Ma volt 10 éve, hogy két repülőgép csapódott a New York-i kettős ikertoronyba, a World Trade Centerbe (Világkereskedelmi Központba) és többszáz (vagy ezer?) ember halálát okozta. Az egész világon megemlékeztek a szörnyű katasztrófáról, ill. terrorcselekményről, amelynek kiötlője és megvalósítója az Al-Kaida terrorszervezet volt. Annak 10 éve keresett vezetőjét, Osama bin Ladent, nemrég sikerült lencsevégre kapni (pontosabban puskacsőlencsevégre), mint megkoronázására és méltó ráhangolódására az idei 10 éves évforduló megemlékezésére.

Az újságcikkeket olvasva mindenki csak az áldozatokkal és az ikertornyokkal van elfoglalva, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a két ikertorony szele porrá döntötte a WTC 7-es épületét is (mert a szélen kívül más nemigen dönthette porrá), és a Washington-i Pentagon egyik részlegében is magas repülőgép-koncentrációt mértek, amelynek a maradványait a mai napig keresik (mármint a repülőgépét). De mielőtt még rátérnénk a részletekre, tekintsük meg, hogy mennyit változott a világ, ill. Manhattan, azon belül is a „Ground Zero” (szabad fordításban a „Semmi földje”). És Pakisztán, Afganisztán, Guantanamo, valamint az amerikai álom 10 évét most hagyjuk figyelmen kívül.

Az Egy Világ

A szörnyű események utáni hónapokban a szent bibliára, a cserkészszövetség szimbólumaira, az amerikaira zászlóra és mindenre, ami él és mozog esküdöztek a kompetens személyek, hogy a WTC ikertornyok helyére soha az életben nem építenek felhőkarcolót. De pénz beszél, kutya ugat. Mondjuk, az ígéretüket azért részben „be is tartották”, hisz a WTC helyét meghagyták emlékműnek, tölgyfaparkot létesítettek a közelben, meg stb… azt a 104 emelet és 541 méter magas felhőkarcolót, amely majd 100 méterrel lesz magasabb az eredeti épületeknél, meg pár méterrel arrébb építik fel. A felhőkarcoló a One World Trade Center elnevezést viseli (Egy Világ Kereskedelmi Központ). 10 év alatt már a 70. szintnél tartanak! Ez a teljesítményt csak úgy lehet értékelni, ha összehasonlítjuk az 1930-as évek eléjén épült Empire State Buildinggel. Azt durva 13 hónap alatt (szóval egy év alatt) dobták össze. A lassú tempó mögött az amerikai demokrácia mindent beszövő hatalma és a melldöngető hazafias értékek állnak. (Akarom mondani: kapzsiság, pénzsóvárság, klientelizmus, hozzánemértés stb..).

Mert mi történt? Az akkori polgármester, Pataki (nem aki a Vén cigányból csinált ponyvaslágert), a saját emberét bízta meg vele, aki még életében nem épített 4 emeletnél magasabb épületet. Ő a lehető legrosszabb helyre is tervezte azt, aztán egy év után le is kellett állítani az építkezéseket. Ezután egy nagyobb kaliberű szakember kapta a többmilliárdos költségvetésű projekt irányítását. A szakember azelőtt már olyan hatalmas projektek vezetésében jeleskedett, mint pl. családi autómosó vállalkozás és bowlingcentrum vezetése. (De hát mit lepődünk meg ilyeneken, hisz ez a szép amerikai álom, ahol minden lehetséges.) Ezután kezdetét vette a hosszú huzavona, hogy tulajdonképpen mit is kell építeni a WTC helyébe, mert mindenki aki élt és mozgott hozzászólt a témához. Talán nem is volt olyan politikus (ill. nem politikus) akkoriban, aki nem fejezte ki véleményét. Az amatőrizmusra és az időhúzásra szinte már mindenki panaszkodott, és különféle viccek keletkeztek, amely a kompetens személyek töketlenséget vette célul, pl. „… már az Al-Kaida is csatlakozott azon panaszkodók közé, akik a végleges döntést hiányolják…”

