Petőfi Sándorra emlékezve

Nyitókép: pixabay

A 2023-as esztendő legelső napján költőfejedelmünk, Petőfi Sándor születésének bicentenáriumára emlékezünk. Neve hallatán az ember úgy érzi, az ifjú titán valóságosan örökéletű, s mindaddig így lesz ez, amíg egyetlen magyar él a földön.

Most, amikor születésének 200. évfordulójára emlékezünk, pillantsunk bele egy ifjúkori költeményébe, amelyet éppen 20 éves korában, 180 esztendővel ezelőtt írt.

Petőfi Sándor „Én” című versében a maga személyiségét mutatja be. Az egész vers lüktet az optimizmustól, melyben saját útját jelöli ki, a becsületesség ösvényén, s életcélját, mely tulajdonképpen a Szabadság, szerelem versének előrevetítése.

Töltsön el bennünket is az új esztendőben az a lelkesedés és optimizmus, a tisztaság, az egyenes út keresése, a szeretet megélése, ami ezt a lánglelkű költőt mindvégig jellemezte.

Én

A világ az isten kertje
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!
Én a kertnek egy kis magja,
De az úr ha pártom fogja:
Benne gyom tán nem leszek.

Tiszta e kebelnek mélye;
Égi kéz lövelt beléje
Lángokat.
És a lángok szűzen égnek
Szent oltárúl az erénynek
El nem romlott szív alatt.

Nem építek sors kegyére,
Tűrök, mit fejemre mére,
Jót, rosszat;
Mit ma ád, elvészi holnap;
Majd megadja, amit elkap;
Jellemképe: változat.

Mint a róna, hol születtem,
Lelkem útja tetteimben
Egyenes!
Szavaimmal egy az érzet,
Célra jutni álbeszédet
Tétovázva nem keres.

És az ég szivem földébe,
Drága fádat ülteté be,
Szerelem!
Koszorúba fűzöm ágit,
Koszorúm szerény virágit
A hazának szentelem.

(Petőfi Sándor, Kecskemét, 1843)

Buday Mária