Nyitókép: Körkép.sk

 

Nagyon szép kiállítást láthatunk a komáromi Duna Menti Múzeumban az egyik legnagyobb magyar operacsillag, Házy Erzsébet életéről Az évszázad Manonja címmel. Éppen 40 esztendeje, hogy 1982. november 24-én, viszonylag fiatalon távozott el. E kiállítás a díva emlékének felidézését, illetve annak megőrzését kívánja szolgálni.

 

A szemet gyönyörködtető tárlatot még a nyár folyamán a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában láthatta a nagyközönség, majd pedig az őszi és téli időszakra Komáromba költözött, ahol az 2023. január 27-ig tekinthető meg.

 

 hirdetes_810x300  

 

A kiállítás kurátorai, Jarábik Gabriella, a pozsonyi SzMKM igazgatója, valamint Klemen Terézia, a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke. A látványterv Szabó Réka munkáját dicséri.

 

A tárlat látogatói gyönyörködhetnek a művésznő színházi jelmezeinek, színpadi kellékeinek, személyes ereklyéinek csodálatos darabjaiban, továbbá számos fénykép, plakát, színházi jelmezterv is segíti a korszak visszaidézését.

 

Házy Erzsébet Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnő 1929. szeptember 30-án született Pozsonyban. Életrajzáról, művészi sikereiről részletesen olvashatunk a kiállítás paneljein:

 

„Elemi iskoláit is itt (Pozsonyban) végezte, korán kezdett el zongorázni, hiszen mindig zongoraművésznek készült…Pozsony az a város, ahol a magyar mellett szlovákul és németül is megtanult, ugyanis régebben egy született pozsonyi három nyelven beszélt. Nyelvismeretét jól kamatoztatta operaénekesnő korában is.”

 

 

Családjuk az 1939-es politikai viszonyok hatására Budapestre költözött, keresve a lehetőséget, hogy a hentes és mészáros édesapa eltarthassa családját, ahová négy leánygyermek született. Persze, Erzsébet zenei karrierje szempontjából ez szerencsés fordulatot jelenthetett. A kiállítás panelje a következőket írja ifjúkoráról:

 

Erzsébet különleges énekhangjára a Magyar Rádió kórusában figyeltek fel. A Nemzeti Zenedében először zongorázni tanult. Mestere az ének szakon még az érettségi előtt bemutatta az Operaház igazgatójának, Tóth Aladárnak… 1951. augusztus elsejétől az Operaház ösztöndíjasa lett … Kisebb szerepek után Verdi Álarcosbáljának Oszkár apródjaként és a Figaro házassága Cherubinójaként hódította meg a közönséget… nem utolsósorban pompás éneke, kulturált színpadi mozgása, kiváló színészi tehetsége és szépsége olyan összhatást eredményezett, amely pillanatok alatt a közönség kedvencévé tette.”

 

Felívelő pályának kezdetén, érvényesülése céljából sokféle szerepet elvállalt. Erős akaratú személyiség volt, óriási szereplési vággyal, aki folyamatosan és gyorsan tanult. A kiállítás összefoglalója így szól erről:

 

„Legemlékezetesebb alakításait Mozart, Verdi és Puccini operáiban nyújtotta. Egyedülálló és utánozhatatlan Puccini-hősnőként ünnepelték – 1957-ben a Bohémélet Mimijeként bűvölte el a közönséget.”

 

 

Pályája csúcsán, mint ahogy a korabeli lapok, úgy a kiállítás is a legek fortissimójával beszél Házy Erzsébetről.

 

„A gáláns megjelenésű, szinte tökéletes alakú nő, mintha maga is kottázva lett volna. Muzikalitása átsütött minden jelmezen még megszólalása előtt… Maria Callaséhoz hasonló sorssal, nem véletlenül kapta a „magyar Callas” jelzőt… Sugárzó szépségéhez fényes hang, pompás énektechnika, ösztönös színpadi érzék, pajkos játékosság társult.”

 

Házy Erzsébet pályája csúcsára 1961-ben ért, a Manon Lescaut címszerepében, az Operaházban több mint százszor énekelte Manon szerepét. Maga a jelenlegi kiállítás, úgy, mint a kor kritikusai, s mindazok, akik látták és hallották, csakis szuperlatívuszokban nyilatkoztak róla:

 

„Szépen, tisztán, kacéran, halálosan és fájdalmasan, szerelmesen énekelt, játszott, átlényegült, belebújt a szerepbe. Nem véletlenül nevezték el Az évszázad Manonjának.”

 

 

A komáromi Kultúrpalota kiállítására azoknak is érdemes betérni, akiktől távol áll az operairodalom, mert a csodaszép ruhaköltemények, színházi kellékek együttesei nem mindennapi esztétikai élményt nyújtanak. A tárlat hétköznapokon 9.00–16.00 óra között tekinthető meg.

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!