Nyitókép: Körkép.sk

 

Szeptember 21-én este a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ, valamint a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Kaszás Attila Emlékgálát szervezett a mára legendává átszellemült felvidéki művész születésének 60. évfordulója alkalmából.

 

Az ünnepséget eredetileg márciusra tervezték, ami az akkor kirobbanó vírusveszély miatt nem valósulhatott meg.

 

Kaszás Attila 1960. március 16-án született Vágsellyén. Míg színészi pályafutásáról, híres szerepeiről számos információ áll rendelkezésünkre, addig gyermekéveiről, kora ifjúságáról nagyon szűkszavúan, több estben tévesen számolnak be egyes weboldalak.

 hirdetes_810x300  

 

Korpás Éva népdalénekes, fotó – Czékus Péter

 

A hiteles információk érdekében, az emlékgála előtt pár nappal, a tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal művész szépkorú, mérhetetlen fájdalmat hordozó édesanyját, a mégis mindig elegáns, szellemileg teljesen friss Kaszás Margitot kérdeztük meg. Általa pontosítottuk a következőket:

 

Attila a vágsellyei szülészeten látta meg a napvilágot, és mindössze két és fél éves koráig élt Vágfarkasdon, ahol szülei tanítóként tevékenykedtek. Ezt követően édesapja, Kaszás János szülővárosába, Komáromba költöztek, ahol egy rövid idő elteltével a fiatal pedagógus-pár a II. lakótelepi, Béke Utcai Alapiskolában (ma Jókai Mór AI) kapott állást.  Így a kisgyermek az óvoda látogatását is már a komáromi Nádor utcai óvodában (ma a Marianum Iskolaközpont óvodája) kezdte. A tanító nénik nagy szeretettel vették körül, hiszen fél évvel fiatalabb volt kiscsoportos társainál.

 

Gaudium Vegyeskar – vezényel Pfeiferlik Annamária. Fotó – Czékus Péter

 

Alapiskolás éveit ugyanabban a komáromi, II. lakótelepi intézményben töltötte, ahol szülei tanítottak. A szavalóversenyekre édesanyja készítette fel, ahol nagyon hamar megmutatkozott a fiú kimagasló tehetsége. Felső tagozatos korában csupán a vers megválasztásában igényelt némi segítséget, annak előadásmódja már saját lényéből fakadt. Előadói tehetségét, énekhangját szüleitől egyaránt örökölte, tehát a gének szerencsés találkozásából adódott nem mindennapi talentuma. Az amatőr színjátszás a szülők életének is részét képezte, az apa emellett kiválóan énekelt, hegedült, az anya a Béke Utcai Alapiskola Kicsinyek Kórusának alapítója, és több évtizedig karnagya. Húga, Júlia zenei pályára lépett.

 

Gimnáziumi éveiben (ma Selye János Gimnázium) a nagyműveltségű magyar-történelem szakos tanár, Gáspár Tibor egyengette Attila útját, és csiszolgatta versmondói tehetségét. Természetesen már ebben az időben megmutatkozott, hogy a fiúnak hivatásszerűen színpadon a helye, és mi sem volt természetesebb, minthogy Színművészeti Főiskolára jelentkezik, Budapestre.

 

Gaudium Vegyeskar – vezényel Juhász Mónika. Fotó – Czékus Péter

 

Középiskolai tanulmányainak utolsó évét a Selmecbányai Gimnáziumban végezte, mely az adott korban egy központi intézmény volt, ahol a gimnázium 4. évében felkészítették a diákokat külföldi tanulmányaikra. ( Külföld alatt értsd a keleti blokkhoz tartozó, szomszédos szocialista államokat.)

 

Kaszás Attila az érettségit követően a Budapesti Színház és Filmművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, melyet 1983-ban fejezett be. Színészi pályafutása, karrierje sokak számára ismeretes, frissen él szerettei, pályatársai, rajongói emlékezetében, valamint gazdagon feldolgozott anyag áll az érdeklődők rendelkezésére. Tehát ezt nem részletezzük.

 

2007. március 23-án Budapesten érte a halál, 47 éves korában távozott szerettei közül. Annyit még talán érdemes felidézni, hogy kisfia Jancsi ekkor 2 esztendős volt, kislánya Luca pedig halálát követően 2007 decemberében született meg.

 

Fontos továbbá elmondani, hogy a Zsigárdi Tájház, melyet Kaszás Attila álmodott meg, és hozott létre, édesanyja révén kapcsolódik a művészhez. Zsigárd Kaszás Margit szülőfaluja, tehát ilyen tekintetben vezetnek ide Attila gyökerei, születési helyét, gyermekéveit pedig fent részleteztük.

 

A Jókai Színház művészei, fotó- Czékus Péter

 

A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ hétfő esti gálaműsorán a felvidéki magyarság legkiválóbb művészei vállaltak szerepet, hogy méltó módon tisztelegjenek Kaszás Attila emléke előtt. Felléptek Emmer Péter, Gálik Gábor és Gálik Klaudia, Korpás Éva, Lakatos Róbert, Nagy László „Culó”, Skuta Attila, Szarka Tamás, Szvrcsek Anita, a Gaudium vegyeskar és hangszeres kamaraegyüttese, valamint a Komáromi Jókai Színház művészei.

 

Sajnálatos tény, hogy a jelenleg is tartó határzár miatt a magyarországi vendégművészek nem tudtak átjönni, de a jó szervezésnek köszönhetően Kaszás Attila egykori barátai, művésztársai Rudolf Péter, Szarvas József és Pápai Erika virtuális módon kapcsolódtak be az ünnepi műsorba.

 

A szervezők a gála bevételét jótékonysági célra ajánlották fel, mégpedig egy szlovákiai magyar ösztöndíjprogram létrehozására, mely a művészeti pályára készülő diákokat támogatná.

 

Kaszás Attila özvegy édesanyja, Kaszás Margit szívét melengeti, hogy elsőszülött gyermekének nevét hűen őrzi és ápolja a szerető emlékezet, az ő bánata viszont oszthatatlan és oldhatatlan, de hisz az öröklétben…

 

Buday Mária

 

 

Megosztás:
Címkék: Kaszás Attila

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.