Nyitókép: SITA/Marek Lukáč

 

A nemzeti kulturális műemlékek közé tartozó krasznahorkai várat az MBM-Group 20 639 997 euróért fogja felújítani – derült ki a Szerződések Központi Nyilvántartásában (CRV) közzétett szerződésből.

 

A kivitelezővel a szerződést a Szlovák Nemzeti Múzeum július 28-án írta alá. A szerződéses ár 17 199 998 euró áfa nélkül, 20 639 997 euró áfával. A helyreállítás szakaszokban zajlik majd, a szerződés rögzíti a rekonstrukció egyes mérföldköveit is, az alsó vár és a középső vár egy részének felújítását, beleértve az elosztóvezetékeket és a szükséges infrastruktúrát. Mindez 2023 végére készülhet el, a megvalósítás idejét ugyanis a munka megkezdésétől számított 18 hónapon belül határozták meg.

 

A krasznahorkai vár helyreállítására és közvetlen környezetének revitalizálására kiírt közbeszerzésre öt érdeklődő nyújtott be ajánlatot, amelyeket szakértői bizottság bírált el.

 hirdetes_810x300  

 

A tervezett helyreállítás célja az eredeti történeti építmények megőrzése és az objektum hitelességének védelme. Ezért a felújítás célja, hogy a várkomplexumot megszabadítsák a múltból származó szükségfelújítások nem megfelelő beavatkozásaitól, és a megsemmisült elemeket hagyományos kézművességgel állítsák helyre.

 

A vár közvetlen környezete is komplex revitalizáción esik át. A bejárati területen a látogatók számára olyan új parkolókat kell kialakítani, amelyek megfelelnek a jelenlegi ökológiai és funkcionális felszereltségi követelményeknek, beleértve az elektromos autók töltésére szolgáló helyeket és az elektronikus információs rendszert.

 

A területen egy információs központot is szeretnének működtetni multimédiás vetítésekre alkalmas helyiséggel, illetve a látás- és mozgáskorlátozott látogatók számára prezentációt vetítenének a várról. Az építkezés szakaszos megvalósításának célja, hogy a várkomplexum egyes részeit fokozatosan elérhetővé tegyék a nagyközönség számára.

 

A karasznahorkai vár helyreállítására 2021 végéig 6 805 175 eurót ruháztak be, ami főként biztosítási befizetésekből, kisebb részben állami költségvetésből és gyűjtésből származott. A kormány csaknem 35 millió eurót különített el a váralja, valamint a vár alsó, középső és felső részének komplex helyreállítására.

 

A krasznahorkai várat 2012. március 10-én a várhegy füves területén keletkezett tűz pusztított el, ami a várra is átterjedt.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!