Nyitókép: pokladinkov.sk/reprofotó

 

2020. június 24-től, azaz szerdától a pozsonyi várban is megnyitja kapuit Az Inkák Aranya világhírű kiállítás.

 

Több hetes várakozás és jó néhány akadály leküzdése után, szigorú biztonsági és higiéniai óvintézkedések mellett június 24-én a pozsonyi várban megnyitja kapuit Az Inkák Aranya c. kiállítás.

 

 hirdetes_400x285  

Az egyedi kiállítás keretein belül több mint száz olyan felbecsülhetetlen értékű kincs kerül bemutatásra, amely a Dél-Amerikát egykoron uraló nép letűnt civilizációját tárja elénk.

 

A kiállított darabok – Európában történő bemutatás céljából – most először hagyták el az amerikai kontinens határait, mégpedig a perui elnök védnöksége alatt.

 

Az egész világból több millió turista érkezett Peruba, hogy megcsodálják az aranykincseket. Most, amikor a koronavírus-járvány miatt nem utazhatunk távoli országokba, lehetőségünk nyílik arra, hogy ezeket az egyedi és értékes darabokat néhány hónapon keresztül a pozsonyi várban is megtekintsük.

 

 

Az Inkák Arany c. kiállításon több mint 1000 négyzetméteren eredeti, az Inkák Birodalmából származó felbecsülhetetlen értékű aranykincseket csodálhatnak meg a látogatók.

 

Az inkák nemcsak a legendás Machu Picchut hagyták örökül – aminek a modellje szintén ki lesz állítva Pozsonyban –, hanem rengeteg aranyból készült kincset is.

 

A kiállítás szervezőinek az a célja, hogy a kiállítás az összes generációt megszólítása, ezért az eredeti kiállítási tárgyakat, valós építmények és rituális helyszínek modelljeit, valamint a kiállítás grafikus paneleit mozi és TV képernyők egészítik ki. Emellett interaktivitásban sincs hiány, hiszen a látogatók a 3D-s valóságban szó szerint szentélyekbe léphetnek be.

 

A kiállított tárgyak speciális bánásmódban részesülnek, amelyekre normális körülmények között a perui kulturális minisztérium és a limai Aranymúzeum szakemberei ügyelnek, ám a koronavírus-járvány idején mindent élő videó-összeköttetésen keresztül figyeltek.

 

A kiállítással kapcsolatos további információk elérhetők itt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!