Timosenko és az ukrán image

Az a jó ebben az országban, hogy kiszámíthatatlan. Oroszországban például már most lehet tudni, hogy a következő 12 évben hogy fogják hívni a diktátort az elnököt (megsúgom: V.V.P lesz a monogramja). Míg Ukrajna olyannyira változatos, hogy mikor már azt hiszed, ismered minden titkát, még mindig tud meglepetést okozni.

Az elmúlt 20 év csúcsai és mélypontjai

Idén több ország ünnepelt kerek évfordulót. Köztük Ukrajna is, a 20. születésnapját. Ez alatt a húsz év alatt Kijev pedig éppen úgy forgott keletről nyugatra, majd vissza nyugatról keletre, mint egy szélkakas egy komolyabb tornádó idején. A szovjet örökségből minél gyorsabban szabadulni akaró törekvéseket – Csernobil rossz emlékének a felszámolását, az atomnagyhatalmi szerepről való önként lemondást, ezáltal a Nyugat számára egy megbízható és vonzó partner képének kialakítását – 1994-ben egy csapással lesöpörte az asztalról Kucsma elnök és brigádja. Cenzúra, mértéktelen korrupció, az ukrán oligarchával, Viktor Pincsukkal való „bratyizás” jellemezte az elnökségét, főleg az 1998-as évet követően. A hátrafelé menetet Timosenko nagyasszony a saját bőrén tapasztalhatta meg – 2001-ben elítélték, komoly 43 napra vámokirat hamisítás és földgázcsempészés miatt.

A mélypont a 2004-es választásokkor jött el – Kucsma elfelejtette, hogy van egy pont, ami után már a legbirkább nemzet se nyel le csak úgy mindent. A választási csalások feltették az „i“-re a pontot. A narancsos forradalom összefogta a népet, a legnagyobb ukrán sztárok vették nyakukba a narancssárga sálat. Vlagyimir Klicsko bokszolóról tudjuk, hogy nagy Timosenko-rajongó, Ruszlana (aki már nem emlékezne rá: a 2004-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese) egyik klipjében pedig az énekesnő narancsos forradalom melletti elkötelezettségről szerepelnek képek.

   

Egyet előre, kettőt hátra

Európa üdvözölte a demokratikusabb körökbe frissen visszaérkezett Ukrajnát, az ukrán állampolgárok már kevésbé. A forradalom után ami következett, inkább hasonlított az anarchiára mint a demokráciára. Fejetlen, instabil kormányok (párszor a szőke hajfonatos asszonnyal az élen), felelőtlen döntések, választások össze-vissza követték egymást, és a nép ezt megelégelte. 2009-ben a jobb egy diktátor ma, mint egy káoszból (esetleg) kinövő demokrácia holnap jelszó szerint választott, és egy régi, szocialista rendszerben tanult politikushoz, vele együtt pedig az erős kéz kormányzásához, Moszkva felé kacsingatáshoz tért vissza.

2011. október 11-e mozgalmas egy nap volt, sokféle tekintetben. Azonkívül, hogy ekkor volt a tradicionális szemeszternyitó magyarbuli Pozsonyban, mellékesen megbukott a szlovák kormány, keleti szomszédunknál pedig egy jó 60 évnyi időutazást tettek, a jó kis politikai perek és előre legyártott ítéletek korában. Timosenkót (természetesen) bűnösnek találták az előnytelen gázszerződések ügyében (az előzményekről már írtunk itt), és 7 évnyi börtönbüntetést sóztak a nyakába, plusz háromévnyi politikai közszerepléstől való eltiltást. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy 10 évre sikerült kivonni őt a forgalomból. És ezzel együtt az ellenzéket lefejezni i, mivel senki sincs, aki a helyére léphetne. Az ukrán ellenzék széttagolt, más karakteres és hasonlóan népszerű alakja nincs. Aki meg esetleg szeretne az lenni, azt végképp elriasztja,  hogy a semmiért is börtönbe lehet kerülni.

A gödör legalja?

