Lépésről lépésre: A kínai-tajvani közeledés

Kínai és a tajvani politikusok ültek egy asztalhoz február elején. Hogy miért olyan jelentős esemény ez? 1949 óta ugyanis ez volt az első kormányzati találkozó Peking és Tajpej között, amely elővetítheti a két ország viszonyának a javulását. Kína és Tajvan eddig is óvatosan közelített egymáshoz, gazdasági téren már megindult az együttműködés. Az azonban még nem bizonyos, hogy vajon tényleg sikerül-e minden problémát rendezni, s  elképzelhető lesz-e egy hong kongi mintájú újraegyesülés.

Az alábbiakban röviden bemutatjuk a kínai-tajvani ellentét hátterét; az óvatos nyitást és a találkozót, valamint azt, hogy mennyire valósulhat meg a két Kína egyesülése.

A száműzött kormány

A kínai polgárháború végén a Csang Kaj-sek tábornok vezette Kuomintang párt Tajvanra menekült a Mao Ce-tung és a Kínai Kommunista Párt elől. Az Egyesült Államok gyakorlatilag már a kezdettől fogva Tajpej mellett foglalt állást, szállította a fegyvereket a kínai nacionalistáknak, valamint nem ismerte el a pekingi kommunista vezetést. Ez azt jelentette, hogy sokáig Tajvan ült az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsában. Peking és Tajpej között nem egy kisebb határincidens tört ki (pl. Quemoy és Macu szigeteknél) az 50-es években.

1971-ben, ahogyan javultak az amerikai-kínai kapcsolatok, úgy enyhült a feszültség a régióban. Washington elismerte az „egy Kína” politikát, s a BT-ben már a Kínai Kommunista Párt diplomatája ült. 1979-es Taivan Relations Act szerint  az Egyesült Államok továbbra is támogatja Tajvant, de valójában nincs utalás arra vonatkozólag, hogyha támadás érné a szigetet, akkor az USA-nak meg is kellene védenie azt. 1982-ben Reagan amerikai elnök közzétette a „hat biztosíték” politikáját, melyben biztosította Tajpejt, hogy az Egyesült Államok nem fog nyomást gyakorolni Tajvanra annak érdekében, hogy az kezdjen tárgyalásokat Kínával. Ezt követően a feszültség több éven át befagyott a Tajvani-szorosban, de korántsem szűnt meg a fenyegetés. 1991-ben bejelentették a háborús állapot végét, és  elismerték az „egy Kína” elvét, egy jelentős különbséggel: nézetük szerint Tajvan Kína része, de nem a kommunista Kínáé, mert a mostani pekingi kormányzat sohasem gyakorolt szuverenitást Tajvan felett.

   

Csakhogy ez az állapot nem tartott sokáig. Csen Suj-pian a tajvani ellenzéki politikus, aki a leghangosabb szószólója volt a szigetország függetlenségének, 2000-ben megválasztották elnöknek és a „szárazföldi Kína” kiemelten figyelte a tevékenységét. Az új tajvani elnök erősen Kína-ellenes érzelmű volt, s az amerikai kapcsolatok szorosabbá tételével, valamint a dalai láma fogadásával kihúzta a gyufát a KKP-ban. Ismét feszültté vált a két ország viszonya. Folyamatosak voltak a határsértések, flottamanőverek és a különböző rakétatesztek. Amikor pedig 2004-ben Csent újra megválasztották Tajvan első emberének, Peking egy olyan törvényt fogadott el, amely alapján a függetlenség kimondása után a kínai Népi Felszabadító Hadsereg akár fegyverrel is helyreállíthatja az ország egységét.

Óvatos próbálkozások

Kína és Tajvan kapcsolatának rendeződése igazából csak 2008 után indult meg, amikor a Kuomintang jelöltje – Ma Jing-csiu – nyerte meg az elnökválasztást. Tajvan hirtelen megnyílt a kínai turisták előtt, jelentősen megnövekedett a repülőjáratok száma a két Kína között, és enyhítettek a vízumon. Ám a legszebb sikereket a gazdasági kapcsolatokban érték el. 2008 óta 25 gazdasági megállapodást és szerződést írtak alá, többek közt egy szabadkereskedelmi övezet felállításáról. Hihetetlen mértékben emelkedett a kereskedelmi forgalmuk, 2013-ban már 197 milliárd dollár volt, s a kínai befektetések száma elérte a 80 milliárd dollárt. Tajpej nem ismeri el, de egyre fontosabb neki a kínaiakkal való gazdasági kapcsolat megerősítése: a tajvani költségvetés 2000 óta deficites; a munkanélküliség 7%-ra emelkedett az 1995-ös 1.8%-ról; a GDP növekedés 2-3% körüli (2014-re csak 1,6 százalékot jósoltak). Ezzel párhuzamosan a teljes tajvani importban Kína már 18 százalékot tesz ki, miközben a szigetország legtöbb árut a szárazföldi Kínába exportálja (kb. 30%).

Sejthető volt, hogy amikor 2012-ben újraválasztották a tajvani Ma Jing-csiout (52%), akkor tovább mélyültek a kínai-tajvani kapcsolatok. A választások utána a két ország között azonnal kereskedelmi és gazdasági egyezmény születtek meg- vámok csökkentése, beruházásvédelmi megállapodás stb. – azonban a háttérben megindultak az óvatos politikai egyeztetések is. Még 2009-ben Hu Csin-tao táviratban gratulált Ma Jing-nek, amely 1949 óta az első hivatalos üzenetváltás volt Peking és Tajpej között. Végül 2014. február 11-én, hosszas egyeztetések után, végre sor került az első hivatalos kormányzati szintű találkozóra. Csang Cse-csün, a kínai államtanács tajvani ügyekért felelős irodájának vezetője, és Vang Jü-cse, a szárazföldi (kínai) ügyek tajvani tanácsának első ember négy napon át tárgyalt egymással.

