A magyar népmese napját ünnepelték Komáromban

Nyitókép: Dr. Keszegh Margit és Kulcsár Boglárka, a rajzpályázat győztese

Benedek Elek író (1859 – 1929) születésének 161. évfordulóján a komáromi családok immár nyolcadik alkalommal ünnepelték közösen a magyar népmese napját, illetve értékes népmesekincsünket. Az óvodások és alapiskolások, valamint a szülők és pedagógusok szép számban vettek részt a Csemadok komáromi székházában, szeptember 30-án.

A komáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület 2013-ban döntött úgy, hogy a gyermekekkel még jobban igyekszik megismertetni és megszerettetni a bölcsességekben, élményekben és tanulságokban gazdag magyar népmeséket, hiszen a népmesék döntő szerepet játszanak a személyiség formálásában, és a mesehallgatót közelebb hozzák saját kultúrájához, anyanyelvéhez és identitástudatához. A városban ez a nap nemcsak Benedek Elek születésnapja, hanem a népmese komáromi ünnepe is.

Idén is szép ünnepség kerekedett, bár most először az időjárás is közbeszólt, hiszen először fordult elő, hogy nem szabadtéren, tehát nem a komáromi Kossuth téren rendezték a népmese napját. De ez sem vette el az érdeklődők kedvét, hiszen a Csemadok-székház megtelt gyermekekkel, szülőkkel, pedagógusokkal.

   

Az ünnepséget dr. Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke, a komáromi rendezvénysorozat 2013-bani elindítója nyitotta meg, aki szeretettel köszöntötte a megjelent gyermekeket. Közöttük Kulcsár Boglárkát, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola tanulóját, aki megnyerte a rajzpályázatot – a komáromi népmeseünnepre szóló meghívó az ő rajza alapján készült –, könyvajándékban részesült, melyet Keszegh Margit adott át a Jókai Egyesület nevében. Az elnökasszony így nyilatkozott az ünnepségről e sorok szerzőjének:

„Felüdülés volt mindnyájunk számára ez a mesedélután, sikerült elfeledkeznünk a napi, heti gondokról. Eddig minden évben az iskolákat szólítottuk meg a műsor elkészítésére, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a közönséget is biztosították, ha szerepeltek a gyermekek. Idén rendhagyó volt ez is, hiszen a járvány miatt az iskoláktól olyan visszajelzést kaptunk, hogy márciustól nem tudtak igazán műsorral készülni a csoportok, ahogy szoktak. Ezért Écsi Gyöngyi előadóművészt kértem fel az ünnepi műsorra. A gyermekek nagyon élvezték az előadását, hiszen részesei voltak a játéknak, versengés is volt, hogy lesz az, aki éppen szerepel majd.“

Idén a rajzpályázat is rendhagyó volt. Erről így vallott az elnökasszony:

„Eddig minden évben a város közreműködésével meghirdettük a rajzpályázatot, könyveket is adtunk ajándékba a legjobbaknak. Az óvonőktől azonban olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy a kisgyermek még nem nagyon tudja elfogadni, hogy a társa miért kap könyvet, s ő miért nem. Inkább sírás volt belőle, mint jó dolog. Az idén ezért ezt elhagytuk. Földes István pékségétől  kaptunk ajándékba pozsonyi kifliket, ezt adtuk ajándékba minden gyermeknek.“

Az idei ünnepség vendége volt tehát Écsi Gyöngyi előadóművész, lelkész, aki csaknem 60 percen keresztül fergeteges műsort adott: a gyermekeket bevonta a mesébe, a játékba, partnerszámba véve őket, amit a kicsik nagyon élveztek. B. Kovács István rimaszombati muzeológus és mesekutató „Szőlőszülte Kálmány“ című mesefolyamának részletét tolmácsolta. Az interaktív előadás nagy sikert aratott.

„A népmesénél tisztább dolog nincs, mert szakrális.“ – nyilatkozta a Körkép-nek Écsi Gyöngyi, majd így folytatta: „A népmesében is ez van: meg kell halni ahhoz, hogy feltámadjunk. Ha nem halunk bele valamibe, ott valami hiba van. Még nagyobb hiba, ha belehalunk és ottmaradunk. Viszont a legjobb dolog, ha van erőnk ebből kikeveredni, és meglátjuk azt, hogy csak csoda által lehet kikeveredni, melyek átsegítenek bennünket a nagy bajokon és új erőt adnak nekünk. A népmese megtanít bennünket arra, hogy a próbatételeken miként kell átmennünk.“

Écsi Gyöngyi mesedélutánján és nyilatkozatán egyaránt érezhető volt: ő már kisgyermek korában magába szívta a népmesét, a népdalt, a néptáncot. Erről így vallott:

„Én már kicsi gyermekkorom óta néptáncoltam, s nem azért, mert akartam, hanem azért, mert megadatott. Számomra kiváltság volt, hogy 1976-tól 1980-ig a vágsellyei iskolában néptáncolni lehetett. Csoda volt. Aztán jött a népmese, amely mögött valamiféle különleges érzésvilág, titok, szakralitás lakozik. Tudtam, hogy ez valami szent dolog. Édesanyám anyatejjel együtt népmesével nevelt bennünket, hiszen hárman voltunk testvérek, minden áldott este népmesét olvasott nekünk. Szertartás-szerűen beültünk az egyik sarokba, másik sarokba, harmadik sarokba, édesanyámnak megvolt a saját mesélőfotelje – én így nőttem fel. Utána pedig jött a népzene, ami ráerősített erre, s olyan kiegészítője lett a népmesének, mint a légzésnek a tüdő. Végül pedig jött a bábozás.“

A népmese napja határon átívelő kulturális és társadalmi esemény, melyet a Magyar Olvasástársaság 2005-ben hívott életre. A [email protected] címen minden évben magánszemélyek, közösségek és intézmények is társulhatnak ehhez a ma már gazdag és tevékeny mozgalomhoz, melynek rendeltetése a magyar népmese kultúrájának ápolása és megerősítése.

Tarics Péter