2013. április 16-án a kínai vezetés közzétette a legújabb Fehér könyvét az ország kül- biztonság- és védelempolitikájáról. A dokumentum sok tekintetben eltért az eddig megszokottaktól: a mostani alig 47 oldalas (az előző 105 volt), de sokkal több konkrét adatot közölt a kínai hadseregről és költségvetésről, valamint harciasabb stílusban és hangnemben írták meg. 

A kínai felső katonai vezetés nyilvánosságra hozza az új Fehér könyvet.
A kínai katonai vezetés nyilvánosságra hozza az új Fehér könyvet.

Vörös helyett fehér könyvecskék

 hirdetes_810x300  

A kínai kormány gyakorlatilag mindenről Fehér könyvet ad ki: a környezetvédelemtől kezdve az űrkutatáson át, egészen a befektetésekig. A nemzetvédelemről szóló könyvet 1998 óta (minden második évben) adják ki, amely tökéletesen tükrözi a Kínai Kommunista Párt aktuális külpolitikai stratégiáit és elképzeléseit. 

Amikor a Kínai Népköztársaságot 1971-ben felvették az ENSZ BT-be, akkor a pekingi vezetés – Mao Ce-tung és később Teng Hsziao Ping is ígéretet tett a „be nem avatkozási” politika fenntartására, amely három fontos pontból állt:

  • az el nem kötelezettség
  • a konfrontálódás elkerülése
  • nem fordulni harmadik fél ellen

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy Kína nyíltan vagy titokban nem vett volna részt nemzetközi konfliktusokban: A harmadik indokínai háború során megtámadta Vietnamot, kiképezte  az iszlamista afgán harcosokat a mudzsahedineket, az első Öböl-háború alatt pedig Iránt és Irakot is kiszolgálta fegyverekkel. 

Egy kilőtt kínai tank harmadik indokínai háborúban. Az alig egy hónapos küzdelemben Vietnam sikeresen megvédte magát a kínai támadástól.
Egy kilőtt kínai tank a harmadik indokínai háborúban. Az alig egy hónapos küzdelemben Vietnam sikeresen megvédte magát a kínai támadásoktól.

Azonban az 1989-es tienanmen-téri tüntetés után Kína egy időre elszigetelődött Nyugaton, igyekezett sokkal óvatosabb és békésebb külpolitikát folytatni. Az ezredforduló óta Peking kevés konkrétumokat megnevező, viszonylag nyugodt és semleges hangnemben megírt biztonság és védelempolitikai dokumentumokat adott ki. Hu Csin-tao, az előző kínai elnök, 2005-ben meghirdette a „harmonikus világrendet”, amely négy fő elemre épített:

1. A többpólusú világrend fenntartása

2. Minden országnak joga van függetlenül megválasztania saját társadalmi rendjét

3. Biztosítani kell a civilizációk békés együttélését

4. Az ENSZ BT-ben növelni kell a fejlődő országok képviseletét

Ez az elképzelés nagyban meghatározta a későbbi nemzetbiztonsági Fehér könyvek stílusát. A KKP viszonylag kevés konkrétumot közölt a hadsereg felépítéséről, nem volt rá jellemző a támadó és elítélő hangnem. Fő mondanivalójuk az, hogy a  konfliktusokat lehetőleg tárgyalással és párbeszéddel kell megoldani, nem pedig katonai erővel.

Kínai katonai felvonulás
Kínai katonai felvonulás a Kínai Népköztársaság 62-ik születésnapján.

A sárkány ereje

A legfrisebb kínai Fehér könyv legnagyobb újdonsága az, hogy konkrét adatokat közölt a kínai hadsereg felépítéséről és mennyiségéről, amelyeket eddig igyekezett titokban tartani. A kínai hadseregben 850 ezer tiszt szolgál, a haditengerészet állománya 235 ezer fő, a légierőé pedig 398 ezer. A flottát három részre osztották, amelyek között már egy kínai anyahajó is teljesít szolgálatot . A kínai szárazföldi haderő 18 kombinált hadtestből áll, az ország 7 katonai körzetre oszlik.

Kína első anyahajója, amely 2012 szeptemberében kezdte meg a szolgálatot.
Kína első anyahajója, amely 2012 szeptemberében kezdte meg a szolgálatot

Kína stratégiai nukleáris rakétái a második tüzérségi hadosztály felügyelete alá tartoznak. A Fehér könyv szerint a hadosztály nukleáris ellencsapást mérhet, ha atomtámadással fenyegetik az országot. Az ország hivatalosan közzétett katonai költségvetése 11,2 százalékkal nőtt,  meghaladva a százmilliárd dollárt.  Azonban ebben az adatban nincs benne a fegyvervásárlás és az eladás, tehát a valós szám ennél jóval magasabb.

