Törésvonalak országa: Hajsza a fekete aranyért- II. rész

Az olajparadicsom

Energetikai szempontból Líbia valóságos kincsesbánya. Az ország nyugati részében földgáz, a keleti részében pedig kőolaj található. Líbia, a polgárháború előtt, a világ kőolajtermelésének csupán 2%-át adta, de azt hozzá kell tenni, hogy a líbiai olaj rendkívül jó minőségűnek számít a világban, annál csak az azeri és a nigériai olaj jobb. Líbia exportjának 95 százalékát, GDP-jének egynegyedét adja a kőolaj kitermelése. A múlt év elejéig Líbia a világ 17. legnagyobb olajtermelője volt, Afrikában pedig a harmadik legjelentősebb. Líbia rendelkezik az afrikai kontinens legnagyobb olajkészletével. Az arab tavasz előtt 1.6 millió hordó nyersolajat termelt ki naponta. Becslések szerint jelenleg 54,8 dollárnyi értékű nyersolaj vár még kitermelésre, s minden hónapban fedeznek fel egy új mezőt a szakemberek: legutóbb Gadam városától délre találtak egyet.

Nehézkes újrakezdés

A hatalmas kőolajtartalék és a jelentős nyugati befektetések ellenére a kőolaj kitermelés Líbián még mindig nem állt vissza a polgárháború előtti szintre. A líbiai polgárháború alatt az ország csupán 50 ezer hordót termelt naponta, s még 2012 elején is a polgárháború előtti szint 40%-át érte el. 2012 nyarán sikerült 1,3 millió hordó termelést elérni naponta, jelentős pénzbeli támogatások árán. A kőolaj kitermelés számos akadályba ütközött. A polgárháború alatt a külföldi – leginkább olasz, holland, kuvaiti, szaúdi – munkások, szakemberek és befektetők elmenekültek az országból. Sok kőolajkutat tönkretettek a Kadhafi hű csapatok és zsoldosok, néhány olajmezőt pedig aláaknáztak. Ezek hatástalanítása hónapokat vett igénybe. A kőolajvezetékeket megrongálták, nem tartották karban, fosztogatások is történtek. Néhány törzs saját olajkészletet halmozott fel, amelyet nem engedett át a líbiai kormánynak vagy a különböző olajcégeknek. Akadályozza a termelést az is, hogy még a mai napig történnek fosztogatások, valamint volt Kadhafi hű katonák szabotázsakciókat hajtanak végre. Azonban mindközül a leginkább hátráltató tényező, hogy a régi és az új kőolajcégek között folyamatosak a viták és a tárgyalások a líbiai olaj felosztásáról.

Olajcégek harca

Már Kadhafi alatt a kőolajtermelés 85%-a Európába és Kanadába irányult. Olyan nyugati olajcégek osztották fel egymást közt az országot, mint pl. Wintershal, Repsol, Royal Dutch Shell, Exxon Mobil és PetroCanada. Ezek közül az olasz ENI cég volt a legnagyobb és legerősebb, becslések szerint a líbiai kőolaj kitermelés 38%-át felügyelte. Kadhafival való jó kapcsolat miatt a jelenlegi kormány már nem őket részesíti előnyben, hanem az új olajcégeket.

   

A francia Total, a brit British Petrol, az amerikai Exxon Mobil, a spanyol Repsol már azonnal, még a polgárháború idején tárgyalt a felkelőkkel a líbiai olajról. Meg nem erősített információk szerint a francia Total a líbiai olajkészlet 30%-át szerezte meg. A British Petrol 2013-től kezdi meg a kitermelést líbiai partjainál. Total megszerezte a jogot a szirtei olajmedencében található olaj kitermelésére, amely a legnagyobb olajmező az országban. Azonban még ezeknek a nagy nyugati cégeknek is akadt komoly vetélytársai, mégpedig a kínai és orosz vállalatok, mint a SINOPEC és a Gazprom.

Új játékosok

A líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács a polgárháború alatt többször is kijelentette, hogy azokat az országokat részesítik majd előnyben a kőolaj kitermelésben és a befektetésekben, amelyek aktívan szerepet vállaltak a Kadhafi-diktatúra megdöntésében. Ez akkor nagyon rossz hír volt Kína és Oroszország számára, amely nem támogatta – de nem is vétózta meg – a NATO beavatkozást Líbiában. A kínaiaknak és az oroszoknak nem volt érdeke a Kadhafi-rezsim bukása, mivel nem sokkal a líbiai polgárháború előtt Kadhafi komoly gazdasági szerződéseket kötött Moszkvával és Pekinggel.  Egy 2010-es szerződés értelmében Tripoli 1,8 milliárd dollár értékben vásárolt volna orosz fegyvereket, főleg katonai szállító repülőgépeket és légvédelmi rakétákat. Két milliárd euró értékben az oroszok építettek volna egy ötszáz kilométeres gyorsvasutat Bengazi és Szirt között. Cserébe Oroszország elengedte Líbia hidegháborús adósságát, amely 4,6 milliárd dollárra rúgott. A líbiai polgárháború után Oroszország kiharcolta magának azt, hogy befejezzék a tervezett gyorsvasutat, s azonnali hétmillió dolláros segélyben részesítették a győzteseket. A Gazrpom és Gazpromnyefty nevű orosz olajvállalatok engedélyt kaptak a tevékenységük folytatására, mindenféle felülvizsgálat nélkül. A nyugati olajcégeknek komoly riválist jelent a kínaiak megjelenése is Líbiában. Kadhafi alatt a kínai államnak nem voltak közvetlen befektetései az országban, inkább projektekben vett részt, kínai szakembereket biztosított hozzá. 2012 nyarán már megjelentek a kínai olajvállalatok, mint a SINOPEC vagy a PetroChina, akiknek már egy-két jelentősebb szerződést is sikerült aláírniuk.

A líbiai NATO beavatkozásnak, az általános közvélekedéssel ellentétben, nem feltétlenül az olaj volt az egyetlen oka, bár kétségtelen, hogy fontos szerepet játszott. Legfőképp a  britek és franciák által erőltetett beavatkozásnak más aspektusai is voltak: Franciaország Mediterrán-politikája; Sarkozy a győzelmet a kampányához akarta felhasználni; az arab tavasz, amely miatt az európai országok, olyan szövetségeseket vesztettek el, mint Egyiptom és Tunézia; a brit bosszú a Lockerbie-merényletért valamint gátat szabni Kína Afrikában való terjeszkedésének. Mindenestre ezek közül az olaj jelenti a Szent Grált, amely miatt most úgy tűnik, hogy az olajcégek egymással versengve próbálnak megszerezni.

Krajčír Lukács

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!

Kapcsolódó írás:

Törésvonalak országa – a líbiai választás eredményei és tanulságai I.rész