Nyitókép: Körkép.sk

 

A komáromi Duna Menti Múzeum a Múzeumi Világnap alkalmából idén ismét bekapcsolódott a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA nagyszabású műveltségterjesztő és szórakoztató projektbe.


A rendezvényre 2023. május 13-án került sor, délután 15.00 órától egészen éjszaka 23.00 óráig, aminek köszönhetően a látogatók a késő éjszakai órákban is bebarangolhatták a múzeum kiállítótermeit.

 

Ezen a napon az érdeklődők díjtalanul tekinthették meg Komárom város, valamint a régió kulturális és természeti örökségeinek kincseit, az állandó és időszaki kiállítások tárlatain.

 hirdetes_810x300  

 

 

A Múzeumok Éjszakája rendezvény három helyszínen, három egymáshoz közeli épületben valósult meg, és a tárlatok megtekintését különféle kísérőprogramokkal is színesítették.

 

A KULTÚRPALOTA termeiben nagy érdeklődés mutatkozott az állandó kiállítások iránt. A Komárom és vidékének történelmi fejlődése az őskortól 1849-ig címet viselő tárlatot régészeti leletek alkotják, és a szomszéd termekben pedig A régió néprajzi jellegzetességei című tárlat színes néprajzi anyagot mutat be.

 


A tárlatvezető megemlítette, hogy a sok évtizede szemrevételezhető állandó jellegű kiállítások ebben a formájukban már csak nyár végéig lesznek megtekinthetők, mert a KULTÚRPALOTA épületében szeptemberben felújítási munkálatok kezdődnek, aminek kapcsán mindez szétbontásra kerül.


A rengeteg látványosság között az érdeklődők megtekinthették a legújabb római kori leleteket, melyek Marcelházáról származnak.

 

A Díszteremben gyönyörű képtárat láthatunk, melyek közül a legjelentősebb festmény Feszty Árpád a Bánhidai Csata című nagyméretű olajfestménye, amely a honfoglalás idejéről Árpád vezér és Svätopluk összecsapását ábrázolja.

 

 

Az állandó kiállítások között az érdeklődők nagy figyelmet fordítottak Harmos Károly komáromi festőművész alkotásaira is, aki a városban magán rajziskolát alapított, továbbá a kulturális és művészeti élet jelentős szervezője volt.

 

Az időszaki kiállítások között nagy szerepet kapott a 100 éves JESZO (Jókai Egyesület Szépművészeti Osztálya) centenáriumából rendezett emlékkiállítás.

 

Többségében gyermekes családok barangoltak az autó- és vonatmodellek világában, amelyhez alkotóműhely is kapcsolódott, és a kreativitásra vágyó csemeték modelleket készíthettek különböző anyagokból.

 

 

A Múzeum és könyvtár épületében a legvonzóbb kiállítás A Duna Mente Élővilága volt, ahol a gyermekek is belefeledkeztek a szemlélődésbe és nehezen akartak távozni. Itt szintén alkotóműhelyi foglalkozásokkal is várták őket, „A virágzó rétek beporzói” címmel maguk is csodálatos alkotásokat készíthettek.


Az épület udvarán a „Fekete Sólyom” Történelmi Íjászklub tartott bemutatót e harcművészeti formáról, ami a rendezvénysor egyik legsikeresebb programja volt.

 

A Zichy-palotában szintén sokféle kiállítás sorakozott ahol a „Mosolygós mákvirágok, illatos tulipánok” című néprajzi kiállítás örvendett nagy közkedveltségnek.


Magyarország területén több festettbútor-központ is volt, melyek között a komáromi asztalosok munkája kiemelkedő helyet foglalt el.

 

 

Itt is alkotóműhellyel kedveskedtek az érkezőknek, és a vállalkozó szelleműek rozettákat festhettek a komáromi asztalosmesterek mintái alapján.

 

A Komáromban megrendezett Múzeumok Éjszakája rendkívül értékes és gazdag volt, a látogatók nagy megelégedettséget mutattak. És ha valaki nem tudott eljutni az ingyenes tárlatra, a belépőjegy ára, mely aprópénz, nem áll egyenes arányban az itt szerzett hatalmas élménnyel. A szabadidőt pedig egy borongós napon valóban kár lenne erre sajnálni … 

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.