 című tárlatot. Ugyanis hetven évvel ezelőtt indult meg (a gyalázatos, máig nem rendezett Beneš- dekrétumok elfogadása után), a felvidéki magyarok kitelepítése Magyarországra, s kényszermunkára Csehországba.
A Pozsonyi Magyar Galéria zászlaja alatt az első, említett színvonalas kiállítást Somorján, majd Pozsonyban szerveztük meg, melyen ötven honi és anyaországi, s erdélyi származású képzőművészünk vett részt, több mint száz alkotásával. A két, betervezett kiállításunkból, a tavalyi évvel bezárólag tíz lett, a honi, de első sorban az intenzív anyaországi érdeklődés kapcsán.
A szomorú hírek mindannyiunkat megrendítettek
Az említett vándorkiállítás alkalmával szomorúan tapasztaltuk, hogy Pogány Erzsébet 2018 tavaszán már nem tud részt venni, üdvözlő beszédet mondani egyes későbbi tárlatainkon, mert egészségi állapota sajnos, megromlott.
A somorjai, pozsonyi, majd szímői tárlatunkon még részt vett, de már az általa közvetített, tavaszi, budapesti Duna Palotában rendezett tárlatunkon, melyen Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke, s a politikai, s társadalmi élet más jeles személyiségei is részt vettek, Erzsébet már nem jelent meg. Így, sajnos már csak telefonbeszélgetéseink révén tudhatta meg a nagy érdeklődés övezte, budapesti kiállításunk eseményeit.
A stafétabot így Hideghéthy Andrea, a SZAKCK újonnan megválasztott ügyvezető igazgatója, s lelkes pozsonyi és dunaszerdahelyi csapata vette át. Az ő közreműködésükkel került még megrendezésre a Kitelepítések 70 c. vándorkiállításunk Jókán, az anyaországi Jánossomorján, majd Győrben stb., s a tizedik, a témában utolsó tárlatbemutató tavaly, Illésházán.
S hogy ez, a korábban Pogány Erzsébet által is ösztönzött lendület a jelen évben is folytatódik, a fentiekben említett SZAKC csapattal több kiállítás is beterveztetett, a pandémia sújtotta 2020-as év második felében is.
Utolsó személyes beszélgetés
Pogány Erzsébettel utoljára személyesen, 2018 februárjában a Szímőn megrendezett Kitelepítések 70 c. tárlatunkon beszélgettem. Ez alkalommal is a másokkal való törődés, bíztató, s a szinte határtalan, anyáskodó figyelmessége érződött hangjából annak ellenére, hogy már érezte: a Jó Isten hamarosan magához szólítja.
Ő „figyelmeztetett” engem arra, hogy: „2020 novemberében leszel hetven éves, így végre, magadra is figyeljél már. Hiszen annyi, de annyi képzőművésznek, barátaidnak, művészcsoportnak szervezted, nyitottad meg hihetetlen odaadással jubileumi tárlatát, közben magad is alkottál, s végezted termékeny közírói tevékenységedet.
Ugye, például milyen jó, hangulatos jubileumi tárlatnyitót szerveztünk együtt a PMG tizedik évfordulója alkalmából, 2016-ban. De jó barátodnak, Jaksics Ferencnek, nyolcvanadik születésnapja alkalmával 2017-ben a PMG-ben, általad, s a művész családtagjai által rendezett, s támogatott tárlat is a PMG-ben valóban megható, s színvonalas volt.
Persze azt is tudom, hogy – odahaza senki sem lehet próféta alapon – a honi, politikai, társadalmi élet a legtöbb esetben egy kézfogással sem jutalmazta művész csoportotok magyarságunkért végzett, önfeláldozó munkáját. De én mindig is tudtam: rengeteget dolgoztatok, tettetek a felvidéki, s az egyetemes magyar kultúráért, olykor önsorsrontó, áldatlan anyagi körülmények között is.”
Erzsébet megható mondataira csak ennyit feleltem:
„ Az alkotás, a nemzeti összetartozás öröme vitt minket mindig is előre, s az a bíztatás, melyet tőletek, s tárlataink rendszeres, lelkes pozsonyi látogatóitól, az anyaország minket, felvidéki képzőművészeket mindig is befogadó, a nem csupán magyarul beszélő művészetszervezőitől, művésztársaktól, az ottani értő közönségtől kaptunk. Csakis ilyen impulzusok, érzések közepette születhetett meg az a 132 tárlat, melyeket 1998-tól – később, a Te aktív segítségeddel is – „elkövettünk.”
2018 májusa, szomorú májusi hónap volt sokunk számára.
A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több hasonló anyagot készíthessünk nektek!
Kalita Gábor
Megosztás:
Címkék: Hrubík Béla Kalita Gábor képzőművészet Pogány Erzsébet Pozsonyi Magyar Galéria Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társulása
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.