Életmese – pályázati művével díjat nyert Farkas Ottó, a Medvesalja Krónikása

Nyitókép: Körkép.sk

Mottó:

„Emlékeinkben csak addig él a múlt, amíg lesznek, akik érdeklődnek iránta.”

(Farkas Ottó)

A Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete immár 13. alkalommal hirdette meg „Életmese” című pályázatát.  A kezdeményezéssel a civil szervezet a családi élet szépségeire, értékeire kívánja felhívni a közvélemény figyelmét. A nagy hagyományokkal rendelkező pályázat népszerűségét a koronavírus-járvány hatásai sem befolyásolták.

   

Így idén is több száz pályamunkából választotta ki a zsűri azokat a történeteket, amelyek egy közös kötetben jelentek meg. A Kárpát-medencei Életmesék című kötetben családi történetekről, generációkon átívelő hagyományokról olvashatunk. A legkisebb író kisiskolás, míg a legidősebb szépkorú. A legjobb alkotások szerzői a Debreceni Református Kollégiumban vehették át a díjaikat. A díjkiosztó ünnepség támogatója a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, védnöke Kövér László, a magyar parlament elnöke volt.

A pályázat egyik felvidéki díjazottja az idén Farkas Ottó lett, aki már nem kevesebb, mint 16 könyvet írt a témában. Úgy is nevezik őt: A Medvesalja Krónikása. A Körkép.sk ebből az alkalomból (karácsony előtti) beszélgetést készített vele:

Ottó mesélj. Elégedett vagy a szép díjjal?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok elégedett. Nagyon értékesnek tartom, mivel ez az első elismerés, amely nem az olvasóimtól származik. Tőlük már számtalan pozitív visszajelzést kaptam, de mégis igaz, hogy az első hivatalos, maradandó elismerést nem azon a területen kaptam, ahonnan a történeteim származnak, hanem Debrecenből, Magyarországról. Meg kell mondanom, hogy ez egy picit beárnyékolja az örömömet. Aminek viszont őszintén örülök, hogy a pályázat díjazottjai között több felvidéki, sőt gömöri alkotó is van, akiknek szeretnék ezúton gratulálni a díjhoz.

Mivel pályáztál?

A pályázati felhívás arról szólt, hogy családi történeteket küldjünk. Rögtön  lekötötte a figyelmemet, mivel eddigi írásaim erről szólnak. A pályamunkámat id. Legnár József, sőregi lakos naplóbejegyzései alapján írtam meg, élet-írta történetek. Ez az első ilyen pályamunkám, beküldtem és sikerrel jártam, elfogadták.

Mesélj nekünk a kezdetekről, Ottó. Hogyan kedvelted meg a meséket és a mesélést?

A mesék, mondák, élet írta történetek szeretete gyerekkoromból fakad. Hat éves koromban operálták a lábamat, a nagyszüleim mesékkel kötötték le a figyelmemet. Ez megmaradt bennem. Olvasni nem nagyon tudtam, mivel a házban egy könyv volt, az pedig az imádságos könyv  volt. Szüleimet deportálták Csehországba, amikor hazakerültek, nagyon szegények voltak. Nem volt pénz könyvre, így sokat meséltek. Meséltek a deportálásról, a szökésekről, a bujkálásokról, ami engem nagyon érdekelt.

Aztán én meséltem az osztálytársaimnak az iskolában. Később az íráshoz lett kedvem. Találtam egy írógépet az iskola padlásán, ami nagy kedvencem lett. Kedvet kaptam leírni a gondolataimat. Tudósítója lettem a Szabad Földműves-nek, majd az Új Szónak. 1994-ben zsurnalisztikai képzést kaptam Magyarországon. Az emberek egy-egy tudósítás alkalmával sok mindent elmeséltek nekem, ezeket felvettem magnóra, amit aztán később felhasználtam a könyveim megírásához.

Szívesen meséltek az emberek?

Ez fokozatosan jött. A rendszerváltás után lassan nyíltak meg, de amikor rájöttek, hogy nem lesz semmi bajuk belőle, elkezdtek beszélni. Így aztán mesélt nekem Masaryk lovásza, meséltek kastélyok urai, kastélyok lakói, szolgálók, de sok-sok egyszerű ember. Mindnek voltak történetei. Olyanok is meséltek, akiket deportáltak, akik éveken keresztül bujkáltak. Ezen a területen, ahol lakom, a terepviszonyok ideálisak voltak a csempészkedésre. Állatokat hajtottak át a határon, bizony néha bujtatni is kellett őket az ásott, föld-alatti üregekben. Nagyon sok mindent elmeséltek. Megtudtam tőlük, hogy nem minden úgy történt ám, ahogy a történelemkönyvekben tanultuk. Az emberek most is szívesen mesélnek. Adatközlőim felkeresnek, legtöbbször írásban, de jönnek hozzám személyesen is. Mesélnek, hozzák a napló-gyűjteményüket. Ha a történetek olyanok, hogy nagyobb nyilvánosságot igényelnek, belefoglalom őket a könyveimbe.

Mikor jött a könyvírás?

Amikor nyugdíjba mentem, a feleségem biztatására elkezdtem könyveket írni. Felhasználtam az addig összegyűjtött történeteket, de azóta gyűjtöttem is hozzá nagyon sokat. Az a tapasztalatom, hogy az emberek szeretik a történeteimet, róluk szól, sokan magukra ismernek bennük. Mivel főleg nők olvassák őket, nekik külön kedveskedtem két romantikus regénnyel. Most is nőknek szeretnék kedveskedni, a legújabb kötetem különleges házasságokról, válásokról fog szólni. Hál’ istennek évről évre nő az olvasótáborom, külön örömömre szolgál, hogy nagyon sok fiatal is érdeklődik már a könyveim iránt.

Van köztük kedvenc?

Van kedvencem, illetve olyan könyv, amit az olvasók a leginkább kedvelnek. Szeretik a benne levő kisértettörténeteket, rémtörténeteket, a babonás, misztikus történeteket, amelyek kissé megborzongassák az ember bőrét, amitől feláll a háton a szőr. Érdekességképpen említem meg, hogy például irtam benne a ráhói kisértetházról, a kurtányi kastélyról, a putnoki javasasszonyról. Ezeket a történeteket javarészt már ismerték az emberek, de nagyon szívesen olvasták könyveimben azok pontosított változatait.

És a végére mit tennél hozzá?

Talán pár szót a könyvkiadásról, könyvterjesztésről mondanék. Nagyon jó dolog, ha ezekben az időkben a könyvét kiadóra bízza mindenki, mert a terjesztés problémás. De a magánkiadásnak is megvan a maga előnye, tudom követni, hol, milyen területen kelnek a könyvek, milyen témák érdeklik az olvasót.

És egészen a végére: Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok a Körkép.sk olvasóinak!

Ottó, nagy alkotókedvet és még sok könyvet kívánunk Neked!

Mede Géza

Képek: a szerző felvételei és Farkas Ottó Facebook oldala