Mindkét ország diplomáciája hihetetlen mértékben ügyelt a részletekre: nem volt hivatalos napirend, zászlókat sem tettek ki,nem tüntették fel hivatalos titulusokat és kerülték a hidegháborús témát. Szimbólumokban sem volt hiány, mivel a találkozó helyszíne Nanking volt. Bár ez a város elsősorban az 1937-es, japán hadsereg által elkövetett mészárlásáról híres, ugyanakkor ez a település volt a Kuomintang központja és a  Kínai Köztársaság fővárosa 1927 és 1947 között. Ezenfelül itt található, a kínai kommunisták és nacionalisták által is tisztelt, az 1911-es polgári forradalom vezetőjének – Szun Jat-szennek – a mauzóleuma.   Vang Jü-cse tisztában volt azzal, hogy nem értek el oly sok eredményt a találkozóval, mint szerettek volna, de elismerte a nankingi kézfogás történelmi szerepét: „Számunkra már az sem egyszerű, hogy egy asztal köré ülve vitassuk meg ügyeinket. Korábban egy ilyen esemény elképzelhetetlen lett volna.”

A végső cél: Újraegyesülés

Kína és Tajvan között megindult a párbeszéd, ám ugyanakkor az nagyon lassú folyamat, mire végleg rendeződne a két ország viszonya. A találkozó alatt számos témát hanyagoltak. Nem került szóba például a két párt első embere közötti esetleges tárgyalás lehetősége, azért mert Tajpej Peking számára teljesíthetetlen feltételeket támasztott. Többek közt azt, hogy a kínai pártfőtitkárnak  – Hszi Csin-pingnek – Ma Jing-csiut Tajvan elnökének kellett volna neveznie, s a KKP gyakorlatilag ezzel  megsértette volna  az „egy-Kína” elvet. A tajvani fél felvetette, hogy az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) soron következő, Pekingben megrendezendő csúcstalálkozóján Hszi Csing-ping és Ma Jing-csiut már szót válthatna egymással, de Pekingben ezt az alkalmat nem találták megfelelőnek egy ilyen súlyú találkozóhoz.

Problémát jelent, hogy bár a mostani tajvani vezetés komolyan gondolja a Kínával való viszony javítását, de nem biztos, hogy Ma Jing-csiu ismét győzni fog a 2016-os választásokon. Az ellenzéki  Demokratikus Haladás Párt – amely továbbra sem mondott le a független Tajvan kikiáltásáról – komoly kihívója maradt a Kuomintangnak. A kormánypártot sokan támadják a gazdasági problémák megoldatlansága és a korrupciós ügyek miatt. Pekingnek nem lenne ínyére a DHP visszakerülése, sőt ismételten feszültté válna a viszony a két ország között. Ezzel párhuzamosan nem minden tajvani nézi jó szemmel a kapcsolatok javulását, a többség számára még mindig a staus quo a nyerő, a lakosság alig egy tizede akar csatlakozni Kínához. Ezenkívül a médiában és közvéleményben még mindig erősek a tajvani nacionalisták és függetlenségpártiak. A kínai-tajvani találkozó után pár nappal a „Szövetség a Tajvan megőrzését szolgáló népszavazásért” elnevezésű szervezet több tucat aktivistája kötéllel döntötte le Szun Jat-szen több méter magas talapzaton álló,600 kilós bronzszobrát, amit vörös festékkel öntöttek le és a kormányzó Kuomintang párt, illetve a Kínai Köztársaság elleni jelszavakat festettek rá.

Catherine Ashton az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményében üdvözölte a találkozót, és további bizalomépítő kezdeményezésekre biztatta a feleket. Washington ugyancsak üdvözölte a “feszültség csökkentését szolgáló” lépéseket mindkét oldalon. Japán egyelőre még nem kommentálta az eseményeket, ugyanis tart attól, hogy a kínai-tajvani viszony javulásával romlik a szigetország pozíciója a térségben. Elsősorban az nem tetszik neki, hogy a kínai és a tajvani vezetés akár össze is foghat a szigetvitákban, mint például a Szenkaku (kínaiul Tiaojü) – szigetek esetében. Továbbá a számos nehézséggel küszködő japán gazdaság nem szeretné elveszíteni a tajvani piacot, mivel Tajvan (eddig) Japánból importálta a legtöbbet.

Kína és Tajvan között megindult a kommunikáció, s már nemcsak a gazdasági területen történnek előrelépések, hanem az eddig elképzelhetetlennek tartott politikai dimenzióban is. Mindkét ország médiájában örömmel fogadták a találkozót és alig várják, hogy újabb szintre emelkedjenek a kapcsolatok. Kínában pozitívan látják a jövőt, mivel nagyon sokan úgy gondolják, hogy a gazdasági kapcsolatok és befektetések fokozásával Tajvan számára az egyetlen „normális opció” az újraegyesülés lesz, mint ahogyan Makaó és Hong Kong esetében történt.

Krajčír Lukács

Forrásokat megtalálod: itt, itt és itt.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Előzmények:

Harciasabb panda? Az új kínai Fehér könyv