Kerepesi Igor: Bakelit-sztorik 23 – Ötvenéves a Doors hattyúdala

1971. Los Angeles utcáin rövid szoknyás nők és hatalmas, benzinfaló, járgányok osztoznak. A város pezsgő, kontrasztokkal teli és drogtól mámoros. Az élet hangosan zihál, míg a Doors épp következő nagy dobására készül a próbatermében.

John Densmore unottan veri dobjait, Ray Manzarek a billentyűk fölé hajolva keresi a megfelelő akkord-kombinációt, Robbie Krieger gitárja húrjain matat. S Morrison? Alig ismerhető fel benne a néhány évvel korábbi önmaga. Hol van már a szívtipró, bőrnadrágos „gyíkkirály”, a dús hajú poéta, akiért nők ezrei lobbantak lángra?

   

Elméje azonban még mindig éber és zseniális. Noteszeiben versek tucatjai sorakoznak, dallamoktól visszhangzik tudata. Hangja megvastagodott bár, de épp ezért remekül passzol legújabb projektjük blues-vonalához. Készül hatodik nagylemezük, az L. A. Woman. Tisztelgés Los Angeles női, s tisztelgés Los Angeles, a nagybetűs nő előtt.

Jim Morrison mostanra sűrű, nagy szakállat és tekintélyes pocakot eresztett. Éneklésében, és fájdalomtól elcsukló hangjában pedig egy gyötört, öreg bluesnam minden világfájdalma és életbölcsessége ott munkált. 27 évesen, koravénen és a tudatmódosítók egész garmadájától kótyagosan azt tervezi, hogy Párizsba költözik és neves poétaként folytatja tovább. De előbb! Még el kell készülnie a felvételnek: „egy, kettő, három. Jöhet az eső, a vihar hangja! Riders on the storm, riders on the storm…”

Jim Morrisonnal való együttműködésük 6 éve alatt a The Doors olyan kultuszt épített ki maga körül, amit az elmúlt 50 év gyorsan változó zenei sodrása, a megszámlálhatatlan új divat és őrület, sztárocska és majdnem-ikon sem tudott kikezdeni. Testes, már-már szertartásos orgona-szólóikkal és dögös ritmusszekciójukkal, karizmatikus énekesükkel és a zenéjükből áradó vibráló őrülettel valami olyat teremtettek, ami örökre beírta magát a zenetörténet nagy krónikájába.

Minden Los Angelesben, Venice Beach-en, a tengerparti homokban ülve kezdődött, 1965 nyarán. A Kaliforniai egyetem filmes szakának két hallgatója, Jim és Ray elhatározták, hogy Jim szövegeivel és Ray orgonajátékával megrengetik a világot.

Pár hónapba tellett csupán, és a banda Los Angeles egyik legnépszerűbb formációja lett. Olyan klubokban léptek fel, mint a London fog vagy a nagyhírű Whisky a Go Go, ahol drogtól ajzott, fülledt éjszakákon a sötét, baljós Doors borzolta a kedélyeket. Morrison erőteljes jelenléte és dalszövegeinek kriptikus hangulata elbűvölte a fiatalságot.

Jim viszont gyakran alkohol és drog befolyásoltsága alatt lépett színpadra, s egyik ilyen estéjükön ki is vágták őket a Whisky színpadáról. Szerencséjükre azonban a közönség soraiban ott ült az Elektra Records vezetője, és lemezszerződést ajánlott a srácoknak. Néhány hét alatt el is készült a korong, s ahogy mondani szokás, a többi már történelem.

A Doors koncertjei, színpadi show-i már-már vallásos élményt jelentettek, lemezeik kidolgozott hangzással bírtak, Morrison körül azonban egyre csak dagadtak a botrányok. Első nagy amerikai turnéjuk rögtön legelső állomásán a végéhez is ért, s Jim ellen bírósági eljárást indítottak közszeméremsértés miatt.

Az énekes, szövegíró, a sámán ereje egyre fogyott. Egyre kiszámíthatatlanabb lett és egyre többet ivott. Inkább pópára vagy szektavezérre hasonlított már, mint rock-ikonra. Költő akart lenni, arra vágyott, hogy versei által ismerjek őt. Párizst szemelte ki, mint ideális menedéket.

Ott érte a halál is, 1971. július 3-án, 27 évesen. Legendás művészek és történelmi alakoknak örök otthont adó temetőben, a párizsi Pére Lachaise-ben temették el.

Ami pedig utána maradt, halhatatlannak bizonyult.

És az L. A. Woman? A Doors legjobbjai között szerepel. Nyers, koszos blues-rock album: örökérvényű dallamok őrzője, örökérvényű verssoroké. Zenetörténeti pillanat ez a lemezbe zárt háromnegyed óra.

Hölgyeim és uraim: az L. A. Woman!

A lemez nyitó darabja a The Changeling című dal, mely egyfajta tisztelgés James Brown munkássága előtt. Remek ritmusszekció, erőteljes énekhang. A dal Morrison vallomása, kijelentés, miszerint megért az idő, hogy elhagyja a várost, addigi életét. Gyötört bár, de sosem volt annyira elgyötört, hogy ne tudott volna tovább állni:

A Love her madly az album egyik legkedveltebb nótája, nem véletlen, hiszen a legslágeresebb is, a banda producere egyenesen a Doors-szal összeegyeztethetetlen koktél-zenének nevezte. Mi viszont már érezzük, hogy jóval több annál:

„Oly sokáig voltam lenn, nem is tudom, milyen fenn.” Így foglalható egy mondatban össze a következő dal tartalma. Morrison 1971 elejére már gyakorlatilag mindenen túl volt, amin ember túleshet.  Egészségét az is megviselte, hogy börtönbüntetés réme fenyegette:

Ami most jön: finom, mély és tökélyre fejlesztett, drága blues-muzsika. Andalító remekmű, minek hatására kedvünk támad csobbanni egyet az önmarcangolás édes-borús vizében. A dal ráadásul remek felvezetője az A oldal grandiózus fináléjának, ami nem más, mint a címadó L. A. Woman című 8 perces dal:

Mit is írhatnék róla? Meg kell hallgatni! Nagyszerű költői képek, csupán pár szóból lefestett intenzív látomások, remek ritmusszekció, egyszóval minden a helyén van, hogy ez a Los Angeleshez írt óda tökéletes legyen:

A lemez B oldala baljóslatúan indul. A L´America Michelangelo Antonioni Zabriskie Point című filmjéhez készült, csakhogy sosem kapott benne helyet:

A Hyacint House furcsa egy szerzemény. Szomorkás, mégis lélekemelő, középrésze pedig tisztelgés  Frederic Chopin előtt:

Az album egyetlen dala, melynek nem a zenekar a szerzője, a Crawling King snake című blues-alapmű, mely évek óta szerepelt a Doors repertoárján, s mely ekképp hangzik előadásukban:

Morrison a kezdetektől fogva szívesen adott elő verseiből a színpadon, ezen versek sorába tartozott a The Texas radio and the big beat is, mely gyakori előfordulása ellenére is csak most, utolsó közös lemezükön kapott zenei alapot:

És az album remekbe szabott nagy fináléja, a banda egyik legismertebb dala, Morrison kultikus soraival. A hulló eső, a dörgő ég, a vihar hangjai, a Riders on the storm! Egy gyilkos útjáról, a szeretetéhségről.  Minden a helyén van és a modern zene történetének egyik legédesebb, libabőröztető élményét adja mindez:

Kerepesi Igor

A zenekarral kapcsolatos cikkek:

Bakelit-sztorik 01 – 50 éves a “Furcsa Napok”

Bakelit-sztorik 13 – “Amikor vége a zenének…”