A szekularizáció visszavág – Tüntetések Törökországban

Az isztambuli tüntetések a világ közvéleményén kívül talán magát az ankarai kormányt lepték meg a legjobban. Semmiféle konkrét előjele nem volt annak, hogy a stabil gazdasági fejlődést mutató, az arab és  a nyugati világban is nagy népszerűségnek örvendő Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök és az Igazság és Fejlődés Pártja ( későbbiekben  AKP) ellen ilyen hatalmas méretű zavargások törhetnek ki.

Nem látja a fától a parkot…

Az egész isztambuli tüntetés-sorozat egy Gezi nevű park átépítése miatt kezdődött,  itt akarták ugyanis felépíteni  Isztambul 95. plázáját. A közelben lévő Atatürk Kulturális Központ helyére pedig a miniszterelnök egy mecsetet kívánt felhúzni. Először az egyetemisták és az építészek kezdtek tüntetni, kb. 300-400 emberrel a parkban. Ez még kevés figyelmet váltott ki, mivel Törökországban gyakoriak a természetvédelemmel és a környezet megóvásával kapcsolatos demonstrációk.

A mostani tüntetés kiváltó oka a török rendőrség durva beavatkozása volt. Május 31-én hajnalban az isztambuli rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be, valamint felégette az aktivisták sátrait. Erre válaszul mintegy 10 000-en vonultak a Taksim-térre. A helyzet itt is hasonló volt, a rendőrség igyekezett erőszakkal elfojtani a megmozdulásokat, de a demonstrálók nem hagyták magukat, s komoly összecsapásokra került sor. Később már helikopterről is lőtték a könnygázt-és füstgránátot. A tüntetők  igazi népfrontot alkottak, ugyanis az ellenzéki pártoktól a környezetvédőkön át az anarchistákig bezárólag szinte a teljes török politikai spektrum megjelent a Taksim-téren.

   

Június 1-től pedig már óriási méreteket öltöttek a tüntetések; a közösségi oldalakon már „isztambuli és török tavaszról” beszélnek. A török – de azért valljuk meg, a nyugati média is – igyekszik minél kevesebbet tudósítani az eseményekről. (Van egy fénykép, amelyen az látszik, hogy miközben a CNN az isztambuli demonstrációkról közöl felvételeket, addig annak török változata pingvines természetfilmet vetít). A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a zavargások átterjedtek más városokba is. Az eddigi mérleg:  több, mint 200 tüntetés  67 városban, 1700 letartóztatott ember, 484 személyt szállítottak kórházba, s eddig meg nem erősített információk szerint négy ember életét vesztette az összecsapásokban. Felröppent az a hír is, hogy a vietnami háborúban használt növényirtó szert – az Agent Oranget – vetettek be a tüntetők ellen.

Társadalmi vita

A tüntetők hamarosan Erdogan és AKP ellenes transzparensekkel jelentek meg. Az AKP már 2002 óta vezeti Törökországot, Erdogant kétszer újraválasztották. 2011-ben a szavazatok közel 50%-át szerezte meg. Az AKP elfogadottsága főleg vidéken hatalmas. Erdogan még most is az egyik legnépszerűbb politikusnak számít. A tüntetések kiváltó okai nem gazdaságiak: Törökország a világ 13-ik legerősebb gazdasága, évi GDP növekedése 8-10%, dacára a nyugati világot sújtó válságnak.

Rohamosan fejlődik a mezőgazdaság az iparral együtt. A török lakosságban hihetetlenül magas a fiatalkorúak aránya, akik pár éven belül kikerülnek a munkaerőpiacra. Erdogant az arab világban, különösképp Egyiptomban, Palesztinában, Líbiában, nagy tisztelet övezi. Külpolitikája inkább nagyhatalmi-nacionalista, mintsem iszlamista. Erre számtalan bizonyíték van.Ha kell, puha, békéltető politikát követ: lásd a Kurd Munkás Párttal való megbékélés, valamint az izraeli-török viszony javulása; s van, amikor keményebben lép fel, mint például a Ciprus körüli gázvita, vagy a szíriai polgárháborúba való beavatkozás Bassár el-Aszad ellenes kijelentéseivel és a felkelők támogatásával.

Ezt a hatalmas tüntetés-sorozatot elsősorban a török társadalomban húzódó nagy törésvonal, a szekularizáció és az iszlamizáció közti ellentét váltotta ki. Az AKP-ban főleg az iszlamizációt támogató politikusok ülnek, akik megpróbálják a háttérbe szorítani a világi ellenzéket – Kemal Kilicdaroglu és a Köztársasági Néppártját (CHP) – és az iszlám valláshoz közeli törvényeket alkotni. Ilyen volt például a fejkendő viseletét tiltó törvény megsemmisítése, vagy az alkohol  korlátozása. Törökországban továbbá évek óta vita zajlik a mecsetek építése körül. Érdekes módon nem az idősebb generáció az AKP fő hatalmi bázisa: a fiatal generációban (leginkább vidéken) közel 80%-os az iszlám szimpatizánsok és nacionalisták aránya.

