Nyitókép: Körkép.sk/Laky Erzsébet

 

Színes programkínálattal várták az érdeklődőket a Balaton partján.

 

Első alkalommal tartottak butikfesztivált a Balaton partján, amelyen generációkat megszólító programokkal több helyszínen is zajlottak műsorszámok. A Zamárdiban rendezett eseményre sok érdeklődő volt kíváncsi.

 

 hirdetes_810x300  

 

A MOL Nagyon Balaton július 28-tól három napon át szórakoztatta a nagyérdeműt. Zenei fronton a határon túli fellépők közül a legnagyobb sikert a Kool & The Gang és Shaggy aratták, akiknek slágereire tombolt és táncolt a közönség.

 

 

 

Sztárvendégek

 

A gazdag programban úgy hazai, mind külföldi fellépők is szerepeltek. Színpadra lépett többek között Szikora Róbert és az R-Go, a Geszti Funky, valamint Charlie is.

 

 

A magyarországi fellépőkön kívül a Kool & The Gang (amerikai disco, jazz, R&B, soul, funk együttes) és a Jazzanova (német együttes) is koncertezett a Balaton partján.

 

 

 

 

 

 

Vonzó programok

 

A Zamárdiban tartott esemény érdekessége, hogy míg a MOL nagyszínpadon adott koncertekre belépőjegyeket kellett váltani, addig voltak ingyenes programok is. Ide sorolhatóak többek között az akusztik koncertek (TELEKOM kilátó terasz: Little G Weevil, Lovasi akusztik). Emellett a Balaton partján napközben jazzkoncertek is voltak, az éttermek teraszain pedig közismert írók és lemezlovasok várták az érdeklődőket.

 

 

A Zamárdi több pontján egyszerre zajló események sorát képzőművészeti (pl. kiállítások); irodalmi és beszélgetésekkel egybekötött filmvetítések is gazdagították. Ez utóbbin a jelenlévők megtekinthették többek között a Macskafogó, a Katinka és a A játszma című történeteket. A vetítéseket beszélgetések előzték meg, ahol Dudás Viktor filmszakértőt, Nagy Zsolt színészt és Gyurta Dániel olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszót egyaránt faggatták.

 

 

 

A ZamJam képzőművészeti vonalához a Magyar Nemzeti Múzeum programjai (pl. kiállítások) tartoztak.

 

 

 

Gasztrovonal a balatoni butikfesztiválon

 

A jelenlévők nagy örömére közismert séfek sem hiányoztak a Balaton partjáról, akik egyedi ínyencségeket készítettek, ázsiai és spanyol ízvilágot „varázsolva” a fesztiválra.

 

 

A ZamJam zárónapjának népszerű koncertjei

 

A szombati nap fénypontja Shaggy (jamaikai-amerikai énekes) volt, akire fiatal és idősebb egyaránt tombolt. Őt a DelaDap (osztrák zenekar) előzte meg, amelynek énekesnője szinte „felszántotta” a színpadot, megtáncoltatva a közönség nagy részét. A koncertek között a ZamJam egyik legfontosabb programpontja a Best of Balaton idei győzteseinek bemutatása volt.

 

 

 

Az egyik legújabb fesztiválon szórakozásból, táncból és jókedvből sem volt hiány.

 

 

 

 

További képeink:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szöveg és fényképek: Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.