Károly, Karola
  • HUF: 356.94
  • USD: 1.11
  • 1 °C
  • 6 °C

Hirdetés (X)

Kultúra

József Attila születésnapján a magyar költészetről

Az értékhordozó nap alkalmából most pillantsunk be e mély érzésű, mérhetetlen irodalmi kincset hátrahagyó költő életébe

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én – József Attila születésnapján ünnepeljük. Az értékhordozó nap alkalmából most pillantsunk be e mély érzésű, mérhetetlen irodalmi kincset hátrahagyó költő életébe, alkotásaiba.

 

Mindnyájunk előtt ismert, hogy József Attila a mélyszegénységből indult, hiszen magára maradt édesanyja egyedül nevelte gyermekeit.

 

Minden nehézség ellenére az isteni szikrával lángra lobbantott ifjú még csak 17 éves volt, amikor megjelent első önálló verseskötete, a Szépség koldusa címmel.  Kötetéhez Juhász Gyula írt előszót, aki az ifjú szerzőt  Isten kegyelméből való költő gyanánt mutatta be, és szinte profetikusnak tűnő szavakkal indította őt leendő olvasói felé:

 

„Emberek, magyarok, íme a költő,  aki indul magasba és mélybe: József Attila, szeressétek és  legyetek pártfogói !”

 

Iskolai tanulmányaink során többnyire csupán egy keskeny sávval ismerkedhettünk meg e költőgéniusz alkotásainak sokszínű skálájával – különösen jellemző ez a kommunista diktatúra évtizedeinek tananyagára, amikor József Attilát kizárólagosan proletár költőként határozták meg. Sőt, a Tiszta szívvel című verse alapján ateistának, vagyis istentagadónak tüntették fel, mintha ez lenne fő érdeme.

Pedig korántsem volt így! Az irodalomtudósok csupán a rendszerváltozás után láthattak hozzá e kivételes tehetség istenes verseinek feldolgozásához.
A költészet napja alkalmából most gyönyörködjünk két szép versében, amelyekben elemi erővel mutatkozik meg az Istenbe vetett bizalma.  

 

 

Költészetére rányomta bélyegét a család, különösen az apa hiánya, s e hiányból született meg verseiben az Istennel kialakított apa-fiúi kapcsolat. A szerető Istent keresi, saját istenképe nem félelmetes, hanem jóságos, éppen ezért számos versének jellemzője a gyermeki hang. E nagy vágyódást és bizalmat tükrözi vissza Istenem című költeménye is.

 

Istenem

Dolgaim elől rejtegetlek,

Istenem, én nagyon szeretlek.

Ha rikkancs volna mesterséged,

segítenék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,

segítenék akkor is mindennél.

A lovaidat is szeretném

és szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva

szántanék én is nyomodba,

a szikre figyelnék, hogy ottan

a vasat még mélyebben nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat

én zavarnám a fele varjat.

S bármi efféle volna munkád,

velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,

vacsora után melléd ülnék,

pipámat egy kicsit elkérnéd

s én hosszan, mindent elbeszélnék.

 

 

Az irodalom gyöngyszemei közé tartozik József Attila egyik legszebb hazafias verse, a Bús magyar éneke, amelyben a trianoni sorstragédia után Istenhez fohászkodik segítségért.

 

Bús magyar éneke

Száll az ének a mezőnek, esti szellő hollószárnyán,
Valami kis kopott ember énekelget búsan, árván
Bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról
S körülötte elterülő néma magyar pusztaságról.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja,
Régi honát, testvéreit – mást se tehet – siratgatja.
Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben,
Zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Nincsen csak egy citerája, húrjai az égig érnek,
Rajt’ pengeti balladáit véres könnynek, könnyes vérnek.
Mámor esték elszállottak, ott fagytak a Karsztok alján
S ismeretlen menyasszonya tört liliom, olyan halvány.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Nem nézi a délibábot, túl van az már a határon
S elkerüli zárt szemét az incselkedő pajkos álom.
Holt vitézek sírtájára hullat dalt és nefelejcset
S fohászkodik: Uram, Hazám el egészen ne felejtsed:

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre
S hazáján ha segíthetne, élne mégis mindörökre.

 

 

 

A magyar költészet napján természetesen az összmagyarság valamennyi értékadó költőjére gondolunk. Legyünk hát büszkék e felbecsülhetetlen kincsre, és szánjunk időt a versek befogadására, hiszen a legmélyebb emberi érzések, magasztos eszmék hordozói, amelyek által gazdagabbá válik a világ.

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket