Vakító provokáció – Az észak-koreai atomrobbantás

2012. február 12-én Észak-Koreában nukleáris robbantást hajtottak végre a föld felszíne alatt. Ezzel az eseménnyel tovább növekedett a feszültség abban a drámában, amely évekkel ezelőtt vette a kezdetét a Koreai-félszigeten. Az egész talán 2010 tavaszán kezdődött, amikor az észak-koreai torpedó elsüllyesztette a Cshonan nevű dél-koreai hajót. Majd jött a 2010-es őszi tüzérségi támadás, 2012-ben pedig Észak-Korea kétszer próbált meg műholdat fellőni az űrbe. Az utóbbi próbálkozás sikerrel járt, s néhány óráig egy észak-koreai műhold keringett a bolygónk körül. Most pedig Phenjan emelte a tétet, atomrobbantást hajtott végre, válaszul az ENSZ szankcióira, melyet a múlt év decemberében szabtak ki az országra .

Kim Dzsong Un atomot villantott

Az elmúlt hetekben az észak-koreai vezetés többször is megfenyegette a világot, hogy újabb (harmadik) kísérleti atomrobbantást hajt végre az ország területén. Bár rendkívül erős nyomás nehezedett Phenjanra – főleg az egyetlen jelentősebb szövetségese Kína felől – Kim Dzsong Ung  már januárban bejelentette, hogy készen állnak egy újabb nukleáris fegyvertesztre. Hivatalosan a kísérleti atomrobbantás a decemberi rakétakísérlet és műholdfellövés miatt kiszabott kemény ENSZ-szankcióra adott válasz volt. Azonban miden jel arra mutatott, hogy az észak-koreai vezetés már hónapokkal ezelőtt megtervezte ezt a lépést.

2013. február 13-án délben a megszokottól eltérő földlökést mértek a Koreai-félsziget északi felén, a Punggye-ri kísérleti telephez közel. A földrengés nagysága 4.7 és 5.2 közötti magnitúdójú volt, ami majdnem duplája a 2009-ben végrehajtott kísérletnek. Ez azt jelenti, hogy Észak-Korea legalább kétszer akkora pusztító erejű – becslések szerint 6-7 kilótonnányi TNT erejével egyenértékű – atomtöltettel rendelkezik, amely az interkontinentális ballisztikus rakéta (IBM), a decemberben sikeresen letesztelt Unha-3 hordozórakéta tükrében komoly fenyegetést és ütőerőt jelent.

Észak-Korea azonnal elismerte a robbantás tényét. A KCNA (észak-koreai hírügynökség) a „felháborító amerikai ellenséges hozzáállásra” adott önvédelmi válaszlépésnek nevezte, mely „durván aláaknázta” a rezsim jogát, hogy nagy hatótávolságú rakéták segítségével műholdakat indíthasson útra. A földalatti robbantás után örömünnepet tartottak Phenjanban, bár itt kérdéses, hogy ezt mennyire önszántukból tették ezt a lakosok. A KCNA-k nyilatkozó „átlagemberek” a hivatalos propagandát harsogták: ujjongtak és tapsoltak, „nevetséges bohózatnak” titulálva a külföldiek reakciót és „irgalmatlan megtorlást” követelve az USA és Dél-Korea ellen. Nem sokkal később az állami televízió egy újabb hírrel sokkolta a nemzetközi közvéleményt: „A legutóbbi kísérlet csak az első lépés volt, amelyet a lehető legnagyobb visszafogottsággal hajtottunk végre. Ha az Egyesült Államok a folyamatos ellenséges magatartásával bonyolítja a helyzetet, nem lesz más választásunk, mint hogy egy második, sőt, egy harmadik akcióba kezdjünk.”

   

Felbolydult közösség

Mint azt, ahogy várni lehetett, a nemzetközi közösség nem maradt szótlan, a szomszédos országok pedig azonnal reagáltak az észak-koreai nukleáris robbantásra. Dél-Korea riadókészültségbe helyezte a hadseregét. Szöulban Pak Gun Hje elnök asszony válságstábot hívott össze. A dél-koreai hadsereg, több hónapos tervezés után, hadrendbe állította az első, saját fejlesztésű drónját (robotrepülőgépét), amelyet nemcsak felderítésre alkalmazna, hanem egy esetleges, megelőző csapásmérésre is.

