A medve háborúban áll, habár nem feltételezhető, hogy nagyon sokáig, elvégre az áldozat egy kis, Szlovákia-nagyságú ország. Egy medve pedig nem szokott ilyen zsebkendőnyi méretű államokkal sokat szarakodni.

Ami a mi szempontunkból igazán érdekes lesz, az a – általában szintén kis – közép-európai államok vezetőinek véleménynyilvánítása. Nem árt ugyanis tudatosítani, hogy néhány évtizeddel korábban mi voltunk hasonló helyzetben, mint most az a nemzet, mely egykoron Sztálint adta a világnak (s legfőképpen magának, a térségbeli nagy testvérnek, az oroszoknak). Kíváncsian várhatjuk, mit fog mondani a háborúról a magyar, román, lengyel vagy szlovák kormányfő. Az a magyar kormányfő, melynek országát 1956-ban hasonlóan pofátlanul gázolta le az akkor szovjet gúnyába öltöztetett orosz hatalmi (khm, akkori szovjet terminus technicussal élve imperialista) masinéria. Jöttek felszabadítani, rendet csinálni, mert „hívták” őket. Jöttek, bámultak egyet és győztek. 1968-ban pedig még pufogtatniuk sem kellett ahhoz, hogy az akkor szintén érdekszférájukba tartozó Csehszlovákiában helyreállítsák a rendet. Megmentsék a kommunizmust. Vagyis a saját geopolitikai hatalmi helyzetüket. Most sem tesznek mást: Dél-Oszétiában (Grúzia területén!) békefenntartóra játszanak, a helyben többséget alkotó országos kisebbséget az oszd meg és uralkodj elv alapján hergelik saját állama ellen, majd az adott helyzetben jönnek „rendet teremteni”. Humanitárius katasztrófától megmenteni. Sajátos orosz békét hozni. Valójában a saját kis hatalmi helyzetüket megerősíteni, és jó alaposan a grúzok szájába taposni, jelezve: ebben a régióban mi vagyunk a Dzsonik, nem az amerikaiak, európaiak, NATO, akármi más. Itt a mi balalajkás zenénkre lehet csak táncot lejteni.

Különösen érdemes lesz a szlovák hivatalos szervek álláspontját figyelnünk. Mit mond az oroszbarát Fico, a Fico-barát Gašparovič, de akár a többi párt is. Pláne most, pár nappal az 1968-as események kerek 40. évfordulója előtt. Milyen bizarrul fognak hangzani az államfő, a kormányfő és a házelnök szájából azok a szavak, melyekkel augusztus 21-én a hazai ellenállók érdemeit fogják méltatni, miközben várhatóan le se bagózzák majd a most hasonló sorsban osztozó grúzokat.

Nem mintha mi igazán sokat tehetnénk értük, az oroszok ott úgyis majdnem azt csinálnak, amit akarnak. Sajnos. A mostani – reméljük nagyon rövid – háborúval kapcsolatos közép-európai reakciók sokkal inkább rólunk fognak szólni. Arról, hogy 1956-ra vagy 1968-ra emlékezve csak magunkra gondolunk, vagy szélesebb történelmi kontextusba helyezve mások hasonló helyzetébe is bele tudjuk-e magunkat élni. Csak az nem tetszik-e nekünk, ha a mi seggünket rúgja szét az erősebb helyi „nagyfiú”, vagy az sem kóser számunkra, ha akármelyik kigyúrt figura akármelyik más kisember – ez esetben kis ország – fejét veri szét. A közép-európai államok vezetői most csak egyet tehetnek: mind egytől egyig szolidaritásukról biztosítják Grúziát, az oroszoktól azonnali kivonulást követelnek és kemény nyilatkozatra és tettekre késztetik az Európai Uniót. Ehhez viszont az kellene, hogy ezen vezetőknek egytől egyig jellemük is legyen (és ez érvényes miránk is, hiszen mi választjuk őket jellemestül), ne a rövidtávú érdekeiket lássák csak szem előtt, sőt! Ehhez az értékeket és elveket az érdekeik elé kellene helyezniük. A következő napokban valószínűleg meglátjuk, milyen mély is a közép-európai amnézia…

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!