Rendhagyó költészetnapi gondolatok József Attila születésnapján – a költő haláláról

Április 11-én ünnepeljük a költészet napját, amely egyben József Attila (1905–1937) és Márai Sándor (1900–1989) születésnapja is. És a vers, a versmondás, az előadóművészet ünnepe is egyben. A járvány előtt ezekben a napokban az egész Kárpát-medencében rendszeresen megemlékeztünk erről a nevezetes napról, hiszen 1964 óta ünnepeljük a költészet napját. A járvány alatt pedig rendeztünk már online versmondó versenyt is. A jelen írás kissé rendhagyó módon a születésnapját ünneplő József Attila halálával foglalkozik, hiszen már bizonyítást nyert, hogy a költő nem lett öngyilkos, hanem baleset áldozata lett.

Azt, hogy József Attila 1937. december 3-án szerencsétlen baleset áldozata lett, dr. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egykori szóvivője, a Nemzeti Bűnmegelőzési Intézet igazgatója, nyugalmazott rendőr dandártábornok bizonyította be. Többéves kutatómunkája eredményeként tényként állapítja meg, hogy József Attila nem öngyilkosság, hanem baleset áldozata lett.

„A személyi és tárgyi bizonyítékok komplex értékelése után, az ebből levonható következtetések alapján – és mindezekre tekintettel – kétség nem férhet a balesethez, amit tényként kell megállapítani“

– vallotta Garamvölgyi László a vele készített interjúmban. A bizonyítást szakmájából eredően mindenekelőtt kriminalisztikai módszerekkel támasztotta alá. Bizonyításának alapja az, hogy a nem természetes halálnem három verziójából – baleset, öngyilkosság, gyilkosság – kizárta az öngyilkosságot és a gyilkosságot, marad tehát a baleset. A baleset verziójának alátámasztására nem csak az irodalomtörténet minden kritériumának megfelelő bizonyítékokat sorakoztat fel, hanem perrendszerűen is igazolta/igazolja állítását.

   

„Nyomozóként több olyan helyszíni szemlét vezettem, ahol valaki vonat elé vetette magát, öngyilkos lett. Tapasztalataim alapján több tényező is feltűnt, ami József Attila halálával kapcsolatban nem egyértelmű, azaz gyanús“

– vallja Garamvölgyi, majd így folytatja:

„Általános kriminalisztikai ismereteim azt sugallták tehát, hogy a költő nem öngyilkosság, hanem baleset áldozata lett. Az írásos dokumentumok és tárgyi bionyítékok vizsgálatát követően a halál helyszínén, Balatonszárszón folytattam a kutatást. Mindenekelőtt a költő halálával kapcsolatos írásos dokumentumokat tanulmányoztam át, majd elmentem a halál helyszínre. A vizsgálódás során rájöttem, hogy a csendőrségi jegyzőkönyvekben több csúsztatás van, melyekre a hanyag elegancia jellemző. A jegyzőkönyvekben József Jolán neve helyett József Etelka neve szerepel. József Jolán ugyanakkor teljesen mást ír könyvében, mint ami a csendőrségi jegyzőkönyvekben szerepel. József Jolán egy 1940-es dokumentumban többször is elszólta magát, miközben azt állítja, hogy az öngyilkosra nem lehet vigyázni, elhárítva, illetve gyengítve ezzel a család felelősségét. Baleset esetén viszont felmerül a felelősség kérdése… József Etelka is azt állította, hogy baleset volt.“

 

Arra a kérdésemre, hogy miért volt kényelmes és megnyugtató az akkori hatalom (1937) és az azt követő hivatalos politika számára, hogy József Attila öngyilkossági verzióját éveken, évtizedeken át erősítse, s hogy a vizsgálat minél gyorsabban lezáruljon, az oknyomozó és kriminalisztikai szakember Garamvölgyi azt válaszolta, hogy a döntő momentum itt is a felelősség kérdése volt. Mint mondta, ha az akkori hatalom azt állította volna, hogy József Attila véletlen baleset áldozata lett, akkor felelőst, felelősöket kellett volna találnia, és folytatni kellett volna a vizsgálatot: kihallgatni a mozdonyvezetőt, a vonatindítót, az esetleges szemtanúkat, a MÁV illetékeseit. Garamvölgyi szerint így egyszerűbb volt: az ügyet lezárták, a költőt halála után két nappal eltemették…

