Külügyek

Befagyott a feszültség? Enyhülés jelei a Koreai-félszigeten

Phenjan eddig soha nem látott, szinte történelmi jelentőségű lépésre szánta el magát: október 25-én a fogva tartott 516 dél-koreai állampolgár közül hatot  szabadon engedett, akiket még 2010-ben tartóztattattak le az észak-koreai koreai határőrök. Kim Dzsong Un az ilyen és ehhez hasonló “apró gesztusokkal” igyekszik elérni, hogy legalább minimális szinten normalizálódjon a két Korea viszonya.

A tavalyi nukleáris robbantás óta folyamatosan növekedett a feszültség a térségben, s ez év májusában már egy esetleges második koreai háború képe is megjelent a horizonton. A Kedves Vezető utóda viszont egy kicsit elszámította magát, egyetlen szövetségese, a Kínai Népköztársaság hátat fordított neki.

Kim Dzsong Un a tábornokai körében. Háttérben az Egyesült Államok leigázásának terve...
Kim Dzsong Un a tábornokai körében. Háttérben az Egyesült Államok leigázásának terve…

Kim elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik…

A tavalyi műholdfellövés és a 2013. február 2-án lezajlott nukleáris robbantás óta szinte szélsebesen romlott meg a két Korea viszonya. A feszültséget tovább növelte, hogy Phenjan március 8-án semmisnek nyilvánított minden meg nem támadási szerződést. Áprilisban teljesen lezárták a határokat, a dél-koreaiak nem léphettek be az ország területére. Ezzel csapást mértek a koreai megbékélés és együttműködés egyik szimbólumára, a Keszong ipari parkra. A dél-koreai munkások ott ragadtak az üzemekben, akik végül május 3-án térhettek vissza a hazájukba. Minden termelés leállt Keszongban, amely Észak-Korea egyetlen jelentős külföldi devizaforrásának számított.

A Keszong ipari park
A Keszong ipari park

Ezt a helyzetet azonban nem lehetett sokáig fenntartani. Phenjan a kínai segélyek fokozásával igyekezett életben tartani az amúgy is súlyos  pénzügyi és termelési problémákkal küszködő országot. Csakhogy elege lett abból, hogy az új észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un teljesen irányíthatatlanná vált, még Peking sem képes befolyásolni őt. (Állítólag a Kínai Kommunista Pártban felmerült az az elképzelés, hogy a kínai titkosszolgálat megöli az észak-koreai diktátort és helyébe egy sokkal pragmatikusabb személy kerül az ország élére).

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

 

Azonkívül, hogy a kínai állami sajtó folyamatosan bírálta Észak-Koreát – olyan riportokat és történeteket közölve, miszerint nagyon durván átverik és zaklatják a kínai turistákat – Peking komolyabb lépésre szánta el magát: megszakított mindenféle kapcsolatot az észak-koreai külkereskedelmi bankkal, amely lényegében a hadiipart finanszírozza. Jelentősen megcsappant az áruforgalom a két ország között,  leállt a luxustermékek szállítása – köztük a nyugati pornófilmek (!) – az észak-koreai elitnek.

A Jalu határfolyón épült Barátság híd. Május óta jelentősen lecsökkent a forgalom
A Jalu határfolyón épült Barátság híd. Május óta jelentősen csökkent a forgalom

Fejmosás után

Kim Dzsong Unnak ezután nem maradt más választása, mint kicsit visszakozni és visszavenni az agresszívebb hangnemből. Már májusban óvatos lépésekre szánta el magát. Először is menesztette a hadügyminisztert és pár keményvonalas tábornokot. A KCNA (Észak-Koreai Hírügynökség) javaslatokat tett közzé a két Korea közötti kommunikációs kapcsolatok helyreállításáról vagy a turizmus újrakezdéséről. Nem egész egy hónappal a Keszong bezáratása után az észak-koreai diplomácia már tárgyalt a dél-koreaiakkal az ipari park újbóli megnyitásáról.

Az egyeztetések elég döcögősen zajlottak, többször el is ragadtak. Június elején került volna sor egy miniszteri találkozóra Szöulban, de a felek nem tudtak megállapodni sem a személyekben, sem pedig a napirendben. Végül komolyabb eredményeket csak szeptemberben sikerült elérni: a hónap közepén Szöul és Phenjan megállapodott az ipari park teljes újraindításáról. Az albizottságok megegyeztek az átkelési pontokról, vámokról és kommunikációs lehetőségekről, többek közt egy mobiltelefon-hálózat kiépítéséről is.

