Nyitókép: Körkép.sk

 

A komáromi Limes Galériában magával ragadó kiállítás nyílott Uta Heinecke műveiből.

 

A festőművész 1973-ban született az akkori Kelet-Németországban, de 1984-ben szüleivel Magyarországra költözött, ahol négy évet élt, s ennek köszönhetően magyarul is nagyon jól beszél. Jelenleg professzionális festőként Bécsben és a magyarországi Pázmándfalun él.

 

Legújabb tárlata a Szerelem első harapásra címet kapta, mely a Pro Arte Danubii és a Duna Mente Művészetéért Polgári Társulás szervezésében jött létre. A rendezvényt az est házigazdája, Farkas Veronika művészettörténész nyitott meg, üdvözölve a képzőművészt, annak hozzátartozóit, és valamennyi vendéget. Farkas Veronika, mint a kiállítás kurátora, röviden bemutatta az alkotót és tevékenységét, aki műveiben a belső és külső szabadságot keresi.

 hirdetes_810x300  

 

 

„A jelenlegi kiállítás (is) arról tanúskodik, hogy volt mersze ezt a nem igazán preferált témát megközelíteni, bár a művészettörténetben számtalan olyan festő van, akik szeretettel fordult az állatok megörökítése felé. Különösen a barokkban lehetünk ennek szaktanúi.”

 

UTA HEINECKE alkotótevékenységét részletesen Rainer Rosenberg bontotta ki, mégpedig élő riport formájában, német nyelven, tolmács közreműködésével.

 

A professzionális festőművész és grafikus Hamburgban érettségizett, majd pedig a bécsi Képzőművészeti Akadémián folytatta tanulmányait, ahol diplomát szerzett. Tagja több németországi, ausztriai és magyarországi művészeti társaságnak.

 

 

Mint ahogy azt Rainer Rosenberg kérdései alapján megtudtuk, Uta Heinecke 2016-ban járt első ízben Bokros művésztelepén. A parányi település a Komárom-közeli Izsa tanyavilágának részét képezi, amelynek hangulata teljesen magával ragadta.

 

„A legjobban a kecskék látványa és a természet nyűgözött le. Ezek a végtelenül kíváncsi állatok felkeltették a figyelmemet, ezért elkezdtem őket rajzolni.”

 

A továbbiakban azt is megtudtuk, hogy a 2016-os szimpózium záró kiállítása a Limes Galériában volt, melynek kisugárzása nagyon meghatotta a művészt, és már akkor elképzelte a templomot saját képeivel, saját installációval. Nem hagyta nyugodni a kiállítótér látványa, ezért két éve titkon erre a kiállításra készült, s mindeközben Korzikát is megjárta, ahol még jobban elmélyült a témában.

 

 

Uta Heinecke azt is megosztotta a közönséggel, miért viseli a jelenlegi installáció a Szerelem első harapásra címet.

 

„Egy szelfi fényképezése közben túl közel került a rajzom az egyik kecskéhez. A kecske elkapta a rajzot, és jóízűen fölfalta. Nem tudom, kritikának véljem-e, de ebben a pillanatban beleszerettem a kecskékbe, főként az emberi tekintetükbe. Ezt követően két éven át csábított a kecskés téma, míg végül megszületett a mai kiállítás.”

 

A tárlat képei közt itt-ott láthatunk egyéb háziállatokat is, nagytestű szarvasmarhákat, így borját szoptató anyatehenet, malacot, csacsikat.

 

A nyitórendezvényt Dolán György zenei együttese színesítette, akik hangulatos aláfestést biztosítottak a nem mindennapi képek megtekintéséhez. A rendezvény Stefankovics Katalin támogatta.

 

 

A jelenlévő közönség az állati alkotásokat különös elragadtatással szemlélte, hiszen azok a négylábúakon keresztül mind-mind emberi jellemeket, hangulatokat, szokásokat ábrázolnak. Ilyen például a kíváncsiság, a vidámság, a kárörvendés, a mámoros hangulat (esetleg alkoholtól vagy finomabb fűfélétől) a szabadság utáni vágy, a társas kapcsolat keresése. Láthatunk vágyódó kecskét, mélabús kecskét, nevető kecskét, nyugodt, kiegyensúlyozott kecskét.

 

A tárlatot szeptember 18-ig, hétköznapokon 14.00–17. 00 óra között tekintheti meg a közönség a komáromi Limes Galériában. Érdeklődni a +421 903 719 493-as telefonszámon lehet. E csúcsalkotások a legfiatalabb korosztálytól egészen a szépkorúakig mindenkinek vidám pillanatokat szerezhetnek. Állati jó, ki ne hagyják!

 

Buday Mária

A fotók a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.