A feltartóztatási politika

„Kína többoldalú és bonyolult biztonsági fenyegetéseknek van kitéve.”- olvasható többször is a dokumentumban. Bár Peking leszögezi, hogy „Mi nem támadunk, kivéve, ha minket támadnak meg; de a támadást biztosan visszaverjük” vagy „Kína soha nem fog hegemóniára törekedni vagy hegemón módon viselkedni, és nem célja a katonai terjeszkedés” Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ahogy azt már említettük, az eddigi nemzetbiztonsági Fehér könyvektől eltérően sokkal harciasabb a hangnem.

A kínai vezetés úgy látja, hogy az Egyesült Államokat fokozódó jelenléte a Távol-Keleten és a Csendes-óceánon feszültségeket gerjeszt. Washington még George W. Bush alatt  próbálkozott egy kelet-ázsiai szövetségi rendszer kiépítésével. A Demokratikus Partnerség Intézmény célja – Ausztrália, Új-Zéland, Fülöp-szigetek, Japán és Dél-Korea bevonásával – a demokratikus értékrendek közvetítése és az emberi jogok védelme volt. A szervezet hosszú távú deklarált feladata egyfajta keleti NATO és EU keverék létrehozása.

Ennek nem titkolt célja Kína feltartóztatása és körbezárása. Ezt a politikát Barack Obama is folytatta, aki 2012. novemberi körútján növelte a térségben állomásozó amerikai katonák létszámát. Továbbá az akkori konferencián tartott beszédében szorgalmazta az ASEAN-nal való együttműködést és egy esetleges egyesülés lehetősége is felmerült.

Obama a 2012. őszi ASEAN találkozón. Az elnök beszéde egy kelet-ázsiai szövetségi rendszerről komoly vitákat gerjesztett Kínában.
Barack Obama a 2012 őszi ASEAN találkozón. Az elnök beszéde egy kelet-ázsiai szövetségi rendszerről komoly vitát gerjesztett Pekingben.

Véget nem érő szigetviták…

A megváltozott hangnem másik – s jelentőségében sokkal nagyobb – oka Kína határvitái a környező országokkal. A Fehér könyv a nemzetbiztonságra vonatkozóan kijelenti: „egyes szomszédos országok cselekményeikkel bonyolultabbá teszik és súlyosbítják a helyzetet.” Pekingnek komoly szigetvitái vannak nemcsak Japánnal és Tajvannal, hanem a Fülöp-szigetekkel, Vietnammal és Dél-Koreával is. A Tiaojü-szigetek (japánul Szenkaku) szigetek miatt Japánnal már régóta feszült a viszony, a dokumentum bajkeverőnek titulálja a szigetországot.

2012-ben folyamatosak voltak a határsértések, japán és kínai aktivisták saját zászlóikat tűzték ki a szigetekre, miközben az országokban tüntetések zajlottak a nagykövetségek előtt. Kínában a japán-ellenes tüntetők, megtámadták a japán cégeket – mint pl. Honda és a Toyota – japán üzleteket gyújtottak fel és állampolgárokat támadtak meg. 

A japán partiőrség a Szenkaku-szigeteknél.
A japán parti őrség a Szenkaku-szigeteknél.

2013-ban sem csitult a szigetvita. A japán parti őrség szerint a határsértések száma rekordot döntött: tavaly szeptember óta 37 alkalommal sértették meg a kínai hajók a tengeri határokat, amelyre válaszul Japán 306 alkalommal küldte ki F-15-ös vadászgépeit. Peking számára az is bosszantó esemény volt, amikor a hónap közepén Japán és Tajvan megállapodást kötött arról, hogy tajvani halászhajók ideiglenes a Szenkaku-sziget körül szabadon végezhetik tevékenységüket. Tajvan pedig két nappal később – öt év után először – éleslőszerrel tartott hadgyakorlatot  180 kilométerre Kínától, válaszul a kínai fegyverkezésre és a szigetek körüli vitára.

Az éleslőszerrel végrehajtott tajvani hadgyakorlat, amely komoly bírálatokat váltott ki Pekingből.
Az éleslőszerrel végrehajtott tajvani hadgyakorlat, amely komoly bírálatokat váltott ki Peking részéről.

A 2011-es események, mint az arab tavasz és a szíriai polgárháború, valamint az egy évvel későbbi szigetvita újjáéledése és a koreai rakétaválságok arra kényszerítették Pekinget, hogy változtasson a korábbi külpolitikával és nemzetvédelemmel kapcsolatos Fehér könyvek felépítésén, hangnemén és stílusán. Mivel a Távol-Kelet már igazi gócponttá alakult át napjainkban; a kínai vezetés most úgy döntött, itt az ideje úgy viselkedni, mint egy igazi sárkánynak, s nem mint egy pandának.

Krajčír Lukács

A kínai Fehér könyv a nemzetbiztonságról:itt ( angolul)

Forrásokat megtalálod itt és itt.

Előzmények:

Vakító provokáció – Az észak-koreai atomrobbantás

Mao útjai kifürkészhetőek…Generációváltás Kínában

A sárkány karmai: Kína terjeszkedése a Dél-kínai-tengeren

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!