 hirdetes_400x285  

A One World Trade Center felhőkarcolója mellett épül egy 300 m-es épület is, pár múzeum, óvoda, iskola, metróállomás, stb… Az élet lassan visszatér a kerületbe. Az átépített banki épületek helyén lakóépületek keletkeztek, ahol viszonylag olcsón lehetett lakásokat vásárolni. Az összedőlt 7-es épület helyén is ma már egy másik felhőkarcoló áll. Szóval annak felépítésével annyit nem szórakoztak.

Mi történt valójában? – Az összeesküvés-elméletekről

A megválaszolatlan kérdések mindig fantáziálásra késztetik az embereket. Persze nem lennének megválaszolatlanok a kérdések, ha megválaszolnák őket. Ilyen kérdések például: tulajdonképpen hogyan is dőlhetett össze a kettős ikertorony? Az előbbire talán még akadna válasz, de hogy a 7-es épület is összedőlt, az tényleg nagy talány. Vagy hogy, hogyan tudott az a terrorista agy hatalmas Boeinget elvezetni, aki megbukott a sportrepülőgépi vizsgán. Vagy hol vannak a Pentagonba csapódott repülőgép maradványai. Illetve, hol vannak a szemtanúk? Mert nem látta senki a gépet. Vagy visszatérve a WTC-re, az ottani bankokban hatalmas pénzösszeg volt felhalmozva, meg értékes festmények és műkincsek. Pár festmény az ottani gyűjteményből például csodálatos módon előkerült a katasztrófa után pár évvel, majd rejtélyes módon újra eltűnt. Meg ilyen hasonló kérdések és talányok. Az eseményről több könyv és dokumentumfilm is keletkezett. Talán a leghíresebb a „Fájdalmas megvesztegetés“ c. 12 részből álló sorozat. 

 
Vagy a 9 részes „9.11 Rejtélyek – Hogy verték át az egész világot”: 

 

Esetleg, aki nem szeret feliratokat olvasgatni, azoknak itt a „2001.szeptember 11. rejtélyei” c. sorozat az Echo tévén:

 

 

Sokan azzal érvelnek, hogy az események kísértetiesen hasonlítanak az oklahomai robbantásra. Hasonló effektus, hasonló robbanóanyag, meg a cég is ugyanaz, aki jött eltakarítani a romokat.

 Az összeesküvés-elméletekről tényleg csak annyit, hogy nem lennének, ha minden kérdés meg lenne válaszolva. De 10 év alatt nem volt képes senki sem megválaszolni őket. Úgy tesznek, mintha semmi sem történne, és mindenért az arabok és az Al-Kaida felelős, és hogy ez a világ legtermészetesebb dolga. Persze még igazuk is lehet, de amúgy ezt marha gyorsan kiderítették és megállapították, gondolom azért, mert akkoriban kiszivárogtatott hírek alapján figyelemmel követték az Al-Kaida minden tevékenységét. Az már az Al-Kaida tökéletességét dicséri, hogy sikerült egy egész állam biztonságát kijátszania, és a legnagyobb vezetőjének és géniuszának is sikerült 10 éven át bujkálnia a világ legtehetségesebb hírszerzői elől.

Most mi is az igazság valójában? Lehet, hogy tényleg az Al-Kaida tette. Sosem tudjuk meg. Mert ha kiderülne, hogy nem ők tették, hanem mások és más érdekek állnak a háttérben, akkor inkább az amerikaik eltitkolják, minthogy bevallanák maguknak és a világnak. Így őszintén én sem vallanám be. Minek? Nem lesz tőle olcsóbb a kenyér. Az amerikai büszkeség, az amerikai zászló és az amerikai hazafiasság életfilozófiája pedig sokkal erősebb és eleve ki van szűrve benne, hogy ezt mások is elkövethették az arabok kívül.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!