A párhuzamos társadalmak ütközése – Zavargások Nyugat-Európában

2013. május 22-én Lee Bigby-t, a királyi ezred dobosát,  fényes nappal London dél-keleti részén két nigériai származású brit állampolgár meggyilkolta.  Az esetet követően ismét viták kereszttüzébe került az EU tagállamainak migrációs politikája, különösen a muszlimok  integrációja a nyugat-európai városokban. A brit esettel párhuzamosan a svéd lakosság is kénytelen, egy eddig soha nem tapasztalt zavargást  átélni, amely a bevándorlók negyedéből indult ki. Vajon ezek csupán elszigetelt esetek, amelyeket a szegénység és a muzulmán fiatalok identitásválsága váltott ki vagy ez már ténylegesen – Samuel P. Huntington társadalomtudós által elképzelt – civilizációk összecsapása?

A mostani elemzésünkben nemcsak a svédországi zavargásokat és a brit gyilkosságot mutatjuk be, hanem az elmúlt évek nagyobb lázadásait is.

Szellem a palackból

Egyenlőre még kérdéses, hogy Nyugat-Európában  mikor is vette kezdetét  a párhuzamos társadalmak létrejötte. Sokan a 2001.szeptember 11-én bekövetkezett WTC elleni támadást, a 2005-ös franciaországi lázadásokat, vagy a 2004-es madridi robbantást tartják az első modern kori iszlám-keresztény összeütközésnek. Ezenkívül a XXI. század elejére teszik a politikai iszlamizmus nagyméretű elterjedését a Nyugati világban. Azonban ez utóbbi megjelenése Nyugat-Európában jóval előbb, a hidegháború utolsó évében következett be.

Miközben a világ 1989 tavaszán a szocialista táborban zajló változásokkal volt  elfoglalva, addig a nyugati társadalmaknak egy teljesen új fenyegetéssel kellett szembesülniük. Februártól kezdve – szerte Nagy-Britanniában – könyvesboltokat támadtak meg és könyveket égettek el, miközben Párizsból és Brüsszelből is érkeztek hírek rendbontásról és gyújtogatásokról. Az erőszakhullám  kiváltó oka egy regény volt, a Sátáni versek.

Salman Rushdie, az iszlámot és Mohamedet elítélő könyve hatalmas felháborodást váltott ki Európa muzulmán közösségeiben, szinte minden nagyvárosban „Le a hitetlennel” és „Halál Rushide-ra” plakátokkal tüntettek. Az erőszak még inkább fokozódott, amikor az iráni ajatollah; az ország vezetője, Khomeini ajatollah fatvát – haláldekrétumot – adott ki a regény írója ellen. 1989.február 14-én kiadott fatva hatására kiadókat gyújtottak fel és a regény fordítóit pedig megtámadták, sőt nem egyet meg is öltek. Bár Khomeini meghalt, a kitűzött vérdíj mit sem veszített értékéből: azóta jócskán megduplázódott, de ez idáig még senki sem végzett Salman Rushdieval.

   

London elfogadhatatlannak tartotta, hogy egy brit állampolgárt halálra ítéljen egy másik ország vallási vezetője, annak hitbéli meggyőződése miatt. Ezenkívül a nyugati kormányoknak akkor először kellett szembesülniük a bevándorlók szegényes életkörülményeivel és munkanélküliségével. Bár hamarosan alábbhagyott az indulat, a szellem már kiszabadult a palackból.

Identitások válsága

2005. október 27-én  Clichy-sous-Boisban Bouna Traorét, a 15 éves Zyed Bennát, a 17 halálos áramütés érte, miközben próbáltak elrejtőzni egy trafóházban az őket igazoltatni   – más források szerint letartóztatni – kívánó rendőrök elől.  Az esetet követően Franciaország szerte az Észak-Afrikából bevándorolt, többnyire muzulmán fiatalok lázongása és gyújtogatása zajlott egészen november 17-ig. A zavargások eredménye: 274 francia településről érkezett rendbontással kapcsolatos hír, 9193 kiégett autó és mintegy 3000 letartóztatás,s körülbelül 200 millió eurós károk keletkeztek. Az erőszakhullám nem maradt meg Franciaország határain belül, hanem az továbbterjedt Belgiumba és Németország egyes részeibe is.

Azonban most mindjárt hozzá kell tennünk, hogy a franciaországi, majd pedig később az olaszországi és a londoni lázadásokat elsősorban nem a civilizációs különbségek váltották ki. A  szegénység, a bevándorlók rossz életkörülménye és a körükben tapasztalt nagy munkanélküliség a zavargások kiváltó oka. Ehhez még hozzá kell tenni a második és a harmadik generációs muszlim fiatalok identitásproblémáját is.

A francia területen született, csak franciául beszélő,  a többségi társadalomhoz nem alkalmazkodó fiatalokról van szó. Szemükben a teljesen szekularizált francia állam intézkedései az iszlám vallással összeegyezhetetlenek, számukra fontosabb a hovatartozás kérdése és a civilizációs értékek fenntartása, mintsem a nyugati jólét és szociális rendszer. Továbbá szerintük a nyugati országok háborúi a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, nem más, mint egy modern kori keresztes hadjárat az iszlám ellen.

A lángoló svéd asztal

2005 óta többször előfordult, hogy a franciaországihoz hasonló, de kisebb mértékű rendbontások zajlottak más nyugat-európai nagyvárosokban. 2008-2009-ben Olaszországban, 2011-ben Londonban törtek ki zavargások. Svédország – amely eddig viszonylag megúszta a bevándorlók és a helyi lakosság közötti összetűzéseket – 2013.május 18-án tapasztalhatta meg a káoszt.  Ezen a napon a svéd Hubysban egy 69 éves, késsel hadonászó férfit halálosan megsebesítettek a svéd rendőrök, s ezt sokan úgy értelmezték, mint a bevándorlókkal szembeni intolerancia megnyilvánulását.

Stockholm egyik külvárosában kezdődtek a zavargások, ahol legalább 100 gépjárművet és egy bevásárlóközpont gyújtottak fel a randalírozók. A helyszínre siető rendőröket kövekkel dobálták meg, hárman megsérültek. Az elmúlt héten egymás érték az összecsapások: a múlt héten hétfő éjjel 11 járművet és négy szemétkonténert gyújtottak fel, ezúttal a tűzoltókat is támadás érte. Május 23-án Rinkebyben legalább tizenöt autót gyújtottak fel, és Vällingbyben egy metróállomásban okoztak kárt. Két iskola és egy újabb rendőrőrs is a lángok martalékául esett. Malmőben és  Linköpingben nyolc autót, egy iskolát és egy óvodát gyújtottak fel.

Akárcsak a francia zavargásokban, itt is főleg a fiatalok követték el a bűncselekményeket. A becslések szerint 50-100  személy (köztük 12-13 évesek is)  felelősek a károkért.  Ugyanakkor  Svédországban most van egy új elem is: a helyi, svéd szélsőjobboldal aktivizálta magát, s hírek érkeztek a bevándorlók elleni támadásokról is. Stockholmban például 18 szélsőjobboldali aktivistát tartóztattak le, akiknek az autója tele volt fegyverekkel és bevándorlók lakta negyed felé tartottak.

Szélsőségek hajnala?

Miközben Svédországban egyre nagyobb méreteket öltött a zavargás, addig Nagy-Britanniát egy fényes nappal elkövetett gyilkosság rázta meg. Lee Bigby-t a nyílt utcán elütötték, majd két nigériai származású férfi bárddal és késekkel végzett vele. Ezután az egyik elkövető, egy videokamera előtt magyarázta a tettét:  „harcolnunk kell ellenük, ahogy ők is harcolnak ellenünk … szemet szemért, fogat fogért”.  A két elkövetőt letartóztatták, majd David Cameron brit miniszterelnök terrortámadásnak minősítette az esetet.

