Nyitókép: Ünnepi Könyvhét Fb-oldala

A 93. Ünnepi Könyvhét négy napján közel 180 pavilonban várták és töretlen kedvvel szolgálták ki a kiadói dolgozók mindazokat, akik csemegéztek a kedvezményektől sem mentes izgalmas könyvkínálatból. A viszontagságos idő ellenére nagyszerű hangulat volt jellemző a rendezvényen, és a szellemi táplálék beszerzése miatt kígyózó sorokkal is találkozhattunk az egyes standoknál. Ami külön öröm, hogy sok-sok fiatallal is.

 

Fotó: Ünnepi Könyvhét Fb-oldala

 

Az ezer körüli dedikálással kétséget kizárólag bizonyosságot nyert, hogy a jelenlévő szerzők és olvasók élettel töltötték meg a teret, életben tartva ezzel a könyv szeretetét.

 

A papírhiány ellenére, ami komoly gondott okozott a könyvkiadóknak, sikerült több mint háromszáz új könyvet megjelentetni, így volt miből szemezgetni a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.

 

Idén először volt önálló könyvsátruk a felvidéki magyar szerzőknek a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT) köszönhetően. Hodossy Gyula elnök felkínálta a hazai kiadóknak és szerzőiknek a lehetőséget a dedikálásra, és közel harmincan éltek is vele, így szinte minden nap minden órájában lehetett találkozni a sátornál szlovákiai magyar szerzővel, mint ahogy szép számú vásárlóval is.

 hirdetes_810x300  

 

Fotó: Körkép.sk

 

Három évtizeden át nem volt akadálya annak, hogy a Kárpátaljai Magyar Könyvkiadók sátrát felállítsák a könyvhéten, ez sajnos 2019 után  különböző okok miatt meghiúsult.

 

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága segítő kezet nyújtott, így a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat újabb kiadványait a pavilonjukban lehetett megvásárolni.

 

Emiatt viszont többen indulatos megjegyzésekkel adtak hangot nemtetszésüknek amiatt, hogy idén szolidaritásból ukrán nemzeti színben pompázott a rendezvény logója, így a katalógusok, prospektusok is, de a kárpátaljai magyar írókra, könykiadóra már nem terjedt ki a szervezők figyelme. Méltányosnak tartották volna egy ingyenes stand felajánlását, ahol  reprezentálhattak volna a kárpátaljai magyar irodalmárok az ékes műveikkel.

 

Fotó: Ünnepi Könyvhét Fb-oldala

 

Nem feledkeztek meg a Magyarországon tartózkodó ukrán nemzetiségű gyerekekről sem. Azért, hogy megnyugvást találjanak, péntek délután anyanyelvi mesefelolvasásra invitálták őket a szervezők, vagyis a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése.

 

Nagy Erika

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.