Itt jókat alszunk, mert itt örök az álom,

Örök a szél és a lomb a fákon,

Örök a magány és örök az emlék,

Bennünket lágyan ringat a nemlét.

De ha gondolsz ránk, mi felébredünk,

 hirdetes_810x300  

De ha gondolsz ránk, érinted kezünk,

De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk,

De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk…

(Maurice Maeterlinck)

 

Az év legbensőségesebb ünnepei közé tartozik a mindenszentek, a halottak napja. Nem hangos vigalom ez, mint az ünnepek általában, csendes megemlékezés, amikor elhunyt szeretteinkre gondolunk, visszaidézzük a velük töltött éveket, és a sírjaiknál gyertyát gyújtunk.

 

Sajnos ez az esztendő ünnepi szokásainkat is átírja, amit sokan nehezen fogadnak el, hiszen legszemélyesebb érzelmeink kinyilvánítását korlátozza. Halottainktól nagyon nehezen tudunk elszakadni, vagy talán nem is tudunk, és ha kimegyünk a temetőbe, azt szeretnénk hinni, hozzájuk megyünk, nekik gyújtjuk a gyertyát. Pedig ha belegondolunk, tudjuk, hogy tévedünk …

 

A katolikus egyház tanítása szerint az elhunyt lelkekért egyetlen dolgot lehet tenni: imádkozni. A végtisztesség megadása, tehát halottaink eltemetése emberi kötelességünk, de az összes többi rítust önmagunkért tesszük: hogy megosszuk bánatunkat, hogy saját közösségeinkben méltó módon őrizzük az eltávozott emlékét. Rendjén is van így, hiszen a temetőjáráshoz kapcsolódó évszázados hagyományok, a síremlék állítás mind a gyász feldolgozását segítik elő.

 

A gyertyaláng pedig egy jelkép, ami eredetében a katolikus egyház szertartásához köthető, és tanai szerint az örök üdvösség elnyerésére utal: „Adj Uram örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki”.

 

 

Ne hagyjuk magunkat a jelenlegi korlátozások ellen lázítani, eltávozott hozzátartozóinkat ne a temetőben, a sírhant alatt keressük, hiszen ott csak a teste lelt végső nyugalomra. Emeljük szemünket a kéklő ég felé, s meglátjuk, a végtelen szeretet mely továbbra is összeköt velük, körbeöleli majd a szívünket. Rájuk gondolni, imádkozni értük lehet bárhol és bármikor: egy zárt kis szoba rejtekén, a lakásunk erkélyén, a kertünkben, vagy a széles mező tágas terén. Mindegy hol vagyunk, a szeretetünk nem téveszt célt.

 

Persze, nem évtizedek, hanem évszázadok átörökített hagyományainak korlátait éljük most át, senkinek sem könnyű ez a helyzet, de gondoljunk bele, és vigyünk az érzelmektől felfokozott témába egy kis realitást: a holtaknak teljesen mindegy mikor látogatunk ki a temetőbe! Megtehetjük ugyanezt egy későbbi időpontban is, amikor nem gyűlik össze ott hatalmas tömeg. Mert ezek a korlátok igenis, bennünket, élőket védenek egy veszélyes vírus ellen, amiről még keveset tudunk.

 

Sokan összevetik a temetőlátogatást a természetjárással, hogy az egyiket miért szabad, a másikat miért nem. Sokéves tapasztalatból mondhatom, hogy konkrétan a komáromi temetőben mindenszentekkor és halottak napján legalább akkora a népsűrűség, mint az András-napi vásárban. Az emberek fizikailag túlságosan is közel kerülnek egymáshoz. Ezeken az ünnepeken a koraesti órákban gyakori jelenség, hogy a temető főbejáratánál, mely viszonylag szűk, a ki- és befelé áramló tömeg miatt a várakozók sora torlódik fel. Ilyen szempontból tehát teljesen indokolt a temető látogatásának korlátozása, hiszen az élők érdekében történik.

 

Jó tehát, ha óvjuk egészségünket, és arra törekszünk, hogy még sok-sok éven át csupán látogatóként térjünk be a temetőkertbe, és érettünk jó ideig még senki ne gyújtsa meg az emlékezés lángját.

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.