Thaiföldön közel tíz éve húzódik az a belviszály, amely minden jel szerint most érte el csúcspontját. Az ellenzék által szervezett tüntetések teljesen megbénították a délkelet-ázsiai országot, eddig mintegy félmillió turista mondta vissza helyfoglalását, ami komoly csapást jelent a thai gazdaságnak. Mivel a rendkívüli állapotok bevezetése sem hozta meg a nyugalmat, a legtöbben ismét a hadsereg beavatkozásától tartanak.

A Körkép összefoglalójában az elmúlt évek legnagyobb thaiföldi tüntetéseit, a december óta tartó belpolitikai válságot és a katonai puccsokat elemezzük.

Thailand 1

Nyugtalanság a paradicsomban

A thaiföldi demokrácia 1973 óta tart, de korántsem volt a nyugalom és a béke szigete: egymást követték a zavargások, puccskísérletek, puccsok, katonai kormányzások. A mai válság gyökerei egészen 2001-ig, a populista párt vezetőjének, Thakszin Sinavatra hatalomra kerüléséig nyúlnak vissza. Kezdetben leginkább a szegények és a munkások támogatták őt, az elnök szociális programokkal igyekezett biztosítani a hatalmát. Rövid időn belül azonban komoly korrupciós és sikkasztási botrányokba keveredett, az ellenzék – a demokraták és a royalisták – azonnal támadni kezdte őt. Thakszin hatalmának és az ellen folyó tüntetéseknek 2006-ban katonai puccs vetett véget, amit még később részletezünk.

Thakszin Sinavatra: Érdekes jelzés...
Thakszin Sinavatra: Érdekes jelzés…

A 2007-es parlamenti választásokat meglepő módon megint a már megbuktatott Thakszin nyerte és az őt támogató pártok kerültek hatalomra. Ez azonban még inkább nem tetszett az ellenzéknek, akik az alkotmánybíróság segítségével 2008-ban feloszlatták a kormányt. Thakszin külföldre menekült, 81 millió fontért megvásárolta a Manchester City Football Clubot. 2010-ig Kambodzsában tevékenykedett gazdasági tanácsadóként, hírforrások szerint jelenleg Monacóban él.

 hirdetes_810x300  
Thakszim hamar eladta a fociklubbot, mert nem igazán értette a sport lényegét. Na meg persze befagyasztották a  számláit.
Thakszin hamar eladta a fociklubbot, mert nem igazán értette a sportjáték lényegét. Na meg persze befagyasztották a számláit.

A vörösingesek – Thakszin támogatói – nem törődtek bele az elnök bukásába. 2008 óta köztük és a sárgaingesek (demokrata párt és a royalisták) között szinte minden évben véres összecsapásokra került sor. A legdurvább zavargásokra 2010 tavaszán történtek. A vörösingesek április 3-án elfoglalták Bangkok kereskedelmi és turista negyedét, amit majd egy hónapon át megszállva tartottak. A hadsereg végül megelégelte a rendbontást és az utcai harcokat, s erőszakosan feloszlatta a tömeget.

Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!

A mérleg: legalább 75-en meghaltak és 1800-an megsebesültek. Az anyagi kár óriási volt, a csökkenő külföldi turisták és a romeltakarítások miatt jelentős gazdasági visszaesés következett be az országban. A 2011-es választások meglepő módon viszonylag nyugalomban zajlottak, szinte nem is volt nagyobb zavargás és rendbontás. Pheu Thai (Thaiföldiekért) pártja győzött, amit a megbuktatott és elüldözött Thakszim elnök húga – Jingluck Thakszin – vezetett , aki  Thaiföld miniszterelnök asszonya lett.

A 2010-es tüntetések mérlege Bangkokban.
Bangkok a 2010-es tüntetések alatt és után.

Káoszból káoszba

Jingluck azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, sok korábbi szavazója csalódott benne. 2013-ban a Demokrata Párt tagjai és a királypárti támogatók összefogtak, sőt most már az észak-thaiföldi polgári csoportok és szakszervezetek – akik korábban a Thakszin-párt legfőbb támaszai voltak – is az elnök asszony ellen fordultak. A mozgalom élére Szutep Taugszu ellenzéki politikus állt. A Jingluck-kormány elleni elégedetlenség csak fokozódott, amikor Thaiföld elvesztette világelsőségét a rizskivitelben, mivel a mezőgazdasági reformok számos termelőt tönkre tettek. Decemberben meghirdették a Bangkok Shutdowt, amelynek célja Jingluck eltávolítása és Bhumibol Adulyadej király befolyásának jelentős megnövelése volt. A tüntetők célja, hogy az uralkodó maga jelölje ki a miniszterelnököt és egy 300 fős „Népi Tanáccsal” irányítaná az országot.

Jingluck elnökasszony - az elüldözött elnök húga - méha már könnyezve könyörgött az ellenzéknek, fejezzék be a tüntetéseket.
Jingluck elnök asszony – az elüldözött elnök húga – néha már könnyezve könyörgött az ellenzéknek, hogy fejezzék be a tüntetéseket.  A sárgaingeseket nem hatották meg a könnyek.

