Az esernyők az égig érnek: Miről szólnak a hongkongi tüntetések?

Peking ismét nagy ünnepséget rendezett a Kínai Népköztársaság kiállításának 65. évfordulójának alkalmából. A parádés katonai felvonulásokat és a különböző kulturális rendezvényeket azonban beárnyékolták a Hongkongban zajló események. Az egykor különálló, de most „különleges státuszt élvező” városállamban szeptember 22-e óta tüntetnek a diákok, egyes nyugati médiumokban „esernyős forradalomról” beszélnek. A tüntetések jelenleg is tartanak, habár a kezdeti lelkesedés már alábbhagyott, mivel a hongkongi kormányzó továbbra sem hajlandó lemondani, Peking közben már komoly rendvédelmi alakulatokat vezényelt a város határába, hogy szükség esetén véget vessenek a tiltakozásnak.

A Körkép egy hosszabb külpolitikai elemzésben mutatja be Hongkong történetét az „egyesülés óta”, a tüntetéseket és azok fontosságát, valamint, hogy milyen belharcok dúlnak a kínai kormányban.

Egy ország, két rendszer

A britek Hongkonggal kapcsolatos „bérleti” szerződése 1997-ben lejárt, amikor Nagy-Britannia visszaadta a területet Kínának. Cserébe Peking garantálta, hogy ötven évig a város és a környező területe „különleges státuszt” élvezhet, egyfajta egy ország, két rendszer elvét érvényesítve. Ez azt jelenti, hogy a kínai vezetés vállalta, hogy Hongkong 2047-ig megőrizheti kapitalista gazdasági rendszerét és demokratikus politikai berendezkedését. Ugyanakkor mindezt bizonyos feltételekhez kötötte: a kormányzót, aki a várost vezeti, csakolyan bizottság választhatja ki, amelynek tagjait a Kínai Kommunista Párt (KKP) is elfogadja. Kezdetben 400, majd 800, végül 1200 fős Választói Bizottság döntött a kormányzó személyéről, amelynek tagjait a különböző gazdasági szektorok és a közigazgatás prominens szereplői adták. Ugyanakkor, leszámítva a külpolitikai és védelmi területeket, szinte minden gazdasági és politikai kérdésben az 1100 négyzetkilométer nagyságú, több mint 7 milliós lakosságú városállam önállóan döntött.

A kínai kormány ezen a téren azonban komoly változások végrehajtását tervezi, amely kiváltotta a hongkongiak haragját. Peking elfogadta az ellenzékiek javaslatát, de nem pontosan úgy, ahogy azt ők elképzelték: az igaz, hogy a szavazópolgárok közvetlenül választhatják meg a kormányzót a 2017-es választáson, de csak a „széles körben elfogadott” tagokból lehet választani. Ami azt jelenti, hogy ismét Peking akarata érvényesülne és csak a Kína-párti politikusokra lehetne szavazni. Annak ellenére, hogy Hongkong gazdasági jelentősége fokozatosan csökken – Sanghaj 2010-ben, Peking pedig 2011-ben meghaladta a városállam GDP-ét és egyre több nyugati vállalat hagyja el – még mindig fontos részét képzi a kínai gazdaságnak, egyfajta összekötő kapcsot jelent a nyugati és a keleti gazdasági rendszerek között. Kína azért sem hajlandó nagyobb szabadságot adni Hongkongnak, mert akkor a többi kínai kisebbségeknek (a Nyugat-Kínában élő muszlim ujguroknak, tibetieknek stb.) szintén több jogokat kellene adnia, ami veszélyeztetné az ország egységét.

Habár az előre borítékolható volt, hogy a változás feszültséget generál Hongkongban, de arra valószínűleg senki nem számított, hogy ez a döntés ilyen mértékű tüntetések kitöréséhez vezet. Ellenzéki oldalon egymás után szerveződtek a különböző tüntető mozgalmak, mint például az Occupy Central with Peace and Love (OCPL). A csoportot egy jogászprofesszor, egy szociológus és egy pap vezeti, akik mellé több ezer fős diáksereg és idősebb hongkongi állampolgár is csatlakozott. Céljuk egyértelmű: általános népszavazás a választási reform 45. cikkelyéről, amely a hongkongi választási bizottságról szól. Szeptember 22-én egy békés demonstrációt szervezetek Hongkongban. A városállam történetében korántsem szokatlanok a tüntetések. 2002-ben egy megosztó nemzetbiztonsági törvényt vontak vissza hatásukra, 2012-ben pedig az ellenzői által „pekingi agymosásnak” is nevezett „hazafias oktatás” bevezetését hiúsították meg az utcára vonuló tömegek.

