Ipolybalogról Gorbacsovig – Megjelent Zolcer János lebilincselő könyve Gorbacsov titkairól

Nyitókép: Zolcer János Fb-oldala

Az Ipolybalogon született, majd Pozsonyból Németországba emigrált és ott sikeres média és produkciós, rendezői karriert befutott Zolcer János könyve októberben jelent meg „Gorbacsov titkai. Az ember, aki megváltoztatta a világot” címmel. 

Zolcer Jánor saját kérésére a felvidéki magyar sajtóban a Körképen beszél először bővebben az idei év egyik meghatározó kiadványáról.

   

Ha egy szóval kellene jellemeznie, mi kell ahhoz, hogy valaki a Felvidék egy kis, Ipoly-menti falujából indulva Gorbacsovról jelentessen meg könyvet személyes élmények, és a politikussal való barátsága alapján?

Álmok, tervek, sok munka, kitartás! Mindig hittem önmagamban, voltak merész álmaim, és minden reggel azzal ébredtem, hogy megvalósítsam az éjszaka álmodottakat.

Én már 17 éves korom óta újságot írtam, eltartottam saját magamat. A kassai ipariskola elvégzése után azonnal a pozsonyi Új Ifjúság riportere lettem és 30 éves koromra nagyon szűknek éreztem Csehszlovákiát. Holott akkor már rendszeresen írtam cseh, szlovák, magyarországi, délvidéki lapoknak is. Sőt, néhány turista utat is megtettem Nyugat-Európában. Végülis ez lett a vesztem: megírtam, elmondtam az élményeimet, amiért a hatalom elvette az útlevelemet. Ezzel végleg betelt a pohár.

Két év nagyon kemény küzdelme után név-házasságot kötöttem a jugoszláviai Újvidékre, ahonnan hamar továbbálltam Münchenbe. Ott egy éven belül létrehoztam egy saját filmprodukciós irodát. Majd jöttek a nagy változások Kelet-Európában, és én ezeknél mind jelen voltam – filmeztem, tudósítottam. 1991-re már fölállt mögöttem egy nagy tudósító hálózat (Kelet-Európa minden országában!) és a nyugat-európai, amerikai, japán tévéket tudósítottuk elsősorban politikai, gazdasági, kulturális eseményekről, változásokról.

1992-ben a Balatonnál Kádár János egykori nyaralóját béreltem ki, és összehoztam 40 ország tévétársasága vezetőinek és saját tudósítóimnak egy nagy nemzetközi találkozót. Így az évek során a térség elismert és sokak által foglalkoztatott televíziós szakértője lettem: 22 országban saját irodával – 180 munkatárssal.

Innen aztán már szinte egyenes út vezetett 2000-ben Gorbacsovhoz. A volt német külügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher ajánlott be neki. Mihail Szergejevics azonnal fogadott és elkezdtünk együtt dolgozni. Ő lett a Secret of Power filmsorozat riportere, prezentátora. Éveken keresztül jártuk a világot, felkerestük az élő, nagy politikusokat – köztük George H.W. Bush, Helmut Kohl, Simon Peres, II. János Pál pápa, Arafat …- akikkel heteket töltöttünk el otthonaikban, életük fontos helyszínein. Így aztán rengeteg utazás, élmény született Gorbacsovval is.

…akivel húsz éves ismeretség, mondhatni barátság köti Önt össze. Milyen ambíciókkal, célokkal vágott bele a könyvbe?

Meg akartam osztani az emberekkel azokat a nem mindennapi élményeket, amelyekkel a sors és Gorbacsov megajándékozott.

Ha már abban a szerencsés helyzetben lehetett részem, hogy például 4 hetet együtt tölthettem Gorbacsovval és Bushal (a Bush család birtokain laktunk, reggelente a volt elnök hozta nekünk a kávét, elvitt élete minden fontos helyszínére…), akkor kötelességemnek éreztem, hogy mindezt megosszam. Hiszen olyan dolgoknak voltam szem-, és fültanúja, aminek csak kevesen, vagy szinte senki.

Nekem, mint újságírónak megadatott az a lehetőség, hogy heteken keresztül egyik oldalon Gorbacsov, a másikon meg Bush ült. (De hasonló volt a helyzet a többi politikus esetében is!) Így hármasban elevenítettük fel az eseményeket. Ilyen helyzetben senkinek sem volt lehetősége úgymond fényeznie önmagát. Csakis és kizárólag a tények, a színtiszta igazság került napvilágra. Többször előfordult, hogy egyik-másik politikus közbeszólt, helyreigazította a másikat, hogy „az ám nem úgy volt!”.