Vajon mi történt a tragédia napján, azaz 1937. december 3-án este, közvetlenül a baleset előtt? Mit is csinált József Attila? 19 óra 10 perckor József Attila úgy döntött, hogy még vacsora előtt elmegy sétálni. Úgy is tett. Tervezgetett, át akarta még egyszer gondolni az elmúlt napok felgyorsult eseményeit, egyáltalán feldolgozni a sok-sok pozitív hírt, ami az utóbbi napokban érte őt. 19 óra 35 perckor Balatomnszárszón az idő borús volt, a hőmérséklet plussz 6 fok, ívlámpák világítottak. Elindult a Balaton partja felé, felment a járdára, át kellett haladnia a vasúti síneken. A sorompó azonban le volt zárva, mivel az 1824-es számú tehervonat, darabáru szerelvény állt az állomáson.

S hogy mi történt ezután? Hogyan halt meg József Attila? Garamvölgyi László erre a következőképpen válaszolt:

„Jármű nem jöhetett, az úton haladt hát tovább a sorompó felé. Látta a tehervonatot is. A másik oldalon pakoltak, itt, ezen az oldalon nyoma sem volt indítónak, forgalmistának, vasutasnak, átbújt tehát a sorompó alatt. Három lépést kellett megtennie, és már a kocsik között volt. Ebben a pillanatban megindult a szerelvény, de még nem jött mozgásba. A mozdony kerekei előbb sűrűn pörögtek, csúsztak a sínen, először nagyot rántott tehát a szerelvényen, de ez még nem folyamatos mozgás volt. A 15. és 16. kocsi között volt ekkor a költő, bízott az átjutásban. Abban a pillanatban, amikor a két kocsi között, guggolva (csak 163 centiméter magas volt) a sínpár és a vagonok mértani közepéhez ért, visszalendült a tömör vasból készült, 8-10 kilogramm súlyú csavarkapocs, irtózatos erővel a jobb homlokát találta el. Az egyenes vonalú mozgását (át a kocsik között, előre) egy kilencven fokból érkező, erre merőleges, ellentétes irányú ütés érte tehát a költőt.

 

Ekkor törött el a nyakcsigolyája is, de már a fejet ért csapás is veszélyes, akár halálos is lehetett. Majd az ütés következtében, a „kifordított testű“, guggoló József Attila, az erő vektorának hatására majdnem hanyatt, a bal csípőjére esett. Fejét beverte, koponyalapi törést szenvedett, hiszen a teljes teste kizuhant az útra, csak a jobb karja maradt a sín és a kerék metszésében, amit a vonat le is szakított. A 16. kocsi kereke tehát a „bűnös“. S azért nem vonszolta az élettelen testet, mert mire a vagon másik kereke elérte volna, ez 8-10 méterre következet volna be, már a vonatot megállították.“

 S azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy József Attilának tervei voltak. Akinek pedig tervei vannak, az nem lesz öngyilkos. Még a terveit megelőzte az, hogy kialakult a családi harmónia, igazi közösségi szellem és konszenzus jött létre a testvérek között. Ebben természetesen nagy szerepet kjátszott a kényszerűség, hiszen Makai Ödön halála után megcsappan az anyagi forrás, az egymásrautaltság újra összehozza a testvéreket, mint ahogy József Jolán könyvében ezt konkrétan le is írja, a gyermekkori emlékeket visszaidézve. Vitathatatlan a nővérek felelősségérzete, az az altruizmus, amellyel mindent alárendelnek öccsük gyógyulásának, aki kész az együttműködésre. A maga módján részt vesz a háztartási munkákban, bevásárol, a kis Ádámmal sétál, sőt a panzió bezárásakor kifejezetten józanul viselkedik, megszervezi és irányítja a mentést, magatartása megnyugtatja kétségbeestt nővéreit.

Az 1937. december 2-ai élmények ugyancsak ellentmondanak az öngyilkosságnak, hiszen ezek már a tervekről, a tervezgetésekről szólnak: új kötetre van kilátás, ami egy költő életében olyan, mint az oxigén. Állást ígérnek neki, még saját íróasztala is lesz, ez egyfajta egzisztenciális biztonságot jelent, amit még megfejelnek a Baumgarten-nagydíjjal, s ez nemcsak anyagi, hanem a hőn áhított erkölcsi elismerést is jelenti. Új élet vár tehát rá, bejelentkezik Miskolcra, ahol a következő héten kedden várják. A Szép Szó felolvasói estjén saját maga szavalhatja verseit, amit annyira szeret. Már most menne, de nincs a kocsiban férőhely, néhány nap múlva, hétfőn utazik Pestre. Ez tehát egy reális pozitív jövőkép. Miért lett volna öngyilkos?

