Nyitókép: Jókai Színház

 

Talán nem is létezik olyan ember Komáromban, aki ne ismerné Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész nevét. Az élő legenda a hatvanas évek legelején tűnt fel tehetségével a Magyar Területi Színház, a későbbi Jókai Színház színpadán, és azonnal a közönség kedvencévé vált.

 

Kivételes tehetsége a színészi pálya minden megpróbáltatása ellenére is meghozta gyümölcsét, és mint ahogy Jókai Mórt írófejedelemként tisztelik, ehhez hasonlóan, a komáromi közegben Dráfi Mátyást gyakran színészfejedelemként emlegetik.

 

Mély zengésű drámai bariton hangja, mély tekintetű szeme úgy vonzza a publikumot, hogy az képtelen nem oda figyelni. Túlzás nélkül állítható, megigézi, magával ragadja, egybeforr vele. Ilyen esetekben tapasztalhatja meg az egyszerű halandó, hogy léteznek kivételek, akiket különös, erős karizmával áldottak meg az égiek.

 hirdetes_810x300  

 

 

Dráfi Mátyás 1942. november 17-én született Galántán, s ez a dátum arra utal, hogy a felvidéki színjátszás ma is aktív neves személyisége a napokban tölti be 80. életévét.


Pozsonyi
középiskolai érettségijét követően 1959-ben került a Magyar Területi Színházhoz, majd 1960–1965 között színészdiplomát szerzett a pozsonyi Szépművészeti Főiskola Színházi Karán. Tanulmányai befejezését követően visszatért a komáromi színházhoz, és nagyon fiatalon, 1969–1971 között annak igazgatójaként is tevékenykedett.

 

Komáromban alapít családot, feleségével, Borbálával három lányt neveltek, Emőkét, Emesét és Anikót, akik révén ma már többszörös nagyszülők, sőt, dédszülők.

 

Dráfi Mátyás színészi pályája során több mint 200 darabban szerepelt, a komáromi Jókai Színház honlapja a nyugalmazott művészek névsorában az ő neve mellett közel 50 fontosabb szerepet sorakoztat fel, 1960 és 1991 közötti évszámmal jelölve.

 

Kiemelkedő szerepei közé tartozott a Lucifer Az ember tragédiájában, Švejk a Jaroslav Hašek művéből színre vitt darabban, Othello a Shakespeare műben, Tiborc a Bánk bánban, Ádám Sütő András Káin és Ábeljében, Tevje, a tejesember a Hegedűs a háztetőn című musicalban.

 

 

A hatvanas években még jellemző volt a színházra a tájolás, ez a fogalom a társulat életében annyit jelentett, hogy járták a vidéket, az országot, hogy elvigyék a színházi darabokat minden magyarlakta területre. A legkisebb falvakba is elmentek, egészen a keleti végekig.

 

Dráfi Mátyás nevét az anyaországban is jól ismerik, vendégszerepelt a győri Kisfaludy Színházban, a budapesti Vígszínházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, de természetesen a kassai Thália Színházban is. Jelentős filmszerepekre is fölkérték, játszott magyar, szlovák és cseh filmekben.

 

Színészi pályafutása során számos önálló előadóesttel is megörvendeztette a közönséget, mint például A költészet estje, Dalok, versek, sanzonok a szerelemről. Emellett rendszeres szereplője volt a pozsonyi magyar rádió hangjátékainak is.

 

Színészi pályafutása során számos kitüntetésben részesült, 1985-ben megkapta az Érdemes művész elismerést, 2001-ben a Jászai Mari-díjat, 2003-ban a Pro Urbe díjat,  2006-ban A Szlovák Köztársaság ezüst-plakettjét, 2017-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, a legfrissebb díja pedig a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetés, melyet 2022. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján vett át Budapesten. Ez utóbbi elismerés átvétele után a helyi televízióban a következőképpen nyilatkozott:

 

„Ez egy olyan elismerés, amire méltán büszke lehetek. Több mint hatvan éve csinálom a színházat, 1959 óta, és azóta néhány szerepet eljátszottam, néhány önálló estem is volt… diákokkal foglalkoztam, műkedvelőkkel. A Színművészeti Főiskolán magyar színpadi beszédet tanítottam. Azt hiszem, megtettem a magamét, és így, 80 éves koromra, a Magyar Kultúra Lovagja cím elnyerése nagyon jólesett.”

