Károly, Karola
  • HUF: 356.94
  • USD: 1.11
  • 1 °C
  • 6 °C

Hirdetés (X)

Külügyek

Schengeni határbontás Ipolyságon – gondolatok

Közéleti blogportálról lévén szó ezen a helyen általában meglátásokat, véleményeket jelentetünk meg ilyen-olyan témában. A körülményekre való tekintettel ezúttal, rendhagyó módon egy szubjektiv elemekkel tűzdelt beszámolóval, gondolatsorozattal jelentkezünk.

2007. december 21. a schengeni határnyitásnak köszönhetően olyan történelmi pillanat, melyhez fogható politikai értelemben eddig csak 1989 novembere (vasfüggöny leomlása), az 1998-as szlovákiai parlamenti választások (Mečiar legyőzése), vagy 2004. május elseje (Szlovákia EU-ba való belépése) volt a számomra. Két napja fizikailag is végérvényesen búcsút intettünk az Európa nyugati és keleti felét elválasztó határoknak. Óriási dolog ez mindenki számára, akinek még volt szerencséje belekóstolni a kommunizmusba. A fejekben, lelkekben létező, különböző nézőpontok mezsgyéjén létrejött, és továbbra is meglévő határok ledöntése innentől kezdve már csak önmagunk feladata, mely legalább annyira fontos és nagy kihivás.

Külön örömöt jelentett, hogy ezt a történelmi pillanatot a szülővárosomban, Ipolyságon élhettem át, egy felettébb nivós szakmai konferenciának köszönhetően. Egy olyan rendezvényre került ott sor, amellyel hosszú idő után közéleti mércével mérve ez a kis, sokat próbált határmenti magyar város szimbolikus értelemben véve újra felkerült Szlovákia térképére. Mégpedig csupa nagybetűvel. A meghivott vendégek, név szerint Fedor Gál, Szigeti László, Ján Čarnogurský, Grendel Lajos, Martin Bútora, Csáky Pál, Grigorij Mesežnikov, Hunčík Péter, Štefan Hríb, Simon Attila, Martin Mojžiš, Petőcz Kálmán, Štefan Šutaj, Fritz Pál, Fero Guldan, Csepeli György, Roman Kvasnica (Malina Hedvig ügyvédje) és sokan mások, a délután folyamán egymásnak adták a kilincset a városháza szinháztermében.

A felettébb nivós névsor, a felsorakozott egyházi méltóságok sora, a helyi értelmiség, diákok, és a környékből összesereglett érdeklődő hallgatóság olyan egyszeri és megismételhetetlen légkört teremtettek, mely büszkeséggel töltötte el ennek a blognak az iróját is. Egy pillanatra újra átélhettem ´89 novemberének eufóriáját, egy délutánra újra beleszagolhattam abba a légkörbe, amely az akkori rendszerváltók asztalát valószinűleg körüllengte. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a bársonyos forradalom ezzel tetőződött be, Ipolyságon ráadásul ugyanazon személyek jelenlétében, mint anno, azon a novemberi napon. Ez a tény csak még hitelesebbé tette az egész rendezvényt, amiért ezúton is köszönet mindenkinek. December 20-án, a kelet és nyugat közötti határok eltűnését megelőző napon jó volt újra Ipolyságon lenni, még ha csak egy napra is. Sok ehhez hasonló rendezvényre volna még szükség a térségben, hogy a korunkra annyira jellemző középszerűségből, helyenkénti igénytelenségből, kilátástalanságból, jövőkép nélküliségből végre el tudjunk mozdulni,mindehhez municiót is gyűjtve.

Nehezen lehetett volna hitelesebb szimbolikát találni annál, mint amikor az 1989-es rendszerváltást levezénylő, a mostani határnyitás alapjait megalapozó Közéleti Elit értékelhette saját munkájának gyümölcsét, a szögesdrót lebontását követő kinálkozó lehetőségeket, és a fennálló mai társadalmi miliőt. Napjaink politikai reprezentációnak mindez egy nagy kihivás is egyben. Hisz ne feledjük, 1989-ben az akkori disszidensek ill. ellenzék egyfajta természetes kiválasztódással tudott minőséget és rendszerváltást produkálni, mégha helyenként kötött pulóverben, borotválatlanul és fésületlenül, de mégis. Akkor még nem az volt a lényeg. Nekik, még ma, 18 évvel a novemberi események után is nevük, szavuk, és elfogadható mértékű hitelük van. Az akkori frontvonal tagjai szinte kivétel nélkül (egy ilyen kivétel pl. Ján Budaj) meghatározó tényezői napjainknak. Többségük pedig – elég ha csak a fenti nevekre pillantunk – azóta is a közgondolkodás etalonjai közé tartozik. Feltehető ezekután a kérdés, vajon hol lesz a mostani szellemi, politikai elit 18 év múlva?