Az utolsó szó jogán Timosenko felszólította az ukrán népet, hogy „lázadjanak a diktátor ellen“ és ne adják fel. „Ukrajnába visszatér az 1937-es év“ – utalva ezzel arra az időszakra, amikor a sztálini politikai tisztogatások a legtöbb áldozatot szedték. (Ó, drága populizmus, politikusok legnagyobb barátja.) Az ítélet ellen természetesen fellebbezni fog az Emberi Jogok Európai Bíróságán. A lázadó ukrán nép pedig… nem csinált különösebben semmit. Az utcákon jószerével több volt a rendőr, mint a tüntető (és nem az volt ennek az oka, hogy milliós hadsereg járőrözött volna Kijev utcáin). Ukrajna elfáradt, és inkább otthonról nézte mi lesz a gázhercegnő sorsa.

Külföldön viszont annál hangosabb volt a visszhang.

Az Európa unió határozottan elutasította az ítéletet. Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője („külügyminisztere”) megkérdőjelezte az ítélethirdető bíróság tisztességességét és függetlenségét, és kijelentette, hogy az uniónak át kell értékelni a kapcsolatait keleti partnerével. Így többek közt az ukrán állampolgárok vízummentes utazásának lehetősége a schengeni-övezetbe újra nagyon messzire kerülhet.

Oroszországban se értette Putyin, mi miatt kapott volt kolléganője 7 évet („Я не очень понимаю, за что ей дали эти семь лет“). Hiszen „a szerződést a két üzletkötő fél, az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz írta alá, az orosz és ukrán törvényeknek és a nemzetközi kereskedelmi szabályoknak megfelelően“. Az Orosz Federáció külügyminisztériumnak is megvan a saját, nem éppen hízelgő véleménye az ügyről– azzal, hogy most megkérdőjelezték az egész szerződés legitimitását, magát az orosz kormány, vagyis Putyin elnök döntéseinek legitimitását kérdőjelezték meg. A perből pedig „erős oroszellenes hangot“ éreznek ki.

Mégis, talán Németország reakciója volt az, ami legkomolyabb következményekkel járhat a közeljövőben. Berlin ugyanis kérvényt nyújtott be az UEFA-hoz, hogy a 2012-es labdarúgó Európa bajnokság megrendezési jogát vegyék el Ukrajnától. Ukrajna azonban focilázban ég, mindenki hihetetlen lelkesedéssel készül a 2012-es, Lengyelországgal közösen megrendezésre kerülő bajnokságra. Elképzelhetetlen, hogy mivel járna, ha Németország kívánsága teljesülne. Szintén egy lehetséges forgatókönyv, hogy a németek akár bojkottálhatják is a részvételt.А Nationalmannschaft nélkül az EB meg olyan lenne, mint a vegetáriánus konyha – igaz fogyasztható, de a lényeg hiányzik belőle.

Julia és Janukovics erkélyjelenete

…avagy ki kit lök le előbb onnan? Janukovics öngólt lőtt a perrel, ez kétségtelen, nem igazán gondolta át mi mindent jelenthet az ex-miniszterelnök elítélése, a kétoldali (Brüsszel is és Moszkva is) támadásra pedig végképp nem is gondolt. Ezért Timosenko most sem fog nagyon túl sok napot rács mögött tölteni, tippünk szerint a karácsonyt (vagyis január 6-át, pravoszláv szokás szerint) már otthon tölti. Viszont elgondolkodhatunk azon, hogy ugyebár az öngól is gól. Julia népszerűsége elérte a csúcsot, a lakosság közönye a per eredményét illetően jól mutatja, hogy a királynőért ők bizony nem adnák „az életünket és vérüket“. Az ex-miniszterelnök a kormányon soha nem tudott meggyőzni arról, hogy azonosul az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó elvvel, és komolyabb eredményeket sem tudott igazán felmutatni. A nép se egészen eszetlen, és egy idő után betelik a pohár a populizmussal is. Janukovics még mindig játszva megnyerhet akármilyen választást.

Hogy a jelenlegi ukrán politika hol tart, a merészebb elemzők se tudják nagyon megjósolni. Marad a reménykedés, hogy október 11-én érte el az ukrán  szinuszgörbe a mélypontját, és ezután ha lassan is, de emelkedni fog. Mi mindenesetre drukkolunk az ukránoknak és a demokráciának.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Kapcsolódó írások a témában:

Az ukrán szépasszony végzete