 

„A munkámat folytatom, a Háry János még megy … és remélem, Komáromban még egyszer eljátszhatjuk …ezen kívül van még egy összeállításunk, a határon túli magyar költőktől … egyelőre ennyi… És hát várom, hogy a színházban felújítsák a Vén bakancsost, mert ott is van egy kis kedves szerepem, amit nagyon szeretek…Megvagyok … eddig nem mondtam  vissza semmit, ha hívnak, szívesen elmegyek bárhová.”  

 

 

A fenti beszélgetés is jól példázza, Dráfi Mátyás életével a színművészet egybeforrt, elválaszthatatlan egysége életének, hiszen nyugállományba vonulását követően sem hagyott fel annak aktív művelésével.

 

2001-ben néhány színésztársával, barátaival megalapította a Teátrum Színházi Polgári Társulást, azzal a céllal, hogy a Felvidék legkisebb falvaiba is elvigyék a színházat, és ezzel a magyar szót. Ugyanúgy, mint a hatvanas években, ismét létjogosultságot biztosított a tájolásnak, hogy színes, élvezetes darabokkal vigyék az anyanyelv összeforrasztó erejét olyan településekre, ahonnan esetleg nehezen jutnak el az emberek a kőszínházakba. Saját környezetükben azonban szívesen rászánnak néhány órát, hogy szép szóval, muzsikával gazdagodva elűzzék a mindennapok gondjait.

 

A Teátrum repertoárján megalakulásuk kezdetétől ott szerepelnek a vidám, zenés darabok, mint a Csókos asszony, de ugyanúgy a komoly, drámai művek is, 2010-ben mutatták be például Erkel Ferenc Bánk bánját, 2015-ben a Görgey Gábor könyve alapján színre vitt GÖRGEY-t, amely az egyik legnagyobb magyar hadvezért mutatja be.  A színvonalas előadásokkal minden alkalommal hatalmas sikert értek el.

 

Az előző év nyarán a Teátrum 20. évfordulója alkalmából a Háry János daljátékot vitték színre, amelynek premierje 2021. augusztus 21-én volt a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban.


Mi, akik jelen lehettünk a nézőtéren, hatalmas élmény birtokosaivá váltunk, hiszen Kodály gyönyörű zenéje, a népdalok, valamint az anekdotázó, elbeszéló költemény, amely Garay János tollából született, magával ragadja korunk emberét is.  Háry János nagyotmondása, hallgatóságának hiszékenysége, az ebből fakadó humor a magyar néplélek hű ábrázása. A kiváló profi és amatőr művészekkel színre vitt darab nagyszerű szórakozás mindegyik korosztály számára.

 

Dráfi Mátyás, mint ahogy azt többször, több helyen hangsúlyozta, küldetésnek tekinti színészi feladatát, melynek fő célja a szép magyar szó segítségével megállítani a magyarság nagymértékű számbeli csökkenését.

 

Tisztelői nevében 80. születésnapja alkalmából kívánunk sok erőt, jó egészséget, további lendületet, HITET a szép szó felemelő erejében, hogy misszióját még sok-sok évig végezhesse a színházkedvelő közönség örömére és példaadásul a jelenkor ifjú művészeinek, utat jelölve számukra. Isten éltesse sokáig erőben, egészségben!

 

Buday Mária

Felhasznált irodalom: jokai.sk
Ki kicsoda Kassától – Prágáig, Babits Kiadó, 1993.

Fotók: Jókai Színház, Teátrum PT oldala

Megosztás:
Címkék: Dráfi Mátyás

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!