A médiában szinte mindennapossá váltak a Szíriából érkező hírek. Az arab tavasz nevezetű jelenség 2011-ben Szíriát is elérte. Eltérően a többi arab országban lezajlott jázminos forradalomtól, Szíriában nem következett be a hatalomváltás, sőt az arab tavasz már polgárháborúvá alakult át, amelyben a hatalmon lévő alavita kisebbség – a síita egyik vallási irányzata – és a szunnita többség harcol egymás ellen. Bassár el-Aszad, a Baasz Párt vezetője és Szíria elnöke, a hatalom megtartása érdekében nem válogat eszközökben, nem riad vissza a polgárháború véres leverésétől.  A nemzetközi közösség tehetetlen, sem az ENSZ, sem pedig az Arab Liga nem képes beavatkozni.

A tehetetlenségnek az az oka, hogy Szíria mellett két nagyhatalom áll ki teljes mellszélességben: Kína és Oroszország. Ez a két ország a 2012. február 4-én tartott ENSZ Biztonsági Tanácsán nemmel szavazott egy Aszad-rezsimet elítélő határozat kapcsán, s azóta is megvétóznak mindenfajta beavatkozást. Lássuk csak, miért is támogatja ennyire Moszkva és Peking Damaszkuszt.

A kormányerők tankokkal szétvernek egy ellenzéki tüntetést

 

Történelmi okok

A hidegháború alatt a Szovjetunió egyik legfontosabb szövetségese a Közel-Keleten Szíria volt. A Kreml 1954-ben vette fel a kapcsolatot Damaszkusszal, amikor fegyvervásárlási üzletet kötöttek. 1957-ben a Szovjetunió 98 millió dollárban támogatta Szíriát, amely akkoriban páratlan események számított a térségben. 1963-ban a szíriai Baasz Párt – Arab Újjászületés Szocialista Pártja – szerezte meg a hatalmat. A párt az anti-imperialista és Nyugat-ellenes orientációja és szónoklata azonnal elnyerte a szovjet vezetés tetszését. 1970-ben a szocialista Baasz Párt baloldali ellenzéke és az alavita szekta tagja, Háfez el-Aszad, egy vértelen puccsban magához ragadta a hatalmat. Ezután Szíria teljes mértékben elköteleződött a Szovjetunió mellett. Különböző – a szocialista rendszerekre jellemző-, öt-hat éves terveket hirdettek meg, államosították a nyugati olajvállalatokat, mecseteket is bezártak, valamint üldözték a Muszlim Testvériséget. 1973-ban a Szovjetunió számtalan fegyvert szállított Szíriába, készülve a negyedik arab-izraeli konfliktusra. A Szovjetunió bukása után Szíria magára maradt a Közel-Keleten, óvatosan próbált nyitni az Egyesült Államok felé, több-kevesebb sikerrel. A próbálkozások kudarcot vallottak, 2001. szeptember 11-e után Washington a „Gonosz Tengelyéhez” sorolta Szíriát. Oroszország 2005-ben újra megjelent a Közel-Keleten, mint nagyhatalom. Ebben az évben ugyanis Vlagyimir Putyin a szíriai látogatása során elengedte az ország hidegháború során felhalmozott államadósságát, mintegy 9,6 milliárd dollárt .

Vlagyimir Putyin és Bassár el-Aszad találkozója 2005-ben.

 hirdetes_810x300  

 

Katonai együttműködés:

Oroszország mindig is Szíria elsődleges fegyverszállítója volt a modern történelemben. 2010-ben az orosz fegyverkereskedelem 6%-a Szíriába irányult, s az öt legfontosabb orosz fegyvervásárló között az Aszad-rezsim még a mai napig jelen van. A hidegháború alatt a szírek tonna számra vásárolták a fegyvereket a szovjetektől, készülve az Izrael elleni háborúkhoz. Szíriának sokáig csak az elavult szovjet fegyvereket adták el, csupán 1986-tól kaptak fejlettebb katonai eszközöket, mint a ballisztikus SS-21-es és a légvédelmi SAM-5-ös rakéta. 1990-es években a sorozatos orosz belpolitikai válságok miatt akadozott az orosz fegyverkereskedelem. Damaszkusz ezt a kiesést kínai fegyverek vásárlásával próbálta meg pótolni. Leginkább rakétákat és műszaki technológiát vásároltak a kínaiaktól. Amikor 2005-ben visszatért Oroszország a Közel-Keletre, ismételten fellendült a kereslet az orosz fegyverek iránt.  A legutóbbi legnagyobb fegyvervásárlási üzletet 2008-ban kötötte meg Damaszkusz és Moszkva között. A szíriai hadsereg végre megkapta a régóta áhított MiG-29SMT vadászgépeket, valamint 36 darab Pantsir S1E légvédelmi rendszert és két Amur-osztályú orosz tengeralattjárót vásárolt meg. 2011 óta pedig az oroszok folyamatosan szállítják el-Aszadnak a fegyvert a szír ellenzék leveréséhez.

 

Geostratégia:

A Szovjetunió 1971-ben haditengerészeti támaszpontot hozott létre Szíriában, mégpedig Tartusz kikötőben. A Kreml számára ez maradt a legfontosabb Földközi-tengeri kikötő miután az egyiptomiak bezárták az alexandriai szovjet tengerészeti támaszpontot 1977-ben. A támaszpont még a mai napig is üzemel, 2005-ben felújították és kibővítették. Az orosz Fekete-tengeri Flotta képes stratégiai nukleáris tengeralattjáróikat Tartuszban lehorgonyoztatni, így lényegében Oroszország meg tudja kerülni az amerikai rakétaelhárító rendszert, amelyet a NATO Lengyelországban és Romániában telepített ki.

 

Az orosz Tartusz kikötő a felújítás után 2005-ben

 

 

 

 

 

Gazdasági érdekek:

Az orosz gazdaság 2010-ben 1,1 milliárd dollár értékben exportált Szíriába. Több orosz nagyvállalat található Szíriában, akik jelentős számú szakemberrel járulnak hozzá az ország gazdasági fejlődéséhez. Ilyenek például az orosz acélgyártásáról híres TMK, gáztermelésben jártas ITERA, Tatfnet nevű energetikai cég vagy az Aeroflot légi vállalat. Az összes vállalat közül a Sztrojtangaz nevű gázvezeték tervező és építő vállalat a legfontosabb, amely megközelítőleg egy millió dollárt fektetett bele a szíriai földgáztermelésbe. Az arab tavaszig zavartalanul folyt a termelés, becslések szerint mintegy 6 millió m3 gázt sikerült kitermelnie.

Szíria 2,2 millió dollárnyi értékű árut importált Kínából. Viszont ez a kapcsolat egyirányú, mivel a szíriai export csupán 1%-a jut el Kínába. 2006-ban Kína lett a második legfontosabb befektető Szíriában, Oroszország után. 2005-ben Kína legnagyobb és legjelentősebb olajvállalata, a PetroChina és a szíriai nemzeti olajvállalat hatalmas lépésre szánták el magukat: Egy milliárd dollár értékű szerződést írtak alá, hogy közösen kitermelik a Szíriában található kőolajat. Az Aszad-rezsim bukása jelentős anyagi károkkal és kieséssel járna a kínai és az orosz gazdasági elit számára: a becslések szerint az orosz vállalatok több mint húszmilliárd dollár bevételtől esnének el.

 

Kína szerepe

A felszínen úgy tűnik Peking csak azért támogatta Moszkvát, hogy Oroszország ne szigetelődjön el az ENSZ  Biztonsági Tanácsán belül. Ezt a látszatott erősíti például Yun Sun, egy kínai szakértő, nyilatkozata is: „Kína vétója megóvta Moszkvát nemzetközi elszigeteléstől… egy szívesség, amit majd egyszer Oroszországnak vissza kell adnia. A helyzet azonban ennél jóval árnyaltabb: az elmúlt évek eseményei, az arab tavasz voltak a kínai „nem” legfőbb okai. Peking szerint 2000 óta a nyugati katonai beavatkozást mindig is anarchia kísérte, destabilizálva a régiót. Itt nemcsak Líbiára kell gondolni, hanem Afganisztánra és Irakra is. A stabilitás a kínai külpolitika egyik alappillére. Kína nem akarta megkockáztatni, hogy Szíria szintén ennek az anarchiának az áldozatává váljon, továbbá ezzel a vétóval megálljt parancsolt a nyugati beavatkozásoknak. Peking azt sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a forradalmi hullám Kínát is könnyen elérheti. Már 2011 februárjában a Tienanmen térhez közel lévő McDonald’s helyszínén gyülekező tömeget a kínai kormány veszélyesnek ítélte, s a jelenlévőket mind letartóztatta a rendőrség.

Mi lesz veled Szíria?

Jelenleg fegyvertelen ENSZ szakértők tartózkodnak Szíriában, hogy elemezzék az ott kialakult helyzetet. Ehhez a misszióhoz, Kofi Annan, az egykori ENSZ-főtitkár adta a nevét. Oroszország és Kína csupán ennyi engedményre volt hajlandó, valószínűleg több vagy jelentősebb beavatkozásra nem fog sor kerülni a közeljövőben.

A jelentős mértékű nemzetközi összefogást nehezíti az a tény is, hogy a Szíriai Nemzeti Tanács közel sem egységes, a vezetőség nem képes kontrolálni minden egyes fegyveres csoportot. Most még egy keményebb Aszad-rezsim ellenes fellépést az Egyesült Államok sem támogatna, mivel a választások éve van az országban. Ha Barack Obama azt szeretné, hogy újra az Egyesült Államok elnöke legyen, nem engedhet meg magának egy szíriai kudarcot. Továbbá az sem jelentéktelen érv, hogy az eddigi amerikai (s úgy átlagban nyugati) katonai beavatkozások Afganisztánban, Irakban, Líbiában és Pakisztánban inkább kudarcnak minősíthetőek, mintsem sikernek. Oroszország, amelynek kulcsszerepe lehet a szíriai helyzet megoldásában, a jövőben sem lesz hajlandó megváltoztatni a véleményét, s továbbra is elszántan ki fog tartani az Aszad-rezsim mellett. Az orosz vezetésnek túl sok a vesztenivalója Szíria esetében.

Talán nem túlzás megállapítánunk, hogy azért lehetetlen a beavatkozás, mert Oroszország számára Szíria ugyanazt jelenti a Közel-Keleten, mint az Egyesült Államoknak Izrael.

Krajčír Lukács

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!