Június 3-án Erdogan Marokkóba utazott, ami azt mutatja, hogy Ankara nem tartja túl nagy fenyegetésnek az eseményeket, bár valószínűleg a kormányt is váratlanul érték a fejlemények. Főleg az okozott meglepetést, hogy már a fővárosban is hasonló megmozdulásokra került sor, miközben a külföldön érő török közösségek is aktivizálták magukat, leginkább Németországban. Berlinben 1600-an vettek részt a megmozdulásban, Stuttgartban 1500-an, Hamburgban 1200-an vonultak az utcákra, Kölnben és  Duisburgban pedig százak tüntettek. Tüntetések várhatóak még Münchenben, és Frankfurtban is.

Visszacsapó pöröly?

A mostani tüntetéseknek azonban van egy nagyon érdekes előzménye, amelyre eddig nagyon kevesen figyeltek fel. A múlt hónapban zajlott ugyanis az utolsó fázisa annak a persorozatnak, melyben török tábornokokat és újságírókat ítéltek el egy puccskísérlet miatt. A Pöröly hadművelet célja lett volna az AKP katonai útón való elmozdítása és egy újabb, a hadsereg által ellenőrzött világi kormány felállítása. Ellenben a katonai vezetés szerint ez a tervezet valójában egy hadijáték forgatókönyve volt.

Mindenesetre 2010. januárjában egy ötezer oldalas iratcsomag került a Taraf liberális napilaphoz, amelyben részletesen leírják a Pöröly hadművelet megvalósítását. A hadsereg robbantásokat hajtatott volna végre mecsetekben, ezzel párhuzamosan tüntetéseket szervezett volna, miközben egy török vadászgépet szándékosan lelövettek volna a görög légtérben. 86 katonai tisztet – köztük a légierő és a haditengerészet vezetőjét – valamint 300 civilt tartóztattak le és ítéltek börtönbüntetésre. 2013. április 8-án, ismételten csak Isztambulban, több ezren tüntettek a bíróság épülete előtt, de ez még nem kapott nagy médiafigyelmet.

A Pöröly hadművelet kísérteties hasonlóságot mutat az Ergenekon nevű csoport államcsínyével is. A feltehetően 2001-ben szerveződő csoportot akadémikusok, értelmiségiek, újságírók, politikusok, hírszerzési emberek és a rendőrség tagjai hozták létre. Céljuk volt az AKP iszlamizációjának visszaszorítása. A megvalósítása a tervek szerint úgy történt volna, hogy egy Erdogan elleni tüntetést – a Ergenekonhoz közel álló rendőrtisztek – durván levernek, amellyel csak provokálnák a szélsőségeseket, főleg az anarchistákat. Az utcai harcokért az AKP-t tennék felelősé, s a török hadsereg a közrend védelme érdekében beavatkozna. Csakhogy a tüntetőkkel együtt Erdogant is menesztenék. 2007-ben lelepleződött a csoport, s 2010-re közel kétszáz embert börtönbüntetésre ítéltek. Érdekesség azonban, hogy nem mindenki került fogságba, egy-két szervezőt  mindenféle magyarázat nélkül szabadon bocsátottak.

Kövesd a Körképet a Facebookon is!

A török társadalmat rendkívül megosztja az Ergenekon-csoport és a Pöröly-hadművelet.  Egyesek szerint valóban készült államcsíny az AKP ellen, mások szerint azonban ezt az egészet maga Erdogan kezdeményezte és szervezte meg. A meghiúsult puccskísérletek után ugyanis mindig meg tudta erősíteni a hatalmát, s átvinni az iszlámhoz közel álló törvénytervezeteket, valamint gyengíteni a hadsereg hatalmát.

Mindenesetre semmi meglepő nincs azon, hogy Erdoganék tényleg aggódtak egy esetleges puccs miatt. Kemal Attatürk óta a török haderő a szekularizáció és az európaizálódás bástyájának számított. Rendszerint mindig beavatkozott, amikor veszélybe került a demokrácia. Eddig négyszer zavarták el az éppen aktuális kormányt, mégpedig 1960-ban, 1971-ben, 1980-ban és 1997-ben. Legutóbb magát Recep Tayyip Erdogant is letartóztatták, aki akkor Isztambul polgármestere volt.

Repedés a falon

Erdogan és az AKP igyekszik jelentéktelen, pár ezres, szélsőségesek által gerjesztett megmozdulásnak beállítani a demonstrációkat. Bár még mindig hatalmas támogató bázisa van a pártnak, a törökországi események kiterjedtsége és nagysága azt bizonyítja, hogy évek óta komoly ellentétek feszültek a szekularizáció és az iszlamizáció hívei között, amellyel az ankarai kormány nem törődött.

Egyenlőre még kérdéses, hogy Erdoganra nézve milyen következményekkel járnak majd a törökországi tüntetések (további képek  itt láthatóak.)  A mostani török miniszterelnök terve az volt, hogy  egy  alkotmánymódosítással megerősíti elnöki jogköreit. Erdogan nem titkolt célja, hogy  2023-ban is, Törökország fennállásának századik évfordulóján is ő legyen az ország élén.

Krajčír Lukács

Forrásokat megtalálod: itt, itt, itt és itt

Előzmények:

Pax Ankara – Törökország régiópolitikai sikerei

Ugrásra készen: A szír-török válság

Lehűlésre várva – A ciprusi EU-elnökség és Törökország

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!