Jeromos
  • HUF: 421.17
  • USD: 0.98
  • 13 °C
  • 20 °C
Interjú

A parlamenti politizálás ellaposodott. Örülök, hogy tudtam váltani – Interjú L. Simon László József Attila-díjas íróval, költővel, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával

Ha a többségi nemzet nem biztosítja a kisebbségek jogait, ne csodálkozzanak, ha az anyaország ezt helyettük megteszi

Nyitókép: Facebook, L. Simon László Fb-oldala

 

Hátat fordított a politikának, és 2021. júliusa óta a magyar állam egyik legnagyobb kulturális intézményének, a Magyar Nemzeti Múzeumnak a főigazgatója.

 

Alapvetően irodalmár vagyok, jelenleg az feladatom, hogy menedzseljem hazánk legrégebbi és legnagyobb múzeumát. Van menedzseri vénám, amit számos területen kipróbálhattam, de nem szeretnék olyan szerepben tetszelegni, amihez nem értek. Nyilván nem lettem egy csapásra numizmatikus vagy régész, nem vagyok a római sírkövek szakértője. Viszont tudok intézményt vezetni, viszonylag gyorsan átlátok struktúrákat.

 

És van vízióm a nemzet múzeumáról, ahol nagyon jól érzem magam, hiszen kiváló emberekkel dolgozhatok, jó ügyet szolgálva. Számomra ez a munkahely nagy lehetőség, és nem csak szellemileg, hanem lelkileg is. Nekem elég volt 11 évnyi parlamenti politizálás, bár továbbra is aktívan megszólalok kultúrpolitikai kérdésekben, például hétről-hétre televíziós vitaműsorokban szerepelek. Markáns véleményem van, kiállok az álláspontom mellett, ami egyébként számos ponton találkozik a kormány politikájával. A parlamenti politizálás ellaposodott, színvonaltalanok a viták, ebből lett elegem. Örülök, hogy tudtam váltani.

 

Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember és , szöveg, amely így szól: „|mandiner MNM MAGYAR NEMZETI MÚZEUM polgárika www.man MNM BEX ARANY MAGYAR NEMZETI MÚZEUM”
L. Simon László. Kép forrása: LSL Fb-oldala

 

Az idei Tokaji Írótáborban az Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetésén Egy irodalmi nemzedék a rendszerváltozás forgatagában címmel beszélgetett Kukorelly Endrével, Petőcz Andrással, Zalán Tiborral és Turczi Istvánnal, Babérkoszorú-díjas költőkkel, írókkal. A jelenlévő külhoni irodalmárok közül többen nehezményezték, hogy senki nem tért ki azokra az eseményekre, történésekre, amelyeket ők éltek át a határon túl.

 

Egységes magyar irodalom van, de attól még nem egységes az irodalom intézményrendszere. A lokalitásoknak nagyon komoly a jelentőségük, vannak amik lokálisan hatnak, fontosak és érvényesek, de nincs olyan nagy hatásuk az össznemzeti kultúrában. Szerintem ez nem baj, hogy így van.  Például a Velencei-tónál, ahol élek, azzal a szándékkal szervezem a kulturális életet, hogy nagyobb legyen a kisugárzása, mint az ott élő lakosságnak a földrajzi elhelyezkedése. Szeretném, hogy érdekes legyen a fővárosiaknak, vagy a távolabb élőknek is. Nyilván mindez nem olyan, mintha Budapesten szervezném, de ettől még nagyon fontos az, ami helyben valósul meg. Hozzátesz valamit a nagy egészhez. Ha azt nézem, hogy egy irodalmi mű, könyv, jelentős alkotás az irodalom nagy egészén belül hol is helyezkedik el, akkor azt kell, hogy mondjam, ilyen szempontból csak egy irodalom létezik.

 

A Tokajban elhangzott beszélgetésen azért nem került szóba a határon túli magyar irodalmi élet, mert azok a szereplők, akiket felkértem a beszélgetésre, azok a nyolcvanas évek első felében robbantak be a honi irodalmi életbe, és kíváncsi voltam Petőcz András, Kukorelly Endre, Zalán Tibor és Turczi István nemzedéki tapasztalataira. Én magam sem kérdeztem rá a határon túli ügyekre, mert nem olyan irodalomtörténészekkel beszélgettem, akik ezt a korszakot és témát kutatják.

 

A célom nem az volt, hogy áttekintsük a nyolcvanas évek magyar irodalmának egészét, hanem az, hogy az négyük személyes tapasztalatairól beszéljünk. Ha például a jelenlevő Széchenyi-díjas professzort, Márkus Bélát szólaltattam volna meg, egészen más iránya lett volna a vitának. Hiszen Márkus Béla irodalomtörténészként sokat foglalkozott az erdélyi magyar irodalommal, és nyilvánvalóan ő egy más nézőpontból tekint a magyar irodalom történetére, mit a kerekasztal résztvevői. Mindezt szóvá tette Király Zoltán költő is, akinek az édesapja a Kossuth-díjas Király László kolozsvári magyar költő, műfordító. Nyilvánvalóan az ő érzékenységüket is teljes joggal érintette, hogy nem esett szó az erdélyiekről, vagy a felvidékiekről.