Tehát így nekem tényleg módomban volt megtudni az objektív igazságot.

Ugyanis gyakran előfordul, hogy a politikusok megírják a memoárjaikat, amelyben bizony szép számmal akadnak ÉfényezésekÉ, kisebb-nagyobb”elírások”, saját személyük előnybe helyezése.

Dehát a memoárok már csak ilyenek. Viszont az én esetemben ez ki volt zárva. Itt mindig a témához tartozó helyszínen, mindkét fél bevonásával történt a visszaemlékezés. Hát lehet egy újságírónak ilyen helyzetet, élmény kihagyni és nem megírni?!.

Hogy készült maga a könyv?

Hogy készült? Már vagy 8-10 éve terveztem a megírását. Gorbacsov rendszeresen rá is kérdezett: hogy állsz a könyvvel? Sehogy, mondtam, sokáig halogattam a megírását. Aztán idén márciusban jött a koronavírus: nem lehetett utazni, leszűkült az élettér. Nekiültem és elkezdtem írni.

Néhány fejezetet lefordíttattam oroszra, kiküldtem Gorbacsovnak Moszkvába. Ő kezdettől nagyon támogatta az ötletet, mivel tetszett neki, hogy elbeszélő formában, a tömegekhez, főleg a fiatalokhoz szóló könyvet akarok írni. Tetszett neki, hogy a könyvet tele raktam QR-kódokkal, amiről korabeli filmek, videók nyílnak meg. Hivatkozásokkal, elektronikus lábjegyzetekkel, amely a kort kevésbé ismerők számára is szórakoztató, játékos eligazodást biztosít. Az egyik ilyen QR-kódról például megnyílik egy videó, amelyen maga Gorbacsov énekel egy szerelmes dalt feleségének, Raiszának.

Hat hónapokon keresztül éjjel-nappal írtam. Egy szerkesztő a kiadótól és 3 technikai munkát végző kollégám dolgozott a hibridkönyvön még ugyanennyit: közel 700 oldalas lett, 700 fotóval, 120 videóval, 200 elektronikus lábjegyzettel… Irdatlan nagy munka volt: a 80-as évekről, a kommunista szörnyről, Gorbacsov és Raisza életéről, örök szerelméről… Gorbacsov segítségével sikerült alaposan lelepleznünk a kort!

Egyik olvasóm, azt írta a könyvről: „Ez a könyv kinyitotta a szememet és megmutatta, hogy milyen titkokban éltünk!… Megismerhettem egy bátor és őszinte embert, Gorbacsovot, aki megváltoztatta a világot, az én életemet is.

Egyébként sokszor kérdezik, mennyire szólt bele Gorbacsov a könyv tartalmába?… Semennyire! Teljesen rám bízta, hogy mit írok.

És nagyon büszkén el kell mondanom, hogy ő korábban nem írt a róla szóló könyvekhez előszót. Most, nekem, megtette. Ebben azt írja: döntsön az olvasó, hogy mennyire tetszik majd neki a könyv!

Nos, úgy tűnik, a könyv nagyon tetszik: eddig százával kapom az „áradozó” elismeréseket. Mondom is gyakran a dicséretek kapcsán: biztos, hogy az én könyvemet olvastad?!

Hogyan sikerült mégis megoldani Gorbacsov pályájának végig kísérését? A Szovjetunió akkori első embere mégiscsak a világ egyik vezető politikusa volt, aki folyamatosan járta a világot.

A 20 év nagy idő! Sokszor és sok helyen találkoztunk. Gorbacsov elvitt a szülőfalujába az észak-kaukázusi Privolnojaba. Jártam vele a dácsáján, ahová még közeli munkatársait sem engedte be, a Kremlben… Meglátogatott müncheni és budapesti otthonomban… Együtt rettegtünk egy repülőben, hogy kifogyott az üzemanyag és lezuhanunk.

Együtt söröztünk a müncheni Hofbrauhausban, együtt mentünk audienciára a pápához… Amikor nálam járt, bemutattam őt Gorbi nevű juhászkutyámnak, Berlinben cigányzenére mulattunk, Budapesten a Dunakorzón ettünk krémest, Tel Avivban 3 napig ültem a betegágyánál, Bostonben lekéstük a találkozót, mert az utcán állva belefeledkeztünk egy „komoly” beszélgetésbe…

A sok helyszín, a sok érdekes ember rengeteg lehetőséget biztosított alaposan megismerni őt. De rajta kívül rengeteg találkoztam, beszélgettem a testőreivel, titkárával, volt tanácsadóival, munkatársaival…

Úgy érzem, láttam „mindent” és megtudtam minden olyan apró részletet is, aminek alapján már megírhattam a dokumentum-mese könyvet. Az abban szereplő adatokat a megírás után leegyeztettem munkatársaival, mert ténylegesen azt szeretném, hogy ez egy objektív, tényszerű, dokumentum értékű írás legyen Gorbacsovról, volt kollégáiról és a korról.