December 9-én körülbelül százezer tüntető lepte el Bangkok utcáit. Súlyos összecsapások törtek ki a hatóságokkal, a rendvédelmi erők létszáma elérte a 20 000-et. De az indulatok korántsem csillapodtak le. A hatóságokon kívül a vörösingesek és a hatalmon lévő Thakszin-párt támogatói is aktivizálták magukat, ellentüntetéseket szervezve. Természetesen itt is borítékolhatóak voltak a harcok a két tábor között, sőt december végén már robbantásos merényleteket illetve fegyveres támadásokat hajtottak végre egymás ellen. 2014 első hónapjában teljesen leállt az élet Bangkokban: bezártak az üzletek, megszűnt a tanítás és számos légi járatot töröltek. Jelenleg odáig fajult a helyzet, hogy 500 rendőr barátaival és családtagjaival demonstrációt tartott a tüntetők ellen.  A rendőrtüntetés szószólói a megfelelő védőfelszerelés hiányára panaszkodtak, és tiltakoztak az ellen, hogy nem léphetnek fel erővel a tüntetőkkel szemben, így azok büntetlenül szidalmazhatják és becsmérelhetik őket.

OB-VL624_02thai_OR_20121124053137

A thai gazdaság máris megszenvedte a két hónapja tartó káoszt. A pénzügyminisztérium előrejelzései szerint már most romlottak az ország GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzései, méghozzá a korábbi 5,1 százalékról először 4 százalékra, majd január 16-án már csak 3,1 százalékra becsülték a növekedést. 2014 első három napján a thai tőzsde 1988 óta  nem látott mértékben esett. A befektetők leginkább attól tartanak, hogy a Standard & Poor’s és a Fitch BBB+ besorolása romlani fog, ami nagy mértékű tőkekivonáshoz vezethet.

Egy sárgainges visszadobja a könygázgránátot
Egy sárgainges visszadobja a könnygázgránátot.

A hadsereg visszavág?

A legnagyobb kérdés azonban az, hogy vajon mit lép majd a thai hadsereg. A katonai vezetés az elmúlt 80 évben 18 puccsot hajtott végre. 1973 után egy rövid időszakig (1991-1992)  katonai kormányzat működött az országban, de a végén átadták a hatalmat a demokratikusan megválasztott kormánynak. A legutóbbi katonai puccs 2006. szeptember 19-én történt. A hadsereg tankokkal körülzárta a kormányhivatalt, a rendőrséget fegyverletételre szólították fel. Vér nélkül vették át a hatalmat, feloszlatták a parlamentet, vezetői bizottsággal együtt reformokat dolgoztak ki. 2007-ben új választásokat hirdettek ki, ami meg is történt.

Pózolj a puccsot végrehajtó katonákkal: Nem várt látványosság lett Thaiföldön, amit később külön rendeletben kellett megtiltania a hadseregnek.
Pózolj a puccsot végrehajtó katonákkal: Nem várt látványosság lett Thaiföldön, amit később külön rendeletben kellett megtiltania a hadseregnek.

Természetesen most szintén amiatt aggódnak, hogy a hadsereg ismételten beavatkozik az eseményekbe és puccsot hajt végre, feloszlatja a tüntetéseket és új választásokat ír ki. Ezért a múlt héten a bangkoki kormány hatvan napig tartó rendkívüli állapotot hirdetett a fővárosban és a környező tartományokban. A hatóságoknak joguk van a gyülekezés betiltására, kijárási tilalom elrendelésére, valamint a helyi sajtóban megjelenő jelentések cenzúrázására. Csakhogy ez egyáltalán nem hatotta meg a demonstrálókat, továbbra is folytatták a tüntetéseket. Ezt nem nézte jó szemmel a hadvezetés. Prajuth Csan-ocsa tábornok, a fegyveres erők parancsnoka kijelentette,hogy ha nem csökken az erőszak, akkor a hadsereg beavatkozik a belpolitikai válságba.

A tábornok már figyelmeztetett: Már készen áll a hadsereg.
A tábornok  figyelmeztetett: Már készen áll a hadsereg.

Thaiföldön korántsem szokatlanok a tüntetések és a zavargások, de ilyen jellegű és mértékű megmozdulásokra, ennyire súlyos összecsapásokra már évek óta nem volt itt példa. Még mindig nem látni a kaotikus bangkoki állapotok végét, miközben a kormány és az ellenzék feje felett szinte Demoklész kardjaként lebeg egy újabb katonai puccs lehetősége. Jungluck előrehozta a választásokat február 2-ra , de ezt nem fogadta el az ellenzék: a felmérések szerint ugyanis az ellenzéki vezető Szutep Taugszu korántsem kerülne ki győztesen belőlük és ismételten a Pheu Thai irányítaná az országot, Jungluck elnök asszonnyal az élen.

Krajčír Lukács

Források megtekinthetőek: itt, itt és itt

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!