Nyitókép: Jorge Láscar

 

Bezárják a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház Hviezdoslav téren található történelmi épületét. A színház tájékoztatása szerint az épület állapota balesetveszélyes, amely lehetetlenné teszi a színházi előadások megrendezését.

 

Biztonsági kockázatot jelent az épület

 

 hirdetes_810x300  

Izabela Pažítková, a színház szóvivőjének elmondása szerint a történelmi épület bezárása az egyik pontja volt annak a helyreállítási tervnek, amelyet a színház vezetősége áprilisban mutatott be a kulturális tárcának.

 

 „A problémák mérete a technikai jellegűektől egészen a kozmikusig terjed. A sérült homlokzat és az ülőhelyek megrongálódott huzatjai mellett az átalakító állomás és a tűzjelző berendezés is javításra szorul“

 

– tájékoztatott Pažitková.

 

 „Annak ellenére, hogy igyekszünk minden jogi kötelezettségnek eleget tenni, több berendezés sem ment át az illetékes hivatal ellenőrző vizsgálatán, ami biztonsági kockázatot jelent az alkalmazottak számára“

 

– tette hozzá a szóvivő.

 

Utoljára fél évszázada rekonstruálták

 

Pažítková szerint a szakmai közösség már hosszú évek óta próbálja felhívni a figyelmet az épület felújításának szükségességére, beleértve a technikai berendezéseket is, hiszen az utolsó jelentős rekonstrukcióra csaknem fél évszázada, 1972-ben került sor.

 

Annak ellenére, hogy a kormány 2017-ben nem egész egymillió eurót különített el a színház rekonstrukciójára, ebből az összegből csak kevés pénzt merítettek, ugyanis két évvel később a pénzt a Szlovák Nemzeti Színház új épületében található színpadi berendezés modernizációjára használták fel.

 

SME/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.