Tarics Péter: Köszöntjük a 80 éves Dráfi Mátyás színművész-rendezőt

Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas érdemes művész, színész-rendező november 17-én, azaz ma tölti be 80. életévét. Több ezer előadással, több száz szereppel a háta mögött még mai is szerepel színházi előadásokban, a különböző kulturális rendezvényeken. Ezzel a köszöntővel tisztelgünk több mint hat évtizedes pályája, életműve előtt, gratulálva a kerek életjubileumhoz.

Karinthy Frigyes írta egykor, hogy: „A humorban nem ismerek tréfát.” Nos, a ma nyolcvanéves művészünkkel is valahogy így vagyunk, hiszen Dráfi Mátyás már évtizedek óta viccesen azt ígérgeti, hogy „elmegyek nyugdíjba.” Az élet egy-egy igen nehéz pillanatában, egy-egy színházi produkció színpadra viteli időszakában ez a megjegyzése talán még komolynak is tűnhetett. De nem ment el nyugdíjba, ma is játszik, verset és prózát mond, dirigálja színészeit. Persze felmerül a kérdés:

Abba lehet hagyni egyáltalán ezt a pályát? Egy színész tényleg el tud menni nyugdíjba? Hogyan? Miként? Ezek megválaszolatlan kérdések, hiszen aki hosszú évtizedeken át a világot jelentő deszkákon szerepelt, megszerette azt, élete részévé vált, az nem tudja abbahagyni egyik napról a másikra, de még később sem. Jelképes jutalomjátéka a közelmúltban Kodály Zoltán nagysikerű daljátéka, a Háry János volt, amelyben Dráfi Mátyás az öreg Háryt alakította.

   

1942. november 17-én született Galántán. Alap- és középiskolai tanulmányait Pozsonyban végezte, majd az általános középiskolában érettségizett, 1959-ben. Hogy mikor és miként jött el az életében az a szikra, ami világossá tette, hogy színész lesz, erről a vele készített interjúmban így emlékezett Dráfi Mátyás: „Bármilyen furcsán hangzik: soha más nem is jutott eszembe, csak a színjátszás. Természetes volt, hogy ez bekövetkezett, mert édesapámat egyáltalán nem ismertem, azon az éjszakán halt meg, amikor én születtem. Édesanyámat aztán velem együtt egy Lőrincz János nevű úriember vette feleségül, ő alapította Pozsonyban a háború után az első magyar műkedvelő színjátszó csoportot, a Déryné színkört. Úgyhogy én, úgymond, már nyolcéves koromtól beleolvadtam a színjátszásba, a színházba.

Nagyon jól éreztem magamat, amikor apámmal együtt elmehettünk egy-egy előadásra, ő bejárta a környéket a Liliomfival, az Ingyenélőkkel, A cigánnyal és más darabokkal, s ahol csak lehetett, mindig beszúrt engem is gyermekszereplőnek. Hogy úgy mondjam, ez a gyönyörű átok rám ragadt. Édesanyám ezt észrevette, s megijedt, hogy komédiás lesz a fiából, ezért odaadott a nagyapámnak, így egy ideig Érsekújvárban nevelkedtem nagyapámnál. Ott pedig volt egy Kopasz Elemér nevű zenetanár, aki elővette a kórusirodalmat, Bárdos Lajos, Kodály Zoltán, Szijjártó Jenő és mások műveit, és az ő műveiket énekelgettük az iskolában. Alakult egy színjátszóegyüttes is, ahol természetesnek vettem, hogy ott vagyok. Kórusban énekeltem tehát, a színjátszóegyüttesben játszottam és egyre jobban megszerettem mindezt. De elsősorban a színházat.”

1959-ben felvételt nyert a pozsonyi Szépművészeti Főiskola színész szakára, ahol 1965-ben szerzett diplomát. Közben – 1957 és 1965 között – az Ifjú Szívek felvidéki magyar dal- és táncegyüttes énekkarának tagja, konferansziéja és szólistája volt. 1959-ben került a komáromi Magyar Területi Színházhoz (MATESZ) – ma: Komáromi Jókai Színház –, ahol Viktor Rozov „Boldogság, merre vagy?” című darabjában debütált. Az azóta eltelt évtizedek alatt több mint 200 szerepet alakított, beleértve kassai Thália Színházban, a komáromi Teátrum produkcióiban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a győri Nemzeti Színházban, a budapesti Vígszínházban és a Bárka Színházban, a Komáromi Lovas Színházban, valamint a budapesti szlovák színházban játszott szerepeit is. 1969-től 1971-ig a Magyar Területi Színház igazgatójaként is működött.