Japánban szintén hasonló események zajlottak. Készültségbe helyezték a japán légvédelmet és a flottát. Abe Sindzó japán miniszterelnök komoly fenyegetésnek és elfogadhatatlannak minősítette az esetet. Közben állandóan mérik a sugárzás szintjét, s Tokió bejelentette, hogy saját szankciókat vezet be Phenjan ellen.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is – aki mellesleg dél-koreai – elítélte a robbantást. Február 12-én összehívták a Biztonsági Tanács (BT) rendkívüli ülését. A tagok egyhangúlag megszavazták – amelyet Kim Szung Hvan, Dél-Korea külügyminisztere és az ENSZ Biztonsági Tanácsának soros elnöke olvasott fel – hogy „a testület élesen elítéli az újabb kísérleti atomrobbantást, amelyet a nemzetközi béke és biztonság elleni egyértelmű fenyegetésnek tekint.”

Susan Rice, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a zárt ülés után újságírók előtt „rendkívül provokatívnak” minősítette az újabb robbantást. Figyelmeztette Észak-Koreát, hogy a nemzetközi közösség nem fogja eltűrni a vele szembeni további kihívásokat, amelyekkel Phenjan csak erősíteni fogja nemzetközi elszigeteltségét.

Moszkva ugyanígy reagált. Az orosz külügyminisztérium közleményben bírálta a februári 12-ei eseményeket. Szergej Lavrov, az orosz külügyminiszter, felszólította Észak-Koreát, hogy mondjon le rakétafejlesztési és nukleáris programjáról, fogadja el az ENSZ BT követeléseit, térjen vissza a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) korábban kötött ellenőrzési megállapodáshoz és a hatoldalú tárgyalásokhoz.

Irányíthatatlan utód

Kína szintén ellenezte egy újabb atomtöltet felrobbantását. Próbált erős nyomást gyakorolni Kim Dzsong Un-ra, de kudarcot vallott. Már az édesapja, Kim Dzsong Il, életének utolsó szakaszában voltak nagyobb összezördülések Peking és Phenjan között. Azonban az idősebb Kim  még mindig irányíthatóbb volt, mint a most hatalom lévő utód. 2012 tavaszán az első műholdkísérletet is hiába próbálta a kínai diplomácia megakadályozni, elég durva beszólásokra került sor, amelyek még nagyobb repedéseket okoztak az észak-koreai- kínai kapcsolatban.  Úgy tűnik, hogy a Kedves Vezető Fia annyira sem veszi figyelembe Peking tanácsait, mint az apja.

Pedig Kínát figyelmen kívül hagyni, különösen Észak-Korea számára, rendkívül veszélyes. Phenjant az egyetlen jelentősebb szövetségese nemcsak az ENSZ-ben támogatja, hanem különböző segélyeket küld neki, hogy ne haljon éhen az ország lakossága. Kína leginkább energiát, élelmiszereket és gyógyszereket ad el Észak-Koreának. 2003 óta a kínai vezetés keményen dolgozott azon, hogy tárgyalóasztal mögé ültesse az észak-koreai vezetést. A hatoldalú tárgyalásokon rendszerint az észak-koreai nukleáris programot tárgyalták meg.

Ennek ellenére, miért támogatja még mindig a pekingi vezetés az észak-koreai rezsimet? Elsősorban a nagyhatalmi politika miatt. Dél-Korea és Japán stabil USA szövetséges, ahol amerikai katonák állomásoznak. Észak-Korea jelentősen lefoglalja, ezen erők figyelmét ahelyett, hogy Kínára vagy Tajvanra összpontosítanának. Kína azért sem engedheti meg magának Észak-Korea összeomlását, mert valószínűleg egy demokratikusabb, egységes Korea jönne létre, Washington védőszárnyai alatt. Ezzel együtt Kína határa mentén hirtelen megjelennének az amerikai és a dél-koreai csapatok.

Másodsorban pedig rengeteg észak-koreai menekül át Kínába. Az észak-koreai rezsim összeomlása egy hatalmas menekülthullámot indítana meg Kína irányába, amit szinte lehetetlen lenne feltartóztatni. Ez azzal járna együtt, hogy destabilizálódna Kína északi része, ahol már így milliós nagyságrendbe tehető az észak-koreai menekültek száma.

Kim Dzsong Un újra bebizonyította, hogy nem hajlandó változtatni édesapja örökségén. Sőt inkább arra készül, hogy még elszigeteltebbé, de egyben erősebbé és kiszámíthatatlanabbá tegye Észak-Koreát. Kim Dzsong Un nagyhatalmi tervei, technikai törekvései és külpolitikai elképzelései csak felgyorsítják a távol-keleti lőporos hordó kanócának égését.

Krajčír Lukács

A forrásokat megtalálod: itt, itt és itt

Kapcsolódó cikkek:

Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Észak-Koreának

Észak-Korea a (Z)űrben