Bátorkeszin is méltóan emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire

Nyitókép: Buday Mária

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére Komárom mellett a járás több településén nagyon szép ünnepséget rendeztek. Ezek közé tartozik Bátorkeszi nagyközség is, ahol a község önkormányzata, valamint a Szövetség Bátorkeszi Helyi Szervezete készítette elő a rendezvényt.

A  TISZTELET A BÁTRAKNAK címszót viselő megemlékezésre a falu központjában álló 1848-as emlékműnél került sor, és fő motívuma a Petőfi 200 – Emlékévhez kapcsolódott. Ennek üzenetét hirdette a faluközösséget megszólító, ünnepre hívó plakát is:

   

„Üdvözlégy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvözöllek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvözöllek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet!”

„Ezeket a sorokat rótta a naplójába Petőfi Sándor 1848. március 15-én. Azon a napon  jegyezte fel ezeket a mondatokat, amely nap mára igazi jelképpé vált, amely nemzetünk  szabadságszeretetét és a valódi függetlenség iránti vágyát üzeni immár 175 éve.”

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségen részt vett  Labancz Roland, Bátorkeszi község polgármestere, a község önkormányzatának képviselői, a helyi társadalmi és politikai szervezetek képviselői, és természetesen a nagyszámú faluközösség is. A Tisztelet a Bátraknak jelmondatú megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Iván Tamás, a Szövetség járási elnökségi tagja. Az ifjú politikus és gazdasági szakember szintén a Petőfi-örökségre alapozta beszédét, annak nemzetserkentő, ikonikus költeményére a Nemzeti dal ma is aktuális felszólítására építkezve.

https://www.facebook.com/ivan.tamas.sk/videos/1273713309913121/?extid=CL-UNK-UNK-UNK-AN_GK0T-GK1C&mibextid=1YhcI9R

A költemény első versszakát kérdésként intézte a jelenlévők irányába, vajon mi, a jelenkor embere mit érzünk ebből sajátunknak, mit teszünk talpon maradásukért. A szónok a márciusi ifjak hősi helytállását állította példaképül.

„1848 március idusán a márciusi ifjak lázadása a magyar nemzet forradalmához vezetett… Tiszta szívből jövő célok mozgatták tettüket, éppen ezért tudott sikeres lenni, és nemcsak  tömegeket megmozgatni, de egy egész nemzetet arra sarkallni, hogy álljanak ügyük mellé,  tegyenek mindent kockára, óvják és védjék meg értékeiket…”

 

„Azóta eltelt 175 év. Ez alatt az idő alatt nemzetünk megjárta a mennyországot és a poklot. A szabadságharcot követő megtorlás sokakat elvitt, de nem a kitartó igyekezetet, ami alig 20  év után a kiegyezéshez vezetett. Az ország sosem látott virágzása megállíthatatlannak tűnt, de aztán jött a két világháború, közte TRIANON, utána pedig az orosz megszállás. Számunkra ez itt az elszakítottság hét évtizede, amikor magyarul beszélni bűn volt,  magyarnak lenni maga a megaláztatás. Mindezt tetézte, hogy nemcsak képletesen, de fegyveresen is egymás ellen fordították a Kárpát-medence népeit.”

Iván Tamás a történelmi események visszaidézését követően a jelenkor emberéhez fordult:

„Ma már szabad nemzet vagyunk, helyzetünk minden tekintetben összehasonlíthatatlanul jobb a korábbinál – de, hogy ez így legyen, annak sokszorosan megfizettük az árát. Ahogy  engedett a szorítás, úgy puhultunk bele a tétlenségbe. Hogy senki nem tartja rajtunk a  szemét, mi sem tartjuk egymáson, sőt már csak magunkra figyelünk a közösségre nem.  Csoda-e, hogy a parlamentben sem mi képviseljük magunkat? A rendszerváltás óta eltelt években ki kell mondanunk: elkényelmesedtünk… Ezért a kényelemért pedig Felvidék különösen nagy árat fizet!Úgy látszik, mára többre tartjuk a mások új divatját [hóbortjait], mint a szüleink erőfeszítéseit. Pedig ők voltak a megtartó, teremtő erő, nekik köszönhetjük jelenünket, létünket és lehetőségeinket… Lélekszámunk fogyatkozik, kultúránktól és anyanyelvünktől egyre messzebb kerülünk. Szlovák nyelvű iskolába kerül a gyermek, elfelejti a szót, nagyanyját nem érti… és közben  elhatározásban is egyre messzebb kerülünk a márciusi ifjak tettétől és áldozatától.”

Az ünnepi szónok mindezek mellett kifejtette, hogy szerencsére a megtartó erő még megvan, adott a lehetőség az újra-építkezésre:

„Hála az égnek elegen vagyunk még, akiknek a Himnusz hallatán kicsordul a könnye és  megdobban a szíve, elegen vagyunk még, akik magyarul álmodunk, elegen vagyunk még,  akiknek a magyarul álmodott jövő alapvető szükséglet! A feladatunk és küldetésünk adott… Dédszüleink, nagyszüleink, szüleink hittel adták át kultúránkat, nyelvünket, hagyományainkat… Példák vannak előttünk… Úgy kell viseltetnünk  magunkat, mint a végváraknak, amelyek több száz évig védték és óvták a hazát. Úgy kell viseltetnünk magunkat, hogy unokáink is magyarul álmodjanak, magyar szót halljanak, beszéljenek.”

Iván Tamás zárógondolatként, mintegy felszólításként a Nemzeti dal első versszakával fordult az ünneplő tömeg felé:

 

„Barátaim, ennek hitében megfelelő ez itt egy első pillanatnak, hogy a magyar néplelket megerősítve kihelyezzük a kérdőjelek helyett a felkiáltójeleket!

 

Talpra magyar, hí a haza! / Itt az idő, most vagy soha! / Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – / A magyarok istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok  tovább / Nem leszünk!”

A hősöket méltató, feladatainkat felvázoló esemény ünnepi hangulatát a Jázmin éneklő csoport, Csákvári Ágnes előadó, valamint a Kováts József Alapiskola diákjai adták meg. A kedvezőtlen időjárás ellenére Bátorkeszi nagyközség lakosainak jelentős része jelen volt az  összmagyarság jeles ünnepének helyi rendezvényén, és elhelyezték virágaikat a hősök  tiszteletére állított 1848-as emlékműnél.

Buday Mária

Képek a község közösségi oldaláról, valamint Iván Tamás oldaláról.