A gyilkosságot nemcsak a brit kormány, hanem a helyi muzulmán közösség is elítélte. Azonban ez nem csökkentette a bevándorlók elleni felháborodást és az iszlamofóbiát. A brit szélsőjobboldali párt azóta tüntetések szervez, sőt egyfajta Brit Gárda felállítását tervezi. 2013. május 27-én a rendőrség a londoni mecset elleni támadás tíz tagját letartóztatták. Ugyanezen a napon  a brit szélsőjobboldal megmozdulást tartott és a tüntető tömeg egészen a Down street 10-es házig – Cameron lakhelyéig – jutott.

Az Európai Unió tagállamainak ismét szembesülniük kellett az iszlám bevándorlók által jelentett kihívással. A mostani események kellemetlen tanulságul szolgának a nyugati kormányoknak arról, hogy a bevándorlással kapcsolatos problémákat és a két civilizáció közti feszültséget nem lehet csak úgy szőnyeg alá söpörni. A multikulturalizmus, a liberális demokrácia elvei és egy befogadó társadalom nem oldja meg a konfliktusokat, az olyan filozófia, mint pl. „hagyjuk élni őket, úgyis alkalmazkodnak” nem vezetnek eredményre az iszlám esetében. Épp ellenkezőleg: a multikulti elképzelés  párhuzamkulti  társadalmat hozott létre Nyugat-Európában. 2010-ben Angela Merkell és később pedig  David Cameron is elismerte:  „A multikulturális társadalom építéséről szóló kísérlet megbukott.”

Kérdés, hogy mennyire késő ez a felismerés, s ez hová vezet a jövőben? A  muszlim kisebbséghez köthető zavargások még spontán keletkeznek, viszonylag szervezetlenek, szélsőséges eszméket valló fiatalok követik el, s az indulatok egy-két hónap leforgása alatt lecsillapodnak. Azonban joggal merül fel a kérdés: Ha pusztán az érzelmek által irányított fiatalok támadása ilyen nagy felfordulást tud okozni Nyugat-Európában, akkor mire lenne képes egy nagyon jól összehangolt, hideg fejjel gondolkodó és megfelelően felszerelt csoport?

A legrosszabb az egészben az, hogy a nyugati kormányok és a baloldal továbbra sem hajlandó foglalkozni ezzel a problémával. Ezzel lényegében a szélsőjobboldali pártok malmára hajtották a vizet. A svédországi és a brit esetben is már a szélsőjobb, megunva a helyi kormányok békéltető és integráció politikáját, úgy döntött, hogy maga veszi kézbe az iszlámkérdést, s erőszakra erőszakkal válaszol. Ez pedig középtávon egy olyan korszak kezdetét jelentheti, amikor mindkét fél szélsőséges elemei heti rendszerességgel csapnak össze az utcákon. Kissé talán negatívra sikerült jövőkép, ám itt az ideje szembenézni azzal, hogy az iszlám jelentette kihívás mellett nem lehet csak úgy elhaladni.  A civilizációk összecsapásának  fő színterei már nemcsak a nyugati világ és az iszlám világ külső határai, hanem  Nyugat-Európa nagyvárosai is.

Krajčír Lukács

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

Felhasznált könyvek: dr. Kalmár Zoltán: Egy évtized Khomeini vonzásában – A politikai iszlám előretörése Ázsiában és Európában. Budapest: Áron Kiadó, 2011. 115-135 o.

Corinna Milborn: Európa: az ostromlott erőd – A bevándorlás fekete könyve. Budapest: Alexandra Kiadó, 2008.

Internetes forrásokat megtalálod: itt, és itt.

Ajánlott bejegyzések:

Tolerancia-diktatúra Európában. Lemondunk értékeinkről?

Monokulti Slovenská