Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja.
A hangszer a kevesek, kiváltságosak dolga.
Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer
lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.
Kodály Zoltán

 

Komárom zenei életében 2022. április 23-án kiemelkedően magas zenei rendezvényre került sor: A Concordia Chorus Polgári Társulás és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ színvonalas műsort szervezett a Concordia Vegyeskar fennállásának 40. évfordulója tiszteletére. Bár valójában a kórus már 42 éve működik, ám a világjárvány eddig akadályozta a kerek évforduló megünneplését, de most annál nagyobb erővel robbant be a minden korábbit felülmúló hatalmas siker. Az előadás végén a közönség felállva tapsolt és éljenzett.

 

Az ünnepi hangverseny megnyitójaként Keszegh Béla, Komárom polgármestere köszöntötte a jubiláló Concordia Vegyeskart, amely a Csemadok helyi szervezetének együtteseként alakult meg, 1980 májusában.

 

Bár az ünnepi műsor keretében négy évtized történetét nem lehetett részleteiben taglalni, de tevékenységükről kiadvány jelent meg, Negyven év összhangban címmel, így az a kórus négy hanghordozójával együtt bárki számára hozzáférhető.

 

 hirdetes_810x300  

Rövid visszatekintésként elmondjuk, hogy a kórust a helyi értelmiségi réteg zenekedvelői alapították, felelevenítve ezzel a komáromi énekkari tevékenység 19. századba visszanyúló gyökereit. Az énekkar már a nyolcvanas évektől folyamatosan visszacsempészte a kórusmuzsikával a vallásos zeneirodalom nagyszerű alkotásait, ami a kommunizmus idején nem volt egyszerű, és e kiállás a karnagy, valamint a kórustagok részéről is példaértékű magatartásról tett tanúbizonyságot. A 42 éves kórus alapító, s jelenleg is aktív karnagya Stubendek István zenepedagógus.

 

Az Egressy Béni Városi Művelődési Központban megvalósult rendezvényen a Concordia Vegyeskar mellett további négy vendégkórus is szerepelt.

 

Az ünnepi hangversenyt a jubiláló Concordia kezdte Orlando di Lasso csodálatos Visszhangjával, Stubendek István vezényletével. A következő számokat egy-egy rátermett kórustag dirigálta, név szerint Pfeiferlik Annamária, Bakos Márta, Čupková Katarína és Nagy Erika, bizonyára gondolva az idő múlandóságára, s ezzel a karnagyi utánpótlásra, a Concordia további, hosszú évtizedekig tartó fennállására.

 

Concordia Vegyeskar

 

A továbbiakban színre lépett a MARIANUM Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana Gyermekkara, valamint a CANTUS IUVENTUS a Selye János Egyetem Női Kara, mindkét kórus Orsovics Yvette vezényletével. A kórusok repertoárjából kiemelkedő sikert ért el Babits Mihály Várnai Ferenc által megzenésített költeménye, Mindenik embernek a lelkében dal van címmel. Szintén kiemelkedő számnak tekinthetjük a CANTUS IUVENTUS előadásában Karai József Új regősénekét, amely a sok feldolgozásban ismert Nagy László versre íródott: Adjon az Isten szerencsét.

 

Cantus Iuventus – a Selye János Egyetem Nőikara

 

A kórusok kíséretében zongorán közreműködött Csehi Ágota, Fekete Éva, furulyán Bathó Lilla, szólót énekelt Zsidek Alexandra.

 

A KANTANTÍNA női kamaraegyüttes Katarína Čupková vezényletével hangulatfokozó többszólamos szlovák népdalfeldolgozásokat adott elő, s mindezek mellett az ABBA együttes I Have a Dream című számát, amellyel szintén hatalmas sikert aratott.

 

KANTANTÍNA női kamaraegyüttes

 

GAUDIUM vegyeskar és hangszeres kamaraegyüttese, mely szintén kerek jubileumhoz közeledik, a nagyközönség által közkedvelt operett-részletekkel, valamint Kacsóh Pongrác – Petőfi Sándor János vitéz daljátékának részletével aratott óriási sikert, és lopta be magát tán századszor a közönség szívébe. Szólót énekelt Grassl Ferdinánd és Pfeiferlik Tamás.

 

GAUDIUM vegyeskar és hangszeres kamaraegyüttese

 

A zenei művek sorát egy kis műfajváltással Stubendek Katalin színművésznő – aki maga is tíz évig volt a Concordia tagja – szavalata színesítette, Csorba Győző Kodály című nagyhatású költeményének előadásával.

 

Stubendek Katalin színművésznő

 

A műsor további részében ismét az ünnepelt Concordia Vegyeskar lépett színre, ám műsorszámaik megkezdése előtt gratulálók sora töltötte be a teret, a hazai zenei élet neves képviselői, társadalmi szervezetek vezető személyiségei, és nem utolsó sorban az anyaországi baráti kórosok vezetői köréből.

 

Concordia Vegyeskar

 

Görföl Jenő, a Csemadok Országos Elnöksége díszoklevelével fejezte ki a szervezet elismerését, majd pedig a karnagy-kollégák és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának virágcsokrai jelezték a nagyrabecsülést. Közülük a teljeség igénye nélkül Józsa Mónikát, a hazai kórusmozgalom kimagasló személyiségét, valamint Kazán József kórusfesztivál-szervező karnagyot említjük meg.

 

Görföl Jenő gratulál
Sorakoznak a gratulálók, Józsa Mónikával az élen

 

E jeles ünnep történelmi távlatú emlékezetét biztosítani fogja a Concordia Vegyeskar képviselője által most bejelentett magasztos célkitűzés, mely szerint a komáromi Európa-udvarban szobrot kívánnak állítani Kodály Zoltánnak, a zenepedagógia atyjának, s mindezt közadakozásból, a zeneszerző születésének 140 évfordulója tiszteletére.

 

Az ünnepi méltatásokat követően a Concordia Vegyeskar műsor-csokrának második felében mindvégig Stubendek István karnagy vezényelt, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Karai József, továbbá Tóth Péter legnagyszerűbb műveinek felsorakoztatásával. Zongorán közreműködött Lohner Mónika és Krasznai Gáspár.

 

Az est csúcspontját a Concordia Vegyeskar, a GAUDIUM vegyeskar, valamint egy alkalmi felállású népi zenekar nagyszabású közös produkciója, Kodály Zoltán Kállai kettőse jelentette. Az Egressy Béni VMK zenei együttese mellett neves budapesti és pozsonyi vendégművészek léptek színre: hegedűn Jozef Horváth, Berán Gábor, Marian Gaspar, Pasztorek Ferdinánd, brácsán Lakatos Róbert, csellón Rácz Csaba, nagybőgőn Hanusz Zoltán, cimbalmon Kuti Sándor, Farkas Rózsa, klarinéton Kazán Péter, Dávid József, Zimonyi Gábor muzsikáltak.

 

A Kállai kettős előadása, népi zenekari kísérettel
A Kállai kettős előadását követően a csokrot Stubendek Anna kapja

 

A Kállai kettős hatásáról csakis szuperlatívuszokban lehet szólni, hiszen ezt az állva ünneplő közönség hangos éljenzése, fergeteges tapsvihara igazolja, mely kikövetelte a ráadást, mindannak ellenére, hogy a műsorfolyam közel három óra hosszat tartott.

 

A közönség zenei élménye minden bizonnyal hosszú életű lesz, s reményeinkben a Concordia Vegyeskar még sok-sok évtized múlva is hasonló szintű előadásokkal gazdagítja a felvidéki magyarságot és az egyetemes, zeneértő nagyközönséget.

 

Isten éltesse őket sokáig!

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei.

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.