A schengeni övezetbe való belépéssel több kérdés is megfogalmazódott ennek a blognak az irójának a fejében: vajon hol tart ma Szlovákia, hol tart a felvidéki magyarság most, 2007-ben? A határok légiessé válásával vajon megismételhető-e ugyanez az esemény a fejekben, lelkekben is? Vajon merre tart a mai politikum akkor, amikor kisközösségi aktivitásokat tönkretevő, vagy az alternativ oktatást esetlegesen újra bevezető jogszabályokat fogad el? Személy szerint attól tartok, hogy az állam és az egyén viszonya a határok eltünésével mitsem változik. Épp ellenkezőleg. Úgy látom, hogy az állam, riadtan, a külső hatások elől épp bezárkózni készül. Ráadásul, a hatalmi praktikák egyfajta újbóli visszatérésének lehetünk tanúi. Csakugyan attól kell ma, 2007 végén reszketnünk, vajon Malina Hedvig után kit vernek meg legközelebb? Tényleg attól fogunk tartani, milyen, az egyéni szabadságot sértő törvénymódositására kerül sor a következő alkalommal? A válasz remélhetőleg nem, ehhez viszont véleményem szerint a kiutat a nyilvánosság mobilizálása, a közöny megszüntetése, az egyéni kurázsi megerősitése jelentheti.

Ha a légiessé vált határokon keresztül Magyarországra tekintünk, a kérdés újra felmerül: vajon hová tartozunk ebben a helyzetben, mi, szlovákiai magyarok, az ottani viszonyokat látva ? Ilyen körülmények között, ebben a megosztottságban vajon lehet szó egyáltalán nemzetegyesitésről beszélni? Tartok tőle, hogy aligha. A nemzet ugyanis egy érzelmileg, nyelvileg, kultúrán keresztül megfogható szerkezet, politikailag viszont korántsem. Az efféle elmélkedést még hosszan lehetne folytatni, de talán majd máskor, az új évben, közösen…

Az éjféli határbontásra összesereglett több száz ember látványa, ahogy az Ipolyság – Parassapuszta határátkelőn önfeledten elénekelte előbb a szlovák, majd a magyar himnuszt, ahogy mosollyal az arcán figyelte a tüzijátékot, ahogy éljenezve átvágta a szimbolikus szalagot és pezsgőt bontott, ahogy beszélgetett szlovák és magyar, optimizmussal töltött el engem. Mintha valami elkezdődött volna… Ne hagyjuk, hogy elhaljon, feladat van elég!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

tibi
2007. dec. 23. 12:34

hazajottem a faluba, de nem tudom hany napot fogok itt kibirni, mert a legnagyobb tema most epp a schengeni... hogy mekkora karunk lesz belole, meg hogy ez senkinek sem jo... hogy itt minden olcsobb, mint nyugaton aztan jonnek az osztrakok meg nemetek aztan kivasarolnak minket... de vazze hasonlo szovegek meg a nagy semmi megy minden nap... de hat mit mondjal olyan embernek, aki max. csak a szolohegyre kirandul, sajat anyanyelvet is alig beszeli, az inforamciokat a kocsmabol szerzi, meg kamiont sem vezetett meg gorogbol angilaba...

a hatarok az EU-ban mar reg nincsenek... nekem mar ket eve nincs utlevelem,aztan bejartam fel europat... szoval ez csak formalitas... a legnagyobb elonyuk tenleg a kamionosoknak van belole, mert tenleg nem kell orakat allniuk a hataratkelokon... aki eddig ki akart utazni, az ugyis kiment azelott is, aki meg sosem akart kiutazni, az meg most sem fog... tenleg minimalis a kulonbseg az egyszeri atlagpolgarnak... max. tenleg csak annyi, hogy nem kell megallnia 5 percre es felmutatnia a szemelyiet...

nyomkereső
2007. dec. 28. 00:14

Hát igen, az a legrosszabb, amikor az ember hosszú idő után
hazalátogva szembesül a nagymértékű alulinformáltsággal, ahogy mellbe vágja az embert az otthoniak nagy részénél jelen lévő kilátástalanság, ahogy látja, amint alig mer némelyikük tervezni, és többet, másként akarni, ahogy észleli, amint a többségnek elég a status quo és a puszta túlélés. Azt hiszem gyakrabban kéne hazajárni, és közösségi életet élni. Ehhez viszont a fenti bloghoz hasonló rendezvények kellenének minél nagyobb számban.

jurgen
2007. dec. 28. 16:20

Nyomkereso, stilusos volt, ahogy a feladatra a vegen belinkelted a voxjuventat! :)

nyomkereső
2007. dec. 29. 18:25

Igyekeztem :)

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Király Zsolt

Király Zsolt, 42 éves közgazdász, a Körkép.sk alapító főszerkesztője. A 2015-ös Újságírói Díj nyertese oknyomozó kategóriában. Korábban a .týždeň-ben és a Heti Válaszban is publikált.

Hirdetés (X)

Kövessen minket