Miért épp most, 2020-ban jelenik meg a könyv? Mi adta az apropóját?

Most találtam meg az íráshoz az alkalmas időt. Meg azt hiszem, sokkal jobb volt, hogy 20 évet tudtam felölelni, mintha csak néhány találkozás lett volna a tarsolyomban.

De volt azért még egy kényszerítő tényező is: Gorbacsov 2021. március 2-án lesz 90 éves. Szerettem volna, ha a könyv egyfajta ajándék is számára a születésnapjára.

Most már csak az a kérdés, lesz-e rá módom, hogy személyesen adjam át neki a Gorbacsov titkai könyvet…

Jelenleg Gorbacsov elég rossz állapotban van, már évek óta ki sem mozdul Moszkvából, rengeteget van kórházban, mindenfajta kór gyötri. A koronavírus meg aztán hab a tortán: lehetetlenné teszi az utazást, a találkozást.

Mit kap az olvasó a könyvben, hogyan van felépítve?

Az olvasó a könyvben megismerhet egy kort annak legfelsőbb vezetője, Gorbacsov szemüvegén keresztül. De úgy ismerheti meg ezt a kort – a kommunista Szovjetuniót, a KGM cselszövéseit, a nagyhatalmak taktikai politizálását, a hidegháború végét… – , hogy mindez Gorbacsov egyben le is leplezi.

Egyik helyen például felteszi a kérdést: Lenin hazudott, vagy mi csináltuk rosszul?

Végtelenül kritikusan és őszintén beszél nekem a hatalom kulisszatitkairól, a rendszer eredendő hibáiról és nem utolsó sorban örök szerelméről, Raiszáról, aki, sajnos, 1999-ben leukémiában elhunyt.

A könyv kronológiai sorrendben van felépítve, 35 történetben meséli el Gorbacsov életén keresztül a kort. Gorbacsov elvitt a szülőfalujába, itt megismertetett születésének körülményeivel, gyermekkorával, rengeteget mesélt a temetőben szüleiről. Aztán voltunk a moszkvai Lomonoszov egyetemen, ahol megismerkedett Raiszával, majd elutaztunk Sztavropolba, ahol a térség párttitkára volt és megmutatta 11 négyzetméteres albérleti szobájukat is…

De voltunk a csodaszép archyzi állami dácsában, ahol a német Kohl kancellárral bejelentették a két német állam újraegyesítését, a Kremlben, ahol 7 évig volt az irodája…

Mindezt nagyon gördülékenyen, sztorizó, mesélő formában mondom el. Autentikusan megszólalnak a résztvevők, kiegészítve a könyvben lévő 130 QR-kóddal, amelyről versek, zeneszámok, filmek nézhetők meg. Ezzel is még közvetlenebbé, életszerűbbé akartam varázsolni a kort, az egyes embereket. Így sikerült elkészíteni és kiadni az első magyar Hibridkönyvet, amelyben még 200 virtuális lábjegyzet is van. Ezzel a könyv akár egy nagyon olvasmányos, első kézből vett tananyag is lehet a diákok számára.

Mi a könyv legnagyobb értéke?

Hogy első kézből van benne minden információ! Hogy az adott helyszíneken játszódik. Hogy dokumentumokkal, fényképekkel, filmekkel igazolja a leírtakat.

Hogy nem a vájt fülűeknek, a történészeknek szól, hanem az egyszerű, mindennapi embernek. Hogy a könyvhöz Gorbacsov maga írt előszót, azaz ezzel hitelesítette a könyvet.

Személyes élményei közül Gorbacsovval melyik az, ami a legmeghatározóbb volt Ön számára az elmúlt 20 évben?

Sok volt ilyen, de elsősorban az, hogy bizalmába fogadott és gyakorlatilag mindenhová bejárásom volt vele. Például jártam vele Moszkvai melletti dácsáján, ahol Raiszával élt. Itt megmutatta nekem azt a fatörzsbe vájt szívecskét, amit 1985-ben, kinevezésének éjszakáján Raiszával együtt készített. Bevitt a közös hálószobájukba, ami Raisza halála után egy privát „múzeum”. Megmutatta benne a rengeteg emléket, ahol rajtam kívül még a takarítónő sem járt.

