Nyitókép: Körkép.sk/Mede Géza

 

Mottó: „ A viharban nem győzni kell, hanem kitartani.”

 

Ajnácskőn a Csemadok helyi szervezetének rendezésében ünnepelték meg augusztus 20-át, Szent István királyunk és az államalapítás ünnepét. Az ünnepség szentmisével kezdődött a gyönyörű templomban, majd a templom melletti emléktéren Szent István király szobrát koszorúzták meg a résztvevők.

 

A misét Csák András ceredi plébános celebrálta. A szokásos liturgia mellett megáldotta az új kenyeret, lévén, hogy augusztus 20-a az új kenyér ünnepe is.

 

 hirdetes_400x285  

Szentbeszédében hangsúlyozta a sziklára való építkezés fontosságát. Az evangélium példája szerint a sziklára épített ház kitart a viharban, Jézus is kősziklának nevezi Péter apostolt, erre építi az egyházát. Szerencsés választásnak bizonyult, Szent Péter egyháza immár két évezrede állja a történelem megpróbáltatásait.

 

fotó: Körkép.sk/Mede Géza

 

Kiemelte, hogy Szent István királynak sem volt egyszerű dolga, amikor nekifogott a magyar államegyház megalkotásának. Bizonnyal igen nagy kockázattal járó munkát végzett. Tudta, hogy Jézus sziklájára építi az egyházat, a templomokat, tudta, hogy csak így tartanak ki az évszázadok viharaiban. Az építkezés a mai napig tart, Ajnácskő és Tajti új temploma a bizonyság erre, itt, a Medvesalján is. Ezeket a templomokat a mai napig a kitartó egyház tagjai építették szorgalommal, de főleg hittel. 

 

fotó: Körkép.sk/Mede Géza

 

Szólt arról, hogy Szent István jámbor buzgalma ellenére élete végére kétségbeejtő helyzetbe került. Utód nélkül maradt és pogánylázadások támadták élete művét. Emberi szempontból el lehet mondani, hogy kudarcot szenvedett. 

 

fotó: Körkép.sk/Mede Géza

 

Mégis igaz, hogy azok alkották a történelem legnagyobb csodáit, akik életükben kitartottak a kudarc árán is. Jézus példája is erről szól, hiszen az ő élete is kudarccal és szenvedéssel végződött. Üdvtörténete a feltámadással kezdődött és diadalmasan folytatódott mind a mai napig, hite és kitartása által.

 

fotó: Körkép.sk/Mede Géza

 

Szent István példája is ez követte. Kudarc árán is hű maradt ahhoz, amit elkezdett. Át kellett adnia mindent, de tudta azt is, hogy az a maradandó, amit odaad. Országát felajánlotta Máriának, mert tudta, hogy ezzel alapozza meg igazán egyházát és országát.

 

„A viharban nem győzni kell, hanem kitartani. Ha kitartasz, jön a győzelem. A történelem megmutatta, hogy Istvánnak érdemes vol kitartania. A magyar történelem befogadta, szentté avatta és a mai napig államalapítóként tiszteli. Példája azt mutatja, hogy nem rövid távon kell jól járnunk, mert úgy nem teremtünk igazi értéket” 

 

fejezte be szentbeszédét a plébános.

 

fotó: Körkép.sk/Mede Géza

 

Az ünnepi mise után a templom melletti téren megkoszorúzták Szent István szobrát. Ez alkalomból a résztvevők előtt a Csemadok részéről ünnepi beszédet mondott Chovan Attila, szép dalt énekelt Chovan Lilla, és kedves verset mondott Farkas Krisztina és Molnár Lilien. Ezután Chovan Attila és Mikó Alexandra megszegték a megáldott új kenyeret, és darabjait szétosztották a jelenlevők között.

 

fotó: Körkép.sk/Mede Géza

 

A község képviseletéban Poprocký Ivan és Tóth Tamás megkoszorúzták az egy évvel ezelőtt felavatott Hajnácska-szobrot is.

 

fotó: Körkép.sk/Mede Géza
fotó: Körkép.sk/Mede Géza
fotó: Körkép.sk/Mede Géza
fotó: Körkép.sk/Mede Géza
fotó: Körkép.sk/Mede Géza

 

Mede Géza

A képek a szerző felvételei.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 12 olvasónak tetszik ez a cikk.