   

Durvuló helyzet

A tüntetések akkor kezdtek eldurvulni, amikor  szeptember 26-án  az OCPL betört a kormányépületek előtti, július óta lezárt térre. Ezt azonban a hongkongi vezetés „túl agresszív és rendbontó” tettnek ítélte meg és elkezdődött a diákvezetők letartóztatása és a demonstrációk szétverése. Több sem kellett az OCPL-nek és a diákoknak, megszervezték a polgári engedetlenség kampányát és szeptember 28-án teljesen megszállták a város legfontosabb és legforgalmasabb pontjait. A rendőrség vízágyúk és könnygáz bevezetésével igyekezett felszámolni a tüntetést, az összecsapásokban 29 -en megsérültek, a rendőrök több mint 70 tüntetőt őrizetbe vettek. Ez viszont csak olaj volt a tűzre: még többen kezdtek el tüntetni Hongkongban. A múlt héten teljesen leállt az élet a városban, szüneteltették a tanítást, zárva tartottak a boltok, leállt az autósforgalom.

Nem kellett azonban sokáig várni a Peking-párti tüntetők megjelenésére sem. Már korábban figyelmeztették az OCPL-t, hogy a károk teljesen megbénítják és tönkreteszik a hongkongi gazdaságot, amely tovább gyengülhet a jövőben. Úgy tűnik, hogy a „csendes többségnek” nevezett Kína-pártiak valóban megelégelték a demonstrációkat, és – feltehetőleg némi kínai támogatással – október 3-án ellentüntetést rendeztek. Ez volt az egész hongkongi események legvéresebb napja: a két tábor közötti durva összecsapások miatt több tucatnyian kerültek kórházba a tüntetések után.

A hongkongi vezetés sem feltétlenül akar lépni a tüntetők irányába, ugyanis tudják, hogy ezzel kivívnák Peking haragját, aki még több szabadságjogot venne el a várostól. Ugyanakkor az egyre eszkalálódó és elhúzódó tüntetések miatt a kínai hatóságok is beavatkozhatnak és megszállhatják Hongkongot, ami szintén nem járható út. A hongkongi városvezetés már a kezdettől fogva arra biztatta a tüntetőket, hogy menjenek haza békében, de ők már a kormányzó távozását követelték. Leung Csun-jing hongkongi kormányzó csütörtökön párbeszédre szólított fel, de a szombatra tervezett egyeztetést a diákok lemondták, miután a rendőrség állításuk szerint tétlenül nézte, hogy pénteken ellentüntetők támadtak rájuk. A legutóbbi jelentések szerint mindkét fél engedményeket szeretne kicsikarni a másiktól.

Az eset nagyon megosztja Kínát is. Az szinte természetes, hogy a kínai sajtó rendre cenzúrázza és elítéli a hongkongi tüntetéseket. A kínai internetrendőrség lecsapott az olyan szavakra, mint az esernyő, az igazság, a rendőrség, a gázspray szavak, de még a külföldi, ellenzékinek tartott kínai lapok is sokkal távolságtartóbban állnak hozzá az eseményekhez.  A kelet-ázsiai hatóságok egymás után tartóztatják le a helyi „esernyős” forradalmak szervezőit. Ők azonban sokkal kevesebben vannak, mint azok, akik elkényeztetetteknek, bajkeverőknek nevezik a hongkongiakat. A közösségi oldalakon, még a külföldön élő kínai állampolgárok is, arról beszélnek, hogy ez egy „szervezett színes forradalom”, amelynek hátterében Soros György milliárdos üzletember és a CIA amerikai hírszerző szervezet áll. Eközben a hongkongiak szerint a tüntetések már inkább az indentitásukról szólnak. Habár kínai etnikumnak vallják magukat, de mindig hozzáteszik, hogy ők Hongkongból származnak és ragaszkodnak a demokratikus jogokhoz, valamint a „nem nacionalista hangvételű oktatáshoz”. Ez a lokálpatriotizmus meglátszik a közvélemény-kutatásokban is: 2007 júliusában még a hongkongi lakosság 74,9 százaléka volt elégedett Kínával, de ez az arány 2014-re 37,6 százalékra zuhant.

A színfalak mögött 

Ugyanakkor nemcsak a kínai lakosságot, hanem a Kínai Kommunista Pártot is megosztja az eset. Akárcsak a tienanmen-téri események után most is lesz egyfajta „hatalomkoncentráció és átalakulás” a KKP-ban: 1989-ben a diáktüntetés miatt lemondatták és eltávolították a kínai politikából a népszerű Csao Ce-jangot, Theng Hsziao-ping hatalma pedig megerősödött, aki viszont ezután inkább fokozatosan kivonult a politikából. Lehet, hogy most sem lesz másként, mivel  sokkal kiélezettebbek a belharcok a különböző frakciók  – a nacionalisták, az újmaoista vonal (amit a megbuktatott Po Hszi-laj vezetett) a jelenlegi elnök Hszi Csin Ping emberei és az volt kínai államfő Theng Hsziao-ping követői – között, mint a nyolcvanas évek végén. Az utóbbi időben a párt főtitkárának és egyben a Katonai Bizottság elnökének Jiang Zemingnek a befolyása megerősödött, ami viszont már Hszi Csing-ping jelenlegi elnök hatalmát is veszélyezteti. Ezért a kínai államfő „korrupcióellenes” hadjárat keretében felszámolta Zeming pozícióit, egymás után csukatva le vagy menesztve az embereit.

Zeming emberei között az igazi „nagyhal” a hírhedt Csou Jung-kang volt, a párt legfelső vezetőségének, vagyis a politbüro néven ismert héttagú állandó bizottságnak a belbiztonságért felelős tagja, akit „érinthetetlennek” tartottak Kínában. Az ő ideje alatt a  kínai rendőrség óriási méretűvé duzzadt, komoly befolyásra téve szert a politikai életben. 2012-ben a kínai rendőrség költségvetése már tíz milliárd dollárral felülmúlta a hadseregét is, a titkosrendőrség szinte mindent behálózó rendszert épített ki, nagyon szigorú internetcenzúrával. Csou korábban élesen ellenezte azt, hogy Hszi Csing-ping pártfőtitkári rangra emelkedjen és tiltakozott elnökké válassza ellen is. Sőt, egyes hírek szerint merényletet készített elő Hszi ellen. Ez a belharc ott kapcsolódik a hongkongi eseményekhez, hogy a tüntetések elején, mielőtt azokat Peking hivatalosan bírálta volna, Csou emberei 10 páncélost küldtek a város határába, a kínai ellenzék szerint ők bérelték fel az ellentüntetőket, köztük a maffiát, is. A cél egyértelmű: egy tienanmen-téri felkeléshez hasonló véres eseményeket kiprovokálni, amellyel visszaszorítható és akár megbuktatható lenne Hszi Csin-ping,  véget vetve ezzel az „antikorrupciós kampánynak” is.

Lassuló mozgások

Ha lassan is, de kezd visszatérni az élet Hongkongban, bár az is lehet, hogy ez csupán a vihar előtti csend. Ezen a héten a tüntetők száma néhány százra csökkent, ami jelentős visszaesés az előző napok több tízezres tömegeihez képest. Ugyanakkor még mindig nagy a  feszültség. és a tüntetések bármikor folytatódhatnak, hiszen a tárgyalások rendkívül döcögve haladnak.

Egy dolog azonban biztos, itt most jóval többről van szó, mint a demokratikus jogok követeléséről, mivel mindegyik félnek mást jelentenek a hongkongi események: a városállam lakóinak az identitás megőrzését, a kínai lakosságnak az ország gazdasági egységének megbontását, a kisebbségeknek nagyobb önállóságot, a nacionalistáknak „külföldi beavatkozást” és a kínai politikai elitben pedig kitűnő alkalmat a saját hatalmi játszmák folytatásához.

Krajčír Lukács

Forrásokat megtalálod: itt, itt, itt és itt

Előzmények:

Lépésről lépésre: A kínai-tajvani közeledés

Mao útjai kifürkészhetőek…Generációváltás Kínában

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!