A nyolcvanas évek elején dolgozott a komáromi Járási Művelődési Központ művészeti szakelőadójaként, 1982-től pedig a pozsonyi Szépművészeti Főiskola Színházi Karán magyar színpadi beszédet és előadóművészetet tanított – színészi munkája mellett. Az elmúlt évtizedekben a Felvidék számos magyar kulturális rendezvényének rendszeres versmondója, konferansziéja, előadóművésze. A felvidéki magyar műkedvelő színjátszás és előadóművészet szakmai segítője, a különböző vers- és prózamondó versenyek, művészeti fesztiválok állandó szaktanácsadója és bíráló bizottsági tagja, elnöke. A Kárpát-medencei magyar hivatásos színművészek versmondó-versenyének, a Versünnep bíráló bizottsági tagja is volt. Mindemellett színművészeti egyetemi hallgatók három vizsgafilmjében segédkezett.

A Magyar Területi Színház, majd annak jogutódja, a Komáromi Jókai Színház egykori tagja, jelenleg nyugalmazott színművész-rendező. 2001-ben alapító tagja volt és azóta meghatározó művészegyénisége a TEÁTRUM Színházi Polgári Társulásnak, mint felvidéki tájoló színháznak, ahol jelentős szerepeket alakít, rendez, s egyben a társulat művészeti vezetője.

Pályája során állandó vendégszereplője volt a pozsonyi magyar rádió hangjátékainak, és önálló előadóestjeiből a rádió rendszeresen sugároz részleteket. Az elmúlt évtizedek alatt több magyar, szlovák és cseh, illetve kooprodukciós filmben szerepelt. Az elmúlt évtizedekben több hanghordozója, lemeze jelent meg.

Dráfi Mátyás hat évtizede a  felvidéki magyar hivatásos színjátszás legjelentősebb művészegyéniségeinek egyike, aki nemcsak a felvidéki magyar művészi értékek népszerűsítése terén ért el komoly eredményeket, valamint szakmai és közönségsikereket, hanem az egyetemes magyar színházművészet, előadóművészet és irodalom határokon átívelő népszerűsítése terén is. Ezt bizonyítja az, hogy a kelet-közép-európai és nyugat-európai országoktól kezdve a Kárpát-medence magyarok által lakott vidékein vendégszerepelt önálló előadóestjeivel, illetve az általa rendezett színházi előadásokkal.

Több rangos kitüntetés birtokosa, mint például: a Szlovák Színművészeti Szövetség nívódíja Lucifer szerepének alakításáért (1975), Érdemes művész (Csehszlovákia, 1985), A legjobb férfialakítás díja (Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda – Ébert Tibor: Esterházy – a Főszínész – szerepének alakításáért (1992), Nyitott Európáért Díj (Márai Sándor Alapítvány, 1998), Életműdíj (Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda, 1998), Egressy Gábor-díj (szlovákiai magyar színházlátogatók és színházi szakemberek díja, 2001), Jászai Mari-díj (Magyar Köztársaság – Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, 2001), a Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettje (2002), Pro Urbe Díj, Komárom város díja (2003), Szlovákia Színművészei Szövetségének Életmű-díja (2004), a Szlovák Köztársaság elnökének Pribina-keresztje (2006), Nyitra megye kitüntetése: az év legjobb kulturális dolgozója (2014), Komáromi Jókai Színház – Örökös Tag (2014), Pro Probitate díj (2014), Kulcsár Tibor díj (2015), a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2017), Ex Libris Díj (2019), „Hit és hűség-díj“ – a Sinkovits Imre emlékére alapított díj (2019).

Dráfi Mátyás komoly szakmai tudást hordozó életművével jelentős mértékben gazdagította és gazdagítja ma is nemzeti kulturális örökségünket. Erénye: tisztelet és alázat az egyetemes magyar színházművészet és előadóművészet ügye iránt.

Arra a kérdésemre, hogy van-e olyan dolog, amely erősíti az érzést, hogy érdemes magyar színésznek, és egyáltalán határon túli magyar színésznek lenni, a vele készített interjúmban azt válaszolta Dráfi Mátyás:

„Igen, van. Rettenetesen boldoggá tesz, hogy érzem: ez alatt a több mint hatvan esztendő alatt hasznos tudtam lenni. Lehet, hogy mások szemében másképp néz ki a dolog, de én nagyon köszönöm, és hálás vagyok Istennek, hogy megtette velem azt, hogy érezzem, hogy ennek a több mint félmillió felvidéki magyarnak fontos vagyok.”

Kedves Matyi bácsi! Tudom, hogy nemcsak te taposod a nyolcvanat, hanem a nyolcvan év is „tapos” téged…, de szívből kívánom minden színházrajongó és téged tisztelő nevében, hogy továbbra is azzal a hittel, lelkierővel és akarattal mutasd meg színészi tehetségedet, megnyerő hangodat, amellyel eddig tetted. Boldog születésnapot és jó egészséget kívánok.

Tarics Péter