 

Jövőkép: kultúra, tudomány, politika
Kép forrása: magyarnemzet.hu

 

Három éve vezetem a Tokaji Írótábort, és azt tapasztaltam, hogy az ilyen típusú beszélgetésre nagyon fogékony a közönség, jobban élvezik, mint a száraz tudományos előadásokat, mert itt véleményeket, álláspontokat ütköztetünk. Jelenleg még nem tudjuk, mi lesz a következő írótábor témája, de fontos, hogy a mostani tapasztalatok beépüljenek majd a szervezés során. A jövőben markánsan fel kell vállalni a határon túli magyarsággal kapcsolatos témákat is.

 

Az, hogy a politika beszivárgott az irodalomba, nem kérdés, az viszont igen, hogy jót tesz ez az írásnak?

 

Politikus alkat vagyok, gyerekkorom óta érdekelt a közélet, a politika, a közösség ügyei. Én túlléptem a közéleti kérdésekhez való hozzászóláson, másfél évtizedig aktív politikai szerepet is vállaltam. Az értelmiségi létet, amit maga az írás jelent számomra, közben sem adtam fel, még akkor sem, amikor képviselő, majd államtitkár lettem. Európában ez nem példa nélküli eset. Václav Havel, aki az egyik leghíresebb cseh drámaíró, a rendszerváltás után köztársasági elnök lett, vagy a kiváló regényíró Jorge Semprún spanyol kulturális miniszter is volt.

 

Nem nagyon tudunk olyan Közép-Európai országot mondani, ahol valamilyen művész vagy humán értelmiségi ne lett volna meghatározó politikai szerepben. A mai napig nem bánom, hogy direkt módon beléptem a politikába, mert megértettem a politika világát. Másként gondolkodom róla, mint bő egy évtizede, másrészt sok olyan dolgokat tudtam tematizálni, amire korábban csak legyintettek.

 

Az állami díjak odaítélésekor néha méltatlankodnak a pályatársak, mert nem tartják igazságosnak a döntést, a politika szerepét látják a döntésekben.

 

A díjhoz értékelhető, értelmezhető, megfelelő súllyal rendelkező életmű szükséges, így nem tartom jogosnak a méltatlankodást. Ezen túlmutatóan viszont, hogy ki kapja éppen a díjat a sok-sok jelöltből, nem lehet kizárni a politikának a szerepét. Mindig is így volt, mindig is így lesz, hiszen az állam adja a díjakat, s javarészt politikusok döntenek róluk. Vannak magándíjak is, nyilván ott sem csak a szakmai szempontok érvényesülnek, s most engedjük meg magunknak azt a hamis vélelmet, hogy létezik egységes szakmai álláspont…

 

Ön szerint szükség van az íróiskolákra?

 

Kifejezetten pártolom az íróiskolákat. Amikor a Magyar Írószövetségben dolgoztam, megalapítottuk a szervezet íróiskoláját. Tisztában voltam vele, hogy a jelentkezők jó része sosem lesz író, de attól még szereti és népszerűsíti az irodalmat. Ha nem is lesz író, értő olvasó válhat belőle, s ezt nagyon fontosnak tartom. Az iskolarendszernek köszönhetően nagyjából az érettségiig olvasnak a fiatalok szépirodalmat, később pedig javarészt csak akkor találkoznak irodalommal, amikor színházba mennek vagy valamilyen filmadaptációt néznek meg. Minden, ami ezen a helyzeten javít, értékes számomra.

 

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember

 

A Magyar Kormány kiemelt célként kezeli többek között a nemzeti kultúra ápolását az egész Kárpát-medencében. A gazdasági válság miatt viszont megszorítások várhatóak, vagyis kevesebb támogatás jut a külhoni magyarok számára, arról nem is beszélve, hogy a jótettért cserébe gyakran éri támadás a kormányt, többek között az oktatási intézményekre nyújtott támogatások miatt.  

 

Nem csupán a kormány szándékán múlik, hogy a kultúrára mekkora összeget fordíthat. Nagyon bízom benne, hogy a külhoni magyarság támogatása nem tűnik el, bár biztosan lesznek olyan területek, ahová kevesebb fog jutni. A stratégiai eredmények önmagukért beszélnek: az elmúlt 12 évben közösségek találtak egymásra, vagy éppen a semmiből tudtak feltámadni, szerte a Kárpát-medencében. Nem veszíthetjük el ezt az értéket.

 

A magyar gyerekeknek a határainkon túl is magyar tannyelvű iskolába kell járniuk, persze úgy, hogy közben megtanulják a többségi nemzet nyelvét is. Ha a többségi nemzet nem biztosítja a kisebbségek jogait, akkor ne csodálkozzanak, ha az anyaország ezt helyettük megteszi. A Magyarországon élő szlovákok, románok, szlovének mellé állt a magyar kormány, biztosítja a jogaikat. Mi Magyarországon örülünk annak, ha a kisebbségeink megőrzik saját kultúrájukat, nyelvüket, s ezzel gazdagabbá teszik a közös hazánkat.

 

Minden egyes határainkon túli iskolával, óvodával, bölcsődével, templommal, kastéllyal, műemlékkel, amit a magyar adófizetők támogatásból újítanak fel, a szomszédaink is gazdagabbak lesznek, hiszen minden ott marad náluk, senki sem hozza át az intézményeket, épületeket a határon.

 

Nagy Erika

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!

Szóljon hozzá!

Kövessen minket