Boráros Imre Kossuth-díjas színművész Életmű-díjat kapott Kisvárdán – Interjú

Nyitókép: Tarics Péter

Augusztus utolsó hetében rendezték meg a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválját, ahol a hagyományokhoz híven díjakat is kiosztottak a szereplő művészeknek. Ezúttal rendhagyó volt a díjkiosztás, mivel a ceremónia életmű-díj átadásával vette kezdetét: Boráros Imre Kossuth-díjas színművészünk, a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja az Emberi Erőforrások Minisztériuma életműdíját vehette át. A sors úgy hozta, hogy Boráros Imre éppen a díjátadás napján volt 55 éve a pályán, ugyanis 1965. augusztus 29-én került a komáromi Magyar Területi Színházhoz (MATESZ).

Boráros Imre nem először kapott díjat Kisvárdán, hiszen 1990-ben megkapta „A legjobb férfi alakítás díját” az Esőcsináló című darab címszerepének alakításáért, majd 1995-ben szintén „A legjobb férfi alakítás díját” ítélték oda számára a La Mancha Lovagja című nagy sikerű előadás címszerepének megformálásáért. A mostani kisvárdai fesztivál versenyprogramjában Boráros Imre a felvidéki Csavar Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készült Peer Gynt című drámai költeményben szerepelt, Pataki András Jászai Mari-díjas rendező rendezésében.

Hogy mit jelent számára ez az Életmű-díj, arról a következőképpen nyilatkozott Boráros Imre:

   

„Csodálatos érzés ez az elismerés, jólesik. Az ember valahonnan elindul, majd valahová megérkezik. Úgy is fogalmazhatnék, hogy elindultam szép hazámból, világmegváltó tervekkel, a világot jelentő deszkákon, színházcsinálási szándékkal, az ország egyik legismertebb amatőr színkörében, a Déryné színkörben, majd 1965-ben a Magyar Területi Színházhoz szerződtem. S jöttek a lehetőségek, a komoly szakmai munka, alakítások, siker, öröm, bánat. S amikor a rendszerváltás után megnyíltak a határok, számomra is megnyílt a világ: az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában, Nyugat-Európában, a magyarok körében, vendégszerepelhettem, ahová elvittem a Felvidék üzenetét. Ez egy folyamat: az ember vet, vet, vet, s egyszer csak elérkezik az aratás ideje. Hát, ez történt most. Csodálatos érzés egy színész, egy előadó életében, hogy munkája nem volt hiábavaló, észreveszik tevékenységét, odafigyelnek rá és számítanak vele. Jelképesen ezt képviseli ez az életmű-díj: az emberek, a kollégák, a barátok, a színház, a közönség nem felejti el azt, amit csináltam/csinálok, s tudják, hogy még itt vagyok. Persze ennek a pályának még nincs vége.”

Igen, most is számítanak Boráros Imrére, hiszen felkérésre ismét lehetőséget kapott a Soproni Petőfi Színházban, ahol Németh László Széchenyi című darabjában Lonovics József püspököt alakítja.

Arra a kérdésemre, hogy miként vészelte át tavasszal a színházi világ koronavírus-járvány miatti megbénulását, Boráros Imre azt mondta: „Az én hitem olyan erős, hogy mindig mindentől megvédett, mindig erősített.  Ezért természetesen a járvány alatt sem tétlenkedtem, hiszen Apagyi László barátommal több, mint egy tucat klippet készítettünk különböző helyszíneken, például templomokban, s ezt feltettük a világhálóra. Úgy éreztem, hogy ezzel adok valamit az embereknek, a nézőknek, a közönségemnek. A visszajelzés itthoni és külföldi barátainktól egyaránt nagyon pozitív volt. Bármit készít az ember, csodálatosak a visszajelzések a tengerentúlról is, s ezek mindig építő jellegűek a számomra.

A művész elmondása szerint a már bemutatott Rákóczi-darab őszi turnéztatása még kérdéses, egyrészt a járványügyi korlátozások miatt, másrészt – és ez is összefügg a járvánnyal – a darabban szereplő erdélyi színészkolléga, Meleg Vilmos mobilitása miatt.

„Az Ars Sacra Fesztiválon is részt vettem volna ősszel, mégpedig a kiskőrösi Szent József templomban, valamint lébényi Szent Jakab templomban vendégszerepeltem volna „A felvidéki magyarok litániája” című csaknem egy órás estemmel, sajnos ezek egyelőre – szintén a korlátozások miatt – elmaradnak. Így csak a komáromi Szent Anna-kápolnában szervezünk egy előadást ebből az estből a Mária Rádió közreműködésével, majd feltesszük a világhálóra. Ezzel (is) kifejezzük köszönetünket és tiszteletünket az Ars Sacra szervezőinek”

– nyilatkozta Boráros Imre.

Boráros Imre ma is korát meghazudtoló módon tevékenykedik. Ötvenöt éve működik színészként, hiszen – mint említettük – 1965-ben került a komáromi Magyar Területi Színházhoz, ahol Pavel Kohout „Ilyen nagy szerelem” című darabjában, Vencel Král tanársegéd szerepében debütált. Hét évig (1971-1977) játszott a kassai Thália Színpadon, majd visszatért a MATESZ komáromi társulatához, 1990-tól pedig annak jogutódja, a Komáromi Jókai Színház tagjaként működött. 2001-ben alapító tagja volt és meghatározó művészegyénisége lett a Teátrum Színházi polgári társulásnak, majd 2013-ban a Boráros Imre Színház polgári társulásnak. Vendégszerepelt a budapesti József Attila Színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a miskolci Nemzeti Színházban, a Soproni Petőfi Színházban. Pályája során több mint kétszáz szerepet alakított.

Rendkívül termékeny előadóművészi tevékenységével, pódiumművészetével, színházi- és irodalmi estjeivel megalkotta a maga egyszemélyes színházát. Előadóestjeit saját maga állítja össze és rendezi meg. Már a hatvanas-hetvenes években több irodalmi estet tartott, melyek a vállalásról, a hovatartozásról, a magyarságtudatról szóltak.

Ezekkel az előadóestekkel vendégszerepelt a Felvidék magyarlakta vidékein, Magyarországon, Erdélyben, a  Muravidéken, a Vajdaságban, Ausztriában, Franciaországban, Svédországban, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Törökországban, tíz alkalommal pedig az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában és Kanadában. Az általa előadott monodrámákban rendkívül hitelesen és szuggesztíven formálta meg többek között Dózsa György, Vlagyimír Viszockij, gróf Esterházy János, Mindszenty József bíboros, gróf Széchenyi István, II. Rákóczi Ferenc alakját.

Az elmúlt évtizedek alatt több magyar, szlovák és cseh, illetve kooprodukciós filmben szerepelt, így az Oscar-díjra jelölt Želary című cseh produkcióban is, a film 2004 tavaszán megkapta a Cseh Filmkritikusok Díját. Évtizedeken keresztül állandó vendégszereplője volt a pozsonyi magyar rádió hangjátékainak, és önálló előadóestjeiből a rádió rendszeresen sugároz részleteket. Rendszeresen szerepel a Mária Rádió műsoraiban.

Munkája elismeréseként több rangos kitüntetést kapott, így a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikersztjét, a Nemzeti kisebbségekért-díjat az Esterházy János-hagyományok ápolásáért, a Szlovák Köztarsaság Ezüst Plakettjét, a Szlovák Köztársaság Művészeti Alapjának Életmű-díját, az Esterházy-díjat, a Polgármester Díját Komáromban, valamint „A Világ Magyarságáért Művészeti Díjat“ érdemelte ki. Emellett Pozsony város díszpolgárává avatták. Hetvenedik szülestésnapi ajándékként pedig 2014-ben a Magyar Kultúra Lovagjává avatták, Budapesten, a Komáromi Jókai Színház Örörkös Tagjává választották, valamint ugyanebben az évben megkapta élete legrangosabb díját, a Kossuth-díjat. 2019-ben pedig megkapta a Sinkovits Imre emlékére alapított „Hit és hűség-díjat“.

Egy korábbi interjúban a művész azt nyilatkozta, hogy számára a kitüntetés bizonyos mérföldkő, jelkép, amely feltölti őt alkotóerővel, ugyanakkor továbbra is a közönséggel való személyes találkozás a legnagyobb kitüntetés. Gratulálunk Boráros Imrének újabb elismeréséhez.

Tarics Péter