A tragédia napjának, 1937. december 3-ának történései is teljesen ellentmondanak az öngyilkosságnak. Erről dr. Garamvölgyi László így nyilatkozott e sorok szerzőjéének:

„Már reggel fordítani akar. Megjön a munkakedve. Végig kiegyensúlyozott az állapota, délelőtt heverészik, ebédel, újságot olvas. Levelet diktál Etus ügyvédjének. Néhány óra múlva az ilyen ember nem végez magával. A jövőről gondolkodik: házasság Flórával, még az iratokat is előkeresi, firtatja, van-e katolikus templom a faluban, mert szerelme az katolikus, Jolánnal meg is nézik a helyszínt. Sőt, kedvesének „verses-könyvet“ akar összeállítani, mégpedig azokból a gyöngyszemekből, amelyeket neki írt. Erősíti izomzatát, edzéseket fontolgat. „Önmagam saját módszerrel fogom gyógyítani testemet-lelkemet“ – mondja ezt a mondatot este 18.10 perckor, halála előtt 86 perccel… Miért lett volna öngyilkos?“

József Attila esetében az öngyilkosságnak az a fajtája, hogy vonat elé/alá veti magát, teljesen atipikus. Erről így nyilatkozott Garamvölgyi:

„Az öngyilkosok a vonat elé vetik magukat, mégpedig féktávolságon belül, vagy a mozdonyvezető által be nem látható kanyarulatban, hiszen biztosra akarnak menni, mert eltökélt és végleges szándékuk az önkéntes halál. Ezzel analóg, amikor a sínekre fekszenek, szintén az előzőekkel megegyező módon, tehát féktávolságon belül, kanyarulatban, amiből ugyancsak az következik, hogy a vonat, a mozdony előtt hajtják végre tettüket. Az öngyilkosnak tudnia kell, mikor jön a vonat. Az inkriminált, 1284-es számú tehervonat – mint rendesen – nem volt feltüntetve a menetrendben, annak érekézésről (darabárú szerelvényről van szó) csak a vasutasok rendelkeztek információval… Az ilyen módon öngyilkosságra készülő egyén nem akar tanúkat. Megmenthetik, beavatkozhatnak, segítséget hívnak és így tovább, tehát a fejébe vett tevékenység  végrehajtása meghiúsulhat.

 

Köztudott, hogy az „igazi“ öngyilkos, aki tettét minden körülmények között végrehajtja, bonyolult és meglehetősen hosszadalmas lelki-pszichés folyamatok végén jut elhatározására, szemben azzal, aki „csak“ környezetének figyelmét akarja magára irányítani. Az öngyilkos, jellemzően a legegyszerűbb, akadálymentes megoldást választja, szemben az 1937. december 3-án, Balatonszárszón történtekkel (József Attila átbújt a sorompó alatt, a 15-ik és a 16-ik kocsi közé keveredett). Az öngyilkos tehát kimegy a nyílt pályára és úgy végez/végeztet magával. Balatonszárszón a vasútállomás – akkor is és most is – a falu epicentrumában van…“

 

Persze az irodalomtörténet mindig talált összefüggést József Attila költészete és öngyilkossága között. Az úgynevezett posztumusz verseket – Karóval jöttél; Talán eltűnök hirtelen; Drága barátaim; Íme, hát megleltem hazámat – az öngyilkosság alátámasztására hozzák fel, noha hasonló „leltárt“ már húszévesen (is) készített. Ezek a versek méltóságteljes, a megpróbáltatásokat bölcs belátáson alapuló keménységgel elviselő ember helyzetképei. Semmi közük nincs az öngyilkossághoz, illetve a költő ilyen irányú beállítottságához.

         „József Attilának nem volt szuicid (öngyilkos) hajlama. Ezt bizonyítja többek között mindenekelőtt annak a grafológusnak a szakvéleménye, aki József Attila utolsó leveleit vizsgálta“

– vallja Garamvölgyi.

Tarics Péter