Nyitókép: Körkép.sk

 

Komáromot időnként a Felvidék fővárosának nevezik, s e kitüntető címhez bizonyára sokszínű kulturális élete is hozzájárul.

 

Mindegy, milyen évszakba lépünk, a város nem fogy ki a fesztiválokból: pár nappal ezelőtt fejeződött be a Komáromi Nyár műsorfolyam, és szeptember elején máris kezdetét vette a Kútfeszt – összművészeti fesztivál.

 

A rendezvény szeptember 3 – 6. között 10. alkalommal került megrendezésre Lakatos Róbert brácsaművész, valamint a Dalafa Polgári Társulás szervezésében. A kulturális műsorfolyam célja elsősorban a felvidéki művészek bemutatkozása, új műveik színre vitele, de emellett minden évben egy-egy magyarországi, valamint hazai szlovák előadóművész is gazdagítja a programot.

 hirdetes_810x300  

 

 

A műsor csütörtökön este a Tiszti Pavilon dísztermében kezdődött, mégpedig az Egressy Béni VMK igazgatója – a brácsaművész Lakatos Róbert, valamint a Jókai Színház igazgatója – a gitáron muzsikáló Gál Tamás – Jöttünk külhonból közös zenés produkciójával. A műsor Tóth László József Attila-díjas költő verseire épült, mely a kisebbségi lét valósághű élethelyzeteit vetíti ki.

 

Pénteken este a Kútfeszt programja az Európa Udvar belső terében folytatódott, ahol a komáromiak körében nagyon népszerű páros, Zsabka Attila és Farnbauer Péter koncertezett. Őket követően pedig a színpad a híres-neves szlovák jazz- és blues király Peter Lipa koncertjének adott teret.

 

A szombatra tervezett magyarországi vendég-együttes előadása a szeptember elején elrendelt határzár miatt elmaradt, de a rugalmas szervezésnek köszönhetően a közönség így is egy nagyszerű koncerten vehetett részt. A kiskorában csodagyerekként feltűnt, mára virtuóz jazz-dobos Hodek Dávid vehette birtokába a színpadot, két zenésztársával egyetemben, akikkel így, a hármas felállásban most játszott először. A formációt azonnal el is nevezték Triple-jump-nek, vagyis Hármasugrásnak.

 

A műsorszámot ezen a napon is Lakatos Róbert konferálta fel, és köszöntötte a jelenlévőket.

 

Lakatos Róbert

 

Mint megtudtuk, Hodek Dávid óvodásként kezdett dobolni, alapiskolásként már saját zenekart alapított, és 20 éves korára pedig meghódította a világot. Virtuozitásával most is elvarázsolta az Európa Udvar közönségét, még azok is ámulattal nézték mozdulatait, akiktől távol áll a dobpergés erős behatása.


A
Triple-jump formációban fellépő zenésztársai Michal Bugala – kortárs jazz-muzsikus, gitáron kapcsolódott a dobos produkciójához, valamint Richard Csino basszus-gitáron, aki szintén a jazz műfajában bontakoztatja tehetségét.

 

Hodek Dávid, Michal Bugala, Richard Csino

Hodek Dávid jazz-dobos 1997-ben született Komáromban, 2009-ben jelent meg első lemeze, és 2012-ben már önálló koncertet adott a MÜPA-ban. Sok stílusban otthon érzi magát, a jazz mellett közel áll hozzá a bues és a fanky zenei stílusa is.

 

Előadásuknak köszönhetően Komárom közönsége egy lenyűgöző friss produkciót kapott. Dávid azt is elárulta, hogy első két számuk, melyek saját szerzeményei, a premierjét éli, és annyira újak, hogy még címük sincs.

 

A fiatal virtuóz jazz-dobos természetességével, közvetlenségével belopta magát az Európa Udvar közönségének szívébe, és a három zenész harmonizáló előadása mindenkit magával ragadott.
Szombaton a késő esti órákban a Fats Jazz Band hasonló élményeket nyújtott a közönségnek.

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.