A nők bálványa
Kim bácsi a nők bálványa…

Az enyhülés ugyanakkor korántsem vonatkozik az észak-koreai rezsim belpolitikájára, továbbra is sárba tiporja az általános emberi jogokat. Persze ideológiai szinten minden rendben van, nem egy plakát hirdeti az országban, hogy “Mi vagyunk a világ legboldogabb gyermekei.”  Kim Dzsong Un például azzal igyekszik javítani az országa imázsán, hogy nemrég körúton járt Kínában és “mint kitűnő befektetési lehetőségként” említette az észak-koreai államot. Október 17-én hatalmas ünnepi keretek között megnyitották a Munszu akvaparkot Észak-Koreában. A létesítmény különböző csúszdákkal és medencékkel várja látogatóit, amely akár 8000 fő befogadására is alkalmas. Továbbá nemrég fejezték be Észak-Korea első síparadicsomát, amely teljesen alkalmatlannak tűnik – két sífelvonó is van, de egyik sem működik – bármiféle sportesemény megrendezésére. Tíz hónapon át építették, s a költsége elérte a 400 millió eurót.

Az észak-koreai akvapark
Akvapark az acélpiramis árnyékában

A rezsim azonban semmit nem változott. Augusztus végén tucatnyi kollégájával együtt kivégezték Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor volt barátnőjét, Hjon Szong Volt. Az énekesnőt pornográf videók készítésének és terjesztésének vádjával ítélték halálra, ami valójában csak egy táncos videó volt. Az észak-koreai diktátor egykor szerelmes volt a nőbe, de annak édesapja – Kim Dzsong Il –  arra kényszerítette a fiát, hogy hagyja ott a lányt. A lány családját munkatáborba zárták, ami talán rosszabb a halálnál. Főleg annak tükrében, hogy nemrég derült ki: a politikai foglyokon rendszeresen kísérleteznek, különböző vegyi anyagokat és mérgeket juttatnak a szervezetükbe. Egész családokat raknak “üvegkalitkákba”, ahol a tudósok megfigyelhetik a leendő észak-koreai vegyi fegyverek emberre gyakorolt hatásait.

Az elátkozott szerelem
Az excsajom szelleme: Hjon Szong Vol –

A kardcsörte maradt

Az enyhülés jelei ellenére koránt sincs még teljes béke és nyugalom a Koreai-félszigeten. Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán egy közös hadgyakorlatot tartott a térségben, amely alaposan kiverte a biztosítékot az észak-koreai katonai vezetésben. A hadsereg vezérkarának szóvivője közleményt adott ki, miszerint az egységek rendkívüli parancsot kaptak arra, hogy álljanak készen egy hadművelet bármikori elindítására. Ezenfelül az észak-koreai hadsereg áttelepítette a ballisztikus rakétáit a kínai határ közelébe, hogy minél nehezebbé tegyen egy esetleges katonai csapás végrehajtását az észak-koreai IBM (interkontinentális ballisztikus rakéták) ellen, mivel az amerikai és a dél-koreai bombák könnyen Kína területére csapódnának be. Ez pedig nem kis diplomáciai bonyodalmat hagyna maga után.

A szeptemberi közös hadgyakorlat
A szeptemberi közös hadgyakorlat

Észak-Korea ugyan évtizedekkel van lemaradva a nyugati hadi technológiához képest, de azért van néhány terület, ahol bizony jelentős hátrányt sikerült ledolgoznia (igaz még közelében sincs a dél-koreai haditechnikai színvonalnak). Például senki sem gondolta volna, hogy a kiberhadviselés területén a kommunista ország történelmet ír: Június 25-én Pak Gun Hje dél-koreai elnök asszony irodáját északi hackerek támadták meg és “Éljen a Nagy Vezérünk” szlogeneket helyeztek el az oldalon. A szöuli miniszteri források szerint tavasz óta állandóan feltörik és megbénítják a minisztériumok és a televíziós szerkesztőség weboldalait. Phenjan a nukleáris töltetek fejlesztését sem hagyta félbe, mivel újraindította  a jongbjoni nukleáris központban lévő, öt éve leállított atomreaktorát. Azonfelül, hogy képes az atombombák előállítására, komoly biztonsági kockázatot jelent az 1950-es években épült reaktor.

A Jongnjongi-atomreaktor
Füst száll fel az újraindított jongbjoni-atomerőműből

Úgy tűnik, hogy Phenjan gazdasági okok miatt rákényszerült arra, hogy visszavegyen a korábbi agresszív hangnemből és Kim Dzsong Un is ráébredt arra, hogy Kína nélkül az észak-koreai rezsimnek nemhogy napjai, de csupán órái lennének hátra. Ugyanakkor ez még nem jelenti azt, hogy megnyugodott volna a légkör a Koreai-félszigeten és ismét kezdetét venné egy újabb “napfénypolitika” a két Korea között, mivel ezt az észak-koreai atomrakéták megakadályozzák.

Krajčír Lukács
Forrásokat megtalálod: itt, itt és itt

Ajánlott írások a témában:

1. Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Észak-Koreának

2. Vakító provokáció – Az észak-koreai atomrobbantás

3. Elszigetelődésből kiváló – Keszong bezáratása

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket