Idén családias hangulatban valósul meg a szlovákiai magyarok legfontosabb nyári eseménye, a Gombaszög LITE. Korlátozott résztvevőszámmal és főként hazai magyar előadókkal nyitja meg kapuit csütörtökön a Gombaszögi völgy. A rendezvényre ma még lehet jegyet váltani.

 

A koronavírus-járvány miatt idén a Gombaszögi Nyári Tábort sem lehetett a hagyományos formában és időpontban megrendezni. Így a Gombaszög LITE névre keresztelt, családiasabb hangulatú eseményre augusztus 20-23. között, a rendezvény otthonában, a gombaszögi Andrássy-kempingben kerül sor. A járványügyi intézkedéseknek megfelelően a résztvevők számát legfeljebb ezer főben határozták meg. Belépőjegyek pedig kizárólag elővételben a tábor honlapján, a www.gombaszog.sk/jegyek oldalon válthatóak.

 

A tábor programja idén elsősorban a hazai fellépőkre és előadókra koncentrál, ők állhatnak majd a Kocsmakert, a Szifon Terasz, a FolkSzöglet, a Szoba Chill és a Korona sátor színpadára, de lesz Labirintus udvar is, ahol életvezetési, önismereti beszélgetésekre kerül sor.

 

 hirdetes_810x300  

 

Az első napon, augusztus 20-án csütörtökön este a Next Summer és a ChapteR 5 zenél. Pénteken lép fel Szarka Gyula és zenekara de a párkányi Jóvilágvan is. Őket követi a kevés magyarországi előadók egyike, a BRAINS. Éjfél után pedig a Gorlo Volka áll a színpadra. A pénteki nap során a Korona komolyzenei sártor is teljes programot kínál, fellép a pelsőci Korona Énekegyüttes, az Ági és a fiúk, valamint a Paradigma formáció is. Pénteken a FolkSzögletben a Sajó Banda tanít majd néptáncolni, a új lépéseket pedig a táncházban lehet kipróbálni, amelyben Nagy Csomor András és zenekara játszik majd.

 

A szombati napon is több zenei helyszín várja a táborozókat. Fellép a The Butchers, a Fortissimo Music Band, az Estendøn és a Phoenix RT is. A Korona sátor színpadán a Viharvirág és a Zekeres zenél. A FolkSzögletben szombaton délután a rozsnyói Sajó Banda tanít táncolni, este pedig a Csángálló zenekar lép fel, majd pedig hajnalig tartó táncház veszi kezdetét.

 

A vasárnap ugyan a pihenésé, de az egész rendezvény ideje alatt lesznek csapatjátékok is, a legkisebbeket pedig szokás szerint várja a GombaOvi.

 

További információk a tábor honlapján, a www.gombaszog.sk oldalon, vagy a rendezvény Facebook-oldalán érhetőek el. A Gombszög LITE Facebook-eseményénél pedig a táborozók egymással is felvehetik a kapcsolatot.

 

Körkép.sk/sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!