Előttem, amikor nagyon őszinte, magánjellegű dolgokról beszélgettünk, többször sírt! Amikor egy influenza Izraelben az ágyhoz kötötte 3 napig fogta a kezemet és mesélt-mesélt – őszintén, a szíve mélyéről.

Egyszer egy forgatás során, elmentünk vacsorázni. A 40 tagú német stábból szerettem volna elvinni 1-2 embert. Erre Gorbacsov azt mondta: nem kell, ők németek, de te a miénk vagy!

Így én aztán szinte mindent megengedhettem magamnak vele szemben.  Az évtizedeken keresztül mellette dolgozói kollégái, ha kényes kérdés/kérés került elő, mindig engem toltak az előtérbe: ezt mondd el te neki, neked úgysem mond nemet!

És mindig mindent elmondtam neki: őszinte, viccelődő-csipkelődő, de nagyon kedves, baráti viszony alakult ki köztünk.

Mára nagyon meghízott, járni is alig bír, így nem szívesen találkozik emberekkel. Nem szereti, ha ilyen állapotban látják őt egykori barátai, ismerősi. Velem mindig kivételt tesz: tavaly ősszel is fogadott, összeölelkezve fotózkodtunk.

Amikor búcsúztam tőle nagy nehezen felállt, háromszor átölelt és a fülembe súgta: János, nagyon szeretlek, de lehet, most találkozunk utoljára!

Csak bízni tudok, hogy a közelgő 90. születésnapján még koccintunk. Persze, nem vodkával, hanem jó magyar kolbásszal, amivel mindig is szoktunk.

Ön élt Németországban, komoly és fontos, befolyásos emberekkel került kapcsolatba, Mire tanította meg Önt legfőképpen ez a világ?

Legfőképpen arra, hogy soha nem szabad sem mint újságírónak, sem mint embernek visszaélni a bizalommal. Sőt, hogy ez mennyire nagyra kell értékelni: ez a legnagyobb kincs, amit valakitől kaphatunk. Ezek az emberek mindig bátran megmutathattak, elmondhattak nekem mindent, mert tudták, ami nem publikus, azt magammal viszem a sírba.

Volt egy nagyon jó barátom, a Kecskemétről elszármazott Ferenczy Jóska (Josef von Ferenczy). Ő volt Németországban a nagy-nagy média császár. A 90-es években szomszédok lettünk, összejártunk, közös céget alapítottunk. Ekkor mondta nekem, csak olyannak barátkozz, aki előtt gond nélkül le mered tolni a nadrágodat, nincs semmi takargatni valód.

Gorbacsov titkaiban is „csak” olyan titkokat írtam meg, amelyek emberiek és nem sértik más személyiségét. És nem titkolom, hogy van még sok egyéb titok a tarsolyomban, de azokból sohasem lesz könyv.

Mivel foglalkozik most?

Húúúú, rengeteg a munka. A könyvnek van egy komoly utóélete.

Dolgozom a második magyar kiadáson. Készül az angol, német, orosz, szlovák, indiai, kínai, portugál fordítás. A Netflixet érdekelné a könyv alapján készülő játékfilmsorozat. Megkeresett egy színházi dramaturg, írjunk belőle színdarabot.

Egy anyuka, akinek kiadója van, felvetette, csináljunk belőle mesekönyvet. Egy történelem-tanár tankönyvet szeretne. Egyik rádiós kollégám hangjátékban gondolkozik… Soroljam még?…

És ez csak a Gorbacsov könyv! Ezen kívül van egy 35.000 darab profi kazettából álló archívumom, amely felöleli a múlt század legfontosabb eseményeit. Ezt is online formába szeretném rendezni. Applikációs tartalmakat fejlesztek, előadásokat tartok, elemzéseket írok…

Mi lesz a következő könyve, aminek örülhetnek majd az olvasók? 

Sok ötlet van, de hát nagyon nehéz a világ legnagyobb élő személyiségét, politikusát túlszárnyalni.

Egyszer Gorbacsov bemutatott Paul McCartneynak. Ő talán egy olyan figura, könyvtéma, akit a fél világ ismer, elismer és értékel. Vele beszélgetek egy lehetséges könyvről. De még minden képlékeny, majd meglátjuk! Csak akkor akarok új könyvet írni, ha az „jobb” lesz, mint az előző volt.

Addig is ajánlom mindenki a most megjelent könyvet: idősebbeknek, hogy megtudják, milyen világban is éltek a „boldog” 80-as években – a fiataloknak, hogy megismerjék szüleik korát és elmondják: soha többé ilyet.

Mert Gorbacsov is azt mondta, amikor főtitkár lett: Változtatnunk kell, mert így nem lehet tovább élni!

Köszönöm a beszélgetést.

Király Zsolt