Háborúból forradalomba – Szudán a válságok útvesztőiben

2013. szeptember 26-a óta szinte folyamatosan zajlanak a tüntetések Szudánban. A helyi ellenzék  „szudáni tavaszról” beszél, melynek célja Omar Hassan al-Bashir elnök eltávolítása az ország éléről. A népirtással és Szudán kettészakításával vádolt államfő egyelőre még képes úrrá lenni a helyzeten, azonban a szudáni gazdaság így is az összeomlás szélére került. Ennek oka nem a hetek óta tartó zavargások.  Az ország 2011-ben kettészakadt: a kőolajban gazdag területek Afrika legfiatalabb államába, Dél-Szudánba kerültek.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

Cikkünkben al-Bashirt és a kegyetlen polgárháborúit, Szudán kettészakadását, a kőolaj feletti harcot és napjaink tüntetéseit mutatjuk be.

Véget nem érő polgárháborúk

Szudán 1954-ben nyerte el függetlenségét, de azóta az ország lakossága – egy tíz éves időszakot eltekintve – folyamatos polgárháborúban él. Omar Hassan al-Bashir 1989-ben puccsal ragadta magához a hatalmat és igyekezett véget vetni az akkor már 6 éve óta tartó polgárháborúnak, amely főleg Szudán déli részén zajlott. A Dél-Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg (Sudan People’s Liberation Army, SPLA) azonban kemény ellenfélnek bizonyult, a szudáni hadsereg létszám és haditechnikai fölénye ellenére sem tudta őket legyőzni. A polgárháború leginkább etnikai-vallási okok miatt zajlott, északon ugyanis arabok és muszlim vallásúak éltek, miközben délen főleg keresztények és fekete-afrikai törzsek (dinkák, a nuerek és a sillukok) laktak. Végül 2005-ben a felek csupán nemzetközi nyomásra voltak hajlandók békemegállapodást kötni.

Ennek a „békének” viszont az volt az oka, hogy Szudán 2005-ben egyszerre három (!) háborút is vívott.  2003-ban a szudáni  kb. 493 180 km² területű Darfúr tartományban két afrikai csoport (a Szudáni Felszabadító Hadsereg és az Igazságosságért és Egyenlőségért Mozgalom) támadást intézett a kormányerők ellen. Al-Bashir bombázással és a rettegett dzsandzsavík – fekete-afrikai, arabul beszélő és muszlim vallású lovasok – bevetésével válaszolt, akik kifosztották a lakosságot és megerőszakolták a nem arab nőket. 2004 április 11.-én hiába lépett életbe fegyverszünet, azt a mai napig egyik fél sem tartja be. Szudán ráadásul 2005-2007 között még a nyugati szomszédjával, Csáddal is háborút vívott. Al-Bashir aktívan támogatta a Demokrácia és Szabadság Mozgalmat a csádi polgárháborúban, s a szudáni hadsereg gyakran be is tört az ország területére.

Afrika legfiatalabb országa

   

Al-Bashir kénytelen volt beleegyezni az ENSZ azon rendelkezésébe, miszerint Dél-Szudánban szavazást tartanak a jövőbeni függetlenségről. 2009-ben  meg is indult a nagyméretű fegyverkezés mindkét fél részéről, mivel a pontos határok még mindig kérdésesek voltak. Az Egyesült Államok igyekezett elejét venni annak, hogy ismét háború törjön ki a térségben, ezért levette Szudánt a terrorizmust támogató országok listájáról, enyhítette a büntetőszankciókat, valamint elengedte 50 milliárdos államadósságát. Kína hasonlóképpen cselekedett: a befektetések és fegyvereladások számának csökkentésével igyekezett nyomást gyakorolni Kartúmra.

2011. január 9-én vette kezdetét a Dél-Szudán függetlenségéről szóló referendum. A népszavazás érvényességére szükség volt ahhoz, hogy a szavazóképes lakosság legalább 60%-a a szavazóurnákhoz járuljon. Végül 3,2 millióan mentek el szavazni (kb. 80%) és a függetlenségpártiak győzetek (98%).  2011. július 9-én kikiáltották az önálló Dél-Szudánt. Az ország fővárosa Juba lett. A többséget kitevő dinka törzs tagját, Salva Kiir Mayardit, választották meg első elnöknek. 2011. július 14-én felvették őket az ENSZ-be, július 28-án pedig az Afrikai Unióba.

