Nyitókép: Osgyán Anna Borbála alkotása/Honvedelem.hu

 

„Fényesebb a láncnál a kard”, címmel hadtörténelmi témájú, Kárpát-medencei gyermekrajzpályázatot hirdet a pákozdi Katonai Emlékpark (KEMPP). A pályázatok benyújtási határideje március 17-e.

 

A pályázat fő célja, hogy népszerűsítse nemzetünk hadtörténelmét, lehetőséget teremtsen az egyéni és közösségi alkotásra, és a pályázathoz kapcsolódó rendezvényekkel erősödjenek a különböző közösségek, területek, települések kapcsolatai.

 

A szervezők ebben az évben a 200 éve született költő, Petőfi Sándor: Nemzeti dal című, korszakos jelentőségű költeménye egyik sorát választották a rajzpályázat címének. A költő születése évfordulója mellett, a forradalom, valamint a honvédseregünk születése 175. évfordulóját is ünnepeljük. 1848-ban, 175 éve született meg a Nemzeti dal, s ugyanabban az évben zajlott a szabadságharcunk első csatája, a reményt adó győzelem a Pákozd, Pátka és Sukoró települések háromszögében.

 hirdetes_810x300  

 

Mindezek mellett még számtalan évforduló kapcsolódik ehhez az évhez, melyek témát adhatnak a részt venni szándékozóknak, de nem elvárás, hogy csak évfordulókhoz kapcsolódó alkotások születhetnek, hiszen a cél, hogy az alkotók a magyar hadtörténelem bármely időszakából, bármilyen – ismert vagy ismeretlen – katonát, hősies tetteket, jelentős eseményeket, fontos helyszíneket, vagy akár fegyvereket, zászlókat, egyenruhákat jelenítsenek meg.

 

Az előző tíz évben összesen több mint 12.000 diák ragadott rajzszereket és a Kárpát-medence szinte minden tájáról küldtek pályamunkákat. A szervezők annak reményében indítják el az idei felhívást, hogy méltó folytatása lesz a korábbi évek sikereinek, és ezúttal is sokan bizonyítják, hogy nem merülhet feledésbe a magyar nemzet hadtörténelme.

 

A pályamunkák eredeti formában (személyesen vagy postai úton) adhatók le, vagy pedig digitális formában küldhetők el.  A rajzpályázatról további részleteket az emlékpark honlapján olvashatnak.

 

Honvedelem.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.