Nyitókép: Facebook/Soprintendenza Archeologia, Belle Arti e Paesaggio del Molise

 

Francesco Giancola régész rendkívüli felfedezést tett egy 2013-ban az erős esőzések miatt összeomlott középkori fal helyreállításakor.

 

Augustus, Róma első császárának kétezer éves márványfőjét egy olasz városban, Iserniában fedezték fel.

 

 hirdetes_810x300  

Giancola az iserniai önkormányzat megbízásából végezett a városban a munkálatokat, azonban a CNN-nek adott interjúban elmondta, ekkora felfedezésre még ő sem számított.

 

„A fal mögött ástunk, és láttam, hogy a föld színe elkezdett megváltozni”

 

– mesélte a régész.

 

 

Az ásást folytatták és egy márványtömbre bukkantak, majd a szakember a haj, a szem formájából megállapította, hogy a fej Augustus császár szobrához tartozik.

 

Maria Diletta Colombo, a kulturális minisztérium regionális osztályának régésze elmondta, a 35 centiméter magas fej számításaik szerint Kr. e. 20. és Kr. u. 10. között készülhetett. A szakember arról is tájékoztatott, hogy a fej valószínűleg leválhatott a több mint két méter magas  szoborról, mely ugyanabból a lunigianai márványból készült, amelyet Michelangelo olasz reneszánsz művész használt a fiatal Octavianus Augustus ábrázolásakor.

 

Fontos szobor volt, azonban nem tudjuk, miért volt itt. Elhelyezhették volna a császári család kultuszának szentelt templomban vagy a fórumban – mondta a CNN-nek Colombo.

 

Az ásatás során üres középkori sírokat és terrakotta tárgyakat is feltártak, tette hozzá a polgármester. A fejet jelenleg tanulmányozzák, és D’Apollonio és Colombo is szeretné, ha a város Santa Maria delle Monache múzeumában maradna, mivel több turistát vonzana a városba.

 

hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!