Marakodás a fekete aranyért

A függetlenséget azonban ezután sem követte béke. A két Szudán közötti konfliktusok legfőbb kiváltó oka a kőolaj. Az elmúlt években a régióban – sőt egyedülálló módon talán egész Afrikában – Szudán tíz százalék fölötti GDP növekedést tudott produkálni, még a szankciók és a háborúk ellenére is. Bár a bevétel jelentős része az elit zsebébe landolt, de azért valamennyi mégis jutott az életszínvonal emelésére és az infrastruktúra kiépítésére. Szudán a 21. század elején Afrika második legnagyobb kőolaj kitermelőjévé vált. Az ország kettészakadása azonban rendkívül megnehezíti a fekete arany exportálását, mivel az olaj nagyrészt délen található, miközben a teljes feldolgozóipar északon helyezkedik el.

A kőolajban gazdag területekért termésyetesen azonnal megindult a harc. Al-Basir megerősítette a szudáni katonai jelenlétet az ország déli részén, folyamatosan hajtott végre etnikai tisztogatásokat, vagy éppen betört az új állam területére. Az itt tevékenykedő ENSZ-kéksisakosok tehetetlenek voltak, gyakran érte őket támadás mindkét oldal részéről.

Végül Dél-Szudán megelégelte, s 2012. márciusában offenzívát indított az északi területekre. Nemcsak kiszorították al-Basir hadseregét, hanem elfoglalták a szudáni hegligi olajmezőt is. Mivel ez a terület adja Kartúm kőolaj-kitermelésének több mint felét, ezért a szudáni elnök szinte mindent bevetett, hogy visszafoglalja ezt a fosszilis nyersanyagban gazdag régiót. A szudáni légierő napokon át bombázta Dél-Szudánt, miközben nagy szárazföldi erőkkel igyekeztek visszaszerezni Hegliget. Végül a délieknek – több győztes összecsapást követően – vissza kellett vonulniuk al-Bashir erői elől és a két ország vezetése ismét tárgyalóasztalhoz ült.

Országos felfordulás

Bár Al-Basir győztesen került ki a harcokból, de ez aligha javított népszerűségén. Az ország kettészakadása és a hegligi olajmezők körüli csaták jelentős anyagi kiesést jelentettek Kartúmnak. A kínai támogatás, akárcsak a nyugati segélyek száma, alaposan megcsappant. Ebből kifolyólag a kormány folyamatosan csökkentette kiadásait és megszüntette a támogatásokat. A szudániak körében akkor telt be a pohár, amikor al-Basir megszüntette az üzemanyag ártámogatást.

Eddig legalább ezer embert tartóztattak le, miközben az internetet is teljesen lekapcsolták Szudánban. A helyi emberi jogvédő szervezetek szerint legalább 150 ember halt meg a rendőrökkel vívott utcai összecsapásokban. A feldühödött tüntetők több mint 40 benzinkutat gyújtottak fel és legalább 13 buszt rongáltak meg a fővárosban. Emellett a zavargóknak több kormányzati épületbe is sikerült betörniük, ahol szintén komoly károkat okoztak. A szudáni kormány közben elrendelte az Al Arabiya TV kartúmi irodájának bezárását és a csatorna helyi tudósítóját kihallgatták. Néhány egyetemet is azonnal bezártak, miközben már arról is érkeztek hírek, hogy a középiskolások is tüntettek Nijálában.

2011-ben Szudán, amely korábban Afrika legnagyobb országa volt (most Algéria lett e cím birtokosa) kettészakadt és vége szakadt látványos gazdasági fellendülésének. A tüntetések még mindig tartanak, s a külföldön élő szudániak (pl.  Németországban, Franciaországban) is megmozdulásokat szerveznek, követelve a szudáni elnök távozását.

A tét nem kicsi: Al-Bashir bukása komoly következményekkel járhat a régióra nézve, amely nemcsak a térség országainak egymáshoz való viszonyát helyezheti új alapokra, hanem teljesen átrendezheti a nagyhatalmak (Egyesült Államok, Kína) Afrika-politikáját is.

Krajčír Lukács

Internetes források: itt, itt és itt

Kapcsolódó cikkek:

Ez történt